Levegőben az egész csapat

November 7-én az olimpikonok második csoportja is repülőgépre szállt. Négyórás utazás után érkeztek meg Athénba, ahonnan még aznap továbbindultak a pakisztáni Karacsi felé. Az olimpiai csapat első fele is ugyanebbe a városba tartott. Az ő útvonaluk azonban más volt: Isztambulon keresztül közelítették meg Karacsit.

A két repülőgép, amely a sportolóknak most három-négy napra az otthonává vált, egy hatalmas, kissé elavult Armagnac és egy modern, gyors DC 6-os volt. Az Armagnac az olimpiai csapat első felével november 6-án szállt fel. Mivel a géptörzs nagyobb volt, mint a korszak bármelyik repülőgépéé, a kajakosok-kenusok hajóit is az utastérben helyezhették el. "Emlékezetes volt, hogy ebben a hatalmas repülőben, az utastérben velünk együtt utaztak nemcsak a lapátjaink, hanem a kenuink is" - emlékszik vissza Mohácsi Ferenc.

Az Armagnac korának egyik leggigantikusabb repülőgépe volt. Az 1940-es évek végén kezdték el gyártani kifejezetten transz-atlanti utazásokra. A gép azonban nem bizonyult gazdaságosnak. Hatalmas mérete miatt nem tudott egyszerre nagy távolságokat megtenni, emiatt a céloknak nem igazán felelt meg. Az olimpiai csapatok és a hivatalos személyek szállítására ennek ellenére két Armagnacot használtak, az egyikkel repültek a magyar sportolók is. A repülőgép lassúságát és korszerűtlenségét ők is észrevették. "Tudod milyen gép volt? Most a kocsimmal is megelőzném" - mondja Polyák Imre, aki úgy véli, a repülőgépet egy világháborús bombázóból alakíthatták ki. "Azért is volt akkora hodály, hogy még a kenuk is elfértek az utastérben."

Az a gép, amellyel a november 7-én induló atléták utaztak, sokkal modernebb és gyorsabb volt. A Douglas DC-6-os repülőgép kategóriája legjobbjának számított az 50-es években. "Hosszabb megállás nélkül vitt bennünket, és annak ellenére, hogy 11 francia utasa miatt kitérővel Saigonba is repült, közel három nappal kevesebb idő alatt tette meg az utat, mint az Armagnac" - mondja a gépről a vívókat kísérő Rozgonyi György.

Az első csapat útvonala Prágából Isztambulon át vezetett a pakisztáni Karacsiba. Menet közben le kellett szállni üzemanyagért az iráni Abadanban. "Pár órai repülés után gépünk rövidesen földre ereszkedett, hogy megtöltse tartályait az abadani olajmezők kincsével. Itt vételeztünk fel repülőbenzint és olajat" - emlékszik vissza Dőri András. Itt a sportolók el sem hagyták a repülőteret, ami azért is bizonyult bölcs döntésnek, mert az iraki olajvárosban éppen kolerajárvány pusztított. A tervek szerint az első csapat egy napot Karacsiban tölt, és csak ezután folytatja útját Kalkuttán és Szingapúron át az ausztráliai Darwinba.

A sportolók másik fele november 7-én este indult Prágából Athén felé. A fegyelmezett sportolók a délelőttöt még edzéssel töltötték, ebéd után pedig a prágai repülőtérre indultak. Baranya István emlékszik, mennyire fonák helyzet volt, amikor november 7-én délelőtt a reptérre tartva belebotlottak a nagy októberi szocialista forradalmat ünneplő cseh tömegbe. A gép csak este 6-kor indult, addig a sportolóknak várakozniuk kellett a prágai terminálban. "Jól beiszogattunk bánatunkban és tehetetlenségünkben" - írja Hevesi István a naplójába. A második csapat a tervek szerint november 7-én Prágából Athénig utazik, majd alig két órás pihenő után továbbindul Karacsiba, ahol utoléri az első csapatot. Innen bangkoki és saigoni megállókkal érkezik meg Darwinba, az ausztrál kontinens északnyugati nagyvárosába.