Gépfegyverrel lőttek tüntetők közé orosz katonák
2022. március 21. 03:57
Az orosz csapatok által ostromlott Mariupolban az ukrán katonák nem fogják letenni a fegyvert és nem fogják elhagyni a várost - jelentette ki hétfőre virradóra Irina Verascsuk ukrán miniszterelnök-helyettes.
"Szó sem lehet semmiféle magadásról, vagy fegyverletételről. Erről már tájékoztattuk az orosz felet" - hangsúlyozta az ukrán politikus az Ukrajinszka Pravda hírportálnak nyilatkozva.
Verascsuk Mihail Mizincev orosz vezérezredes szombati felhívására reagált.
A humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és az orosz Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője közölte, hogy Mariupolnál hétfő reggel, közép-európai idő szerint nyolc órától humanitárius folyosó nyílik meg keleti és nyugati irányba, s az első két órában nyugati irányba, az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területekre kivétel nélkül minden ukrán fegyveres alakulat tagjai és velük együtt a külföldi zsoldosok is távozhatnak, ha leteszik a fegyvert.
A kijevi Podil városrészben lakóházakat és egy bevásárlóközpontot ért orosz tüzérségi támadás vasárnap este, legalább egy ember meghalt - közölte az ukrán főváros polgármestere.
"Több robbanás volt a fővárosi Podil kerületben" - írta Vitalij Klicsko Telegram-oldalán. "Értesüléseink szerint
több lakóházat és egy bevásárlóközpontot találtak el.
Már riasztották a helyszínre a mentőegységeket, orvosokat és a rendőrséget" - tette hozzá. Klicsko szerint a bevásárlóközpont lángra kapott.
A Sky News információi szerint a támadásnak legalább négy halottja van.
Az ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR) szerint a háború miatt már 10 millió ukrán menekült el, ami a lakosság közel negyede - írta a BBC.
Legalább négyen meghaltak a fővárost ért esti rakétatámadásban - írta a Sky News.
Ammóniaszivárgás történt az ostromlott északkeleti Szumi város egyik vegyi üzemében - közölte hétfőn reggel Dmytro Zsivicszkij regionális kormányzóra hivatkozva a BBC.
A kormányzó arra figyelmeztetett, hogy
a Sumykhimprom üzem öt kilométeres körzetében élők hagyják el a környéket,
mivel a gáz veszélyes. A tisztviselő a Telegram-csatornáján közzétett bejegyzésében nem közölte, hogy mi okozta a szivárgást.
Hatmillió gyermek van közvetlen veszélyben Ukrajnában, tekintettel a kórházak és iskolák elleni támadásokra - közölte hétfőre virradóra a Save the Children (Mentsük meg a Gyermekeket) nevű nemzetközi segélyszervezet.
Összesítésük szerint az ukrajnai harci cselekmények következtében
eddig 489 iskola és 43 klinika szenvedett károkat, vagy semmisült meg.
A szervezet hangsúlyozta, hogy a háborús helyzet miatt a gyerekek ötöde hagyta el Ukrajnát. Az ország ostromlott térségeiben maradt gyermekek a
halálfélelemmel kénytelenek megbirkózni, miközben kevés az élelmiszer, az ivóvíz és hiányos az orvosi ellátás.
Az ENSZ adatai szerint az orosz hadművelet február 24-i kezdete óta legalább 59 gyermek halt meg, ugyanakkor sajtójelentések arra utalnak, hogy a valós szám háromjegyű lehet.
Jeruzsálem megfelelő helyszín lehetne egy orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz, tekintettel arra, hogy Naftali Bennett izraeli miniszterelnök számos erőfeszítést tett a két ország közötti közvetítésben - közölte vasárnap esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
"Természetesen Izraelnek is megvannak a saját érdekei, stratégiája állampolgárai védelmére. Megértéssel vagyunk ez iránt" - mondta Zelenszkij.
"Izrael miniszterelnöke, Bennett úr próbál lehetőséget találni a tárgyalásokra. És mi ezért hálásak vagyunk. Hálásak vagyunk erőfeszítéseiért, hogy előbb vagy utóbb tárgyalásokat kezdhessünk Oroszországgal, talán Jeruzsálemben. Az a legmegfelelőbb hely a békére. Már amennyiben ez lehetséges volna" - jelentette ki az ukrán elnök.
Új-Zéland további 5 millió új-zélandi dollárral segíti Ukrajnát, a pénzt egy olyan NATO-alapba küldik, amelyből üzemanyagot, kommunikációs eszközöket és elsősegélycsomagokat biztosítanak az ukrán erőknek - írta a BBC.
Helyi idő szerint hétfő hajnal 4 óra körül kapott találatot az északkeleti Szumi városban található Sumykhimprom nevű vegyi üzem, a támadásban megsérült az egyik ammóniatartály - írja a The Guardian a regionális katonai igazgatóság reggeli közlése alapján. Azt is hozzátették, hogy a csapásban az üzem egyik dolgozója megsérült.
A közlés szerint már dolgoznak a szivárgás megszüntetésén.
Ahogy korábban írtuk, a szivárgás miatt az üzem öt kilométeres körzetében élőknek el kellett hagyniuk a környéket.
Vasárnap az ukrán-magyar határszakaszon 6602 fő, a román-magyar határszakaszon pedig 7617 fő lépett be Magyarország területére - írja hétfő reggeli közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.
Azt is hozzátették, hogy a háború viszontagságai elől menekülők a rendőrségtől továbbra is minden segítséget megkapnak.
Tüzérségi támadás érte hétfő reggel a Fekete-tenger partján fekvő Odesszát - írja a The Guardian az ukrán fegyveres erők közlése alapján. A Twitter-oldalukon egy videót is közzétettek, amelyen több becsapódás látható a part közelében.
Múlt héten a Bild arról írt, hogy a műholdfelvételek alapján több orosz hadihajó tart a kikötőváros felé. A német lap szakértők alapján akkor azt írta, hogy az oroszok az Ukrajna számára létfontosságú város elfoglalására készülhetnek.
Több mint 3 dollárral drágult a kőolaj hétfő kora reggel, miután értesülések szerint az Európai Unió azt fontolgatja, hogy csatlakozik az Egyesült Államok által bevezetett orosz olajembargóhoz.
Fél hétkor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 3,47 dollár (3,22 százalék) emelkedéssel 111,40 dolláron állt.
Az EU külügyminiszterei a tervek szerint hétfőn egyeztetnek az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagjáról - közölték források a Reuters hírügynökséggel. Ez "sok új nevet" tartalmaz, ráadásul Brüsszelben az orosz olajembargóról is tárgyalnak.
A hírügynökség értesülései szerint a balti államok, köztük Litvánia is az olajimport betiltását szorgalmazzák. Németország azonban - amely az orosz olaj legnagyobb vásárlója az EU-ban - óva int az energiaárak emelkedése miatti elhamarkodott döntésektől.
Továbbra is Kijev elfoglalása az orosz erők elsődleges katonai célja - írja a The Guradian a brit védelmi minisztérium hétfő reggel közzétett elemzése alapján, amelyben azt is megjegyezték, hogy a város körül heves harcok várhatóak.
A jelentés szerint
az északról közelítő orosz csapatok elakadtak, az északnyugatról, Hosztomel irányából támadó erőket pedig az ukránok visszaverték.
– Az orosz erők nagy része 25 kilométerre van az ukrán főváros központjától – írták.
Orosz vontatóhajók loptak el öt gabonaszállító hajót a Mariupoltól nyugatra fekvő Bergyanszkból - írja a The Kyiv Independent Olekszandr Sztaruk kormányzó közlése alapján.
Sztaruk szerint
az öt hajó összesen több tízezer tonnányi gabonát szállított.
Az ukrajnai háború elől menekülve 1871 ember, köztük 717 gyermek érkezett vonattal a fővárosba vasárnap - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a Police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább vagy rokonokhoz mentek.
Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 20 ember, köztük 11 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg
- tették hozzá.
Janez Jansa szlovén miniszterelnök néhány nappal meglepetésszerű kijevi útja után vasárnap bejelentette, hogy országának diplomatái visszatérnek az ukrán fővárosba.
– Ukrajnának közvetlen diplomáciai támogatásra van szüksége, és Szlovénia diplomatái hamarosan visszatérnek Kijevbe – közölte Jansa a Twitter-oldalán.
Azon dolgozunk, hogy az Európai Unió ugyanezt tegye
– tette hozzá. Azt is írta, hogy a visszatérő diplomaták önként jelentkeznek a feladatra.
Szlovénia nagykövete és további nagykövetségi alkalmazottak, akik a háború kitörésekor sok más ország diplomatájával együtt elhagyták Kijevet, a szlovén televízió beszámolója szerint a héten visszatérnek a városba.
Az amerikai kormány vasárnap cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint Joe Biden amerikai elnök a következő napokban esedékes európai útja során Ukrajnába látogatna.
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője a Twitteren közölte: Biden utazásának középpontjában az áll majd, hogy támogatást gyűjtsön a világban az ukrán nép javára és Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai háborúja ellen.
Ukrajnai utazás nincs tervbe véve
- írta.
Psaki később megerősítette, hogy Biden a brüsszeli találkozóit követően pénteken Lengyelországba látogat.
Sikerült megfékezni az ammóniaszivárgást a Szuminál lévő vegyi üzemben - írja a The Guardian a város polgármesterének közlése alapján.
A Sumykhimprom nevű üzemet hétfő hajnalban érte támadás, ennek során megsérült az egyik ammóniatartály is.
Több mint 4 százalékkal drágult az alumínium jegyzése a londoni fémtőzsdén (LME) hétfőn arra a hírre, hogy Ausztrália a Moszkva elleni szankciók részeként betiltotta az Oroszországba irányuló timföld és bauxit exportját.
Három hónapos határidőre az alumínium jegyzése 4,1 százalékkal, tonnánként 3519 dollárra emelkedett. Hétfői piacnyitáskor a növekedés nagyobb, 4,8 százalék volt.
Az ausztrál kormány közlése szerint az Oroszországba szállított timföld közel 20 százaléka Ausztráliából származik, és az alumíniumgyártáshoz szükséges nyersanyagok exportleállítása korlátozza az orosz alumíniumgyártási kapacitást, ami egyebek között az orosz hadiipart is sújtja.
Oroszország részesedése a globális alumíniumkínálatban mintegy 6 százalék.
2,11 millió menekült érkezett Lengyelországba Ukrajnából a háború február 24-i kezdete óta - jelentette a lengyel határőrség hétfő reggel. A Twitterren közzétett adatok szerint
hétfő reggelig 33 ezer ember lépte át a határt,
ami 16 százalékkal kevesebb, mint az egy nappal korábbi adat.
Nyolc humanitárius folyosó nyílhat meg az ostromlott ukrán városokból hétfőn - írta a The Guardian az ukrán miniszterelnök-helyettes közlése alapján. Irina Verescsuk azonban azt is hozzátette, hogy ezek között nem szerepel Mariupol, mert "az erről szóló egyeztetések továbbra is kudarcot vallottak".
Riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit március 21-én, a hajnali órákban egy török felségjelzésű, Moszkvából Isztambulba tartó civil repülőgép miatt.
A teljes cikkünket itt tudja elolvasni.
Óriási pusztítás végzett az orosz erők éjszakai bombázása Kijev Podilszkij kerületében egy Twitteren közzétett videó tanúsága szerint.
A támadásnak hat halálos áldozata volt.
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
György István közölte, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról a BOK csarnokba, ahol kulturált körülményeket alakítottak ki.
A csarnokban többek között étel, ital, orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség várja a menekülteket, a kisgyermekes anyák számára baba-mama sarkot, a gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki, illetve az emberek információt kaphatnak a szállás- és további utazási lehetőségekről - tette hozzá.
Míg számos multinacionális nagyvállalat nagy nyilvánosság előtt, látványosan jelentette be, hogy felfüggeszti oroszországi tevékenységét, azok a cégek, amelyek tovább folytatják működésüket, diszkréten teszik ezt - számolt be róla France Inter.
A teljes cikkünkből kiderül, hogy
az egyik ilyen cég a Nestlé,
amely ellen közösségi bojkott is indult, a vállalat logójában pedig már feltűnt egy nagy N (mint "náci") betűt viselő madár, és a cég szlogenjét a vállalat bírálói a Good Food Good Life (Jó Étel, Jó Élet) mottóról a Good Rubl, Good Reich (Jó Rubel, Jó Gazdagság) változatra módosították.
Oroszország megpróbálja kiéheztetni Mariupolt egy ukrán parlamenti képviselő szerint - írja a BBC.
Irina Verascsuk ukrán miniszterelnök-helyettes korábban azt mondta, hogy az ukrán katonák nem fogják letenni a fegyvert és nem fogják elhagyni a várost. Ezzel Verescsuk Mihail Mizincev orosz vezérezredes szombati felhívására reagált.
Dmytro Gurin hétfőn reggel úgy fogalmazott: most már tisztán látjuk, hogy az oroszok célja, hogy éhínség legyen a városban, hogy erősebb diplomáciai pozícióik legyenek.
– Ha a város nem adja meg magát - és a nem fogják megadni magukat - akkor senkit nem engednek ki onnan – tette hozzá Gurin.
Odessza lehet a következő "logikus" célpontja az orosz erőknek - erről beszélt Sir Richard Barrons tábornok hétfő reggel a BBC rádió 4's Today című műsorában.
Barrons azt mondta, látható, hogy az oroszok egyre jelentősebb tüzérségi csapásokat hajtanak végre többek között az ukrán hadsereg utánpótlásvonalai, logisztikai és légibázisai ellen. Emellett azokat a városokat is támadják, amelyek megszerzését nélkülözhetetlennek tartják.
Barrons szerint az oroszok számára
délen a következő logikus célpont Odessza lenne, mert a kikötőváros elfoglalásával elvághatnák Ukrajnát a Fekete-tengeri kereskedelmi útvonalaktól,
miközben továbbra is nyomás alatt tartják a fővárost.
Az ukrán fegyveres erők közlése szerint már körülbelül 15 ezer embert, 97 repülőgépet, 121 helikoptert, 498 tankot és 240 tüzérségi eszközt veszítettek az orosz csapatok a háború február 24-i kezdete óta.
A gyors győzelem helyett úgy tűnik, állóháborút kényszerülnek vívni az orosz csapatok a nyugati fegyverekkel ellátott ukrán védelmi erőkkel. Az oroszok három fronton indítottak támadást, ezek közül jelentős sikereket csak délen tudtak elérni.
Térképen mutatjuk az orosz csapatok helyzetét és az elfoglalt területeket.
Pokol a Földön - így jellemezte a szülővárosában kialakult helyzetet Jaroszlav Zseleznyak, Mariupol ukrán parlamenti képviselője.
A már rommá lőtt várost körülvették az orosz erők és eddig megakadályozták a humanitárius folyosók létrehozását, amelyek lehetővé tennék a segélyek szétosztását.
Mariupolban körülbelül 300 ezer ember rekedt bent, áram, folyóvíz és fűtés nélkül.A lakosok idejük nagy részét óvóhelyeken és pincékben töltik, a lakóépületek több mint 80 százaléka megsérült vagy megsemmisült, a holttesteket pedig az utcán hagyják, mert túl veszélyes elvinni őket.
Teljes cikkünket itt tudja elolvasni.
Helyi idő szerint délelőtt 11.40 körül sikerül eloltani a tüzet az ukrán főváros Podilszkij negyedében található Retroville plázában, amelyet hétfőre virradó éjszaka ért találat - írja az ukrán katasztrófavédelem.
A közlésük szerint
a támadásban nyolcan meghaltak, egy ember pedig megsérült.
A kínai Vöröskereszt még több humanitárius segélyt juttat a háború sújtotta Ukrajnába - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Az újabb segélycsomag értéke tízmillió jüan (531 millió forint).
A kínai Vöröskereszt csaknem két hete indította útnak első, élelmiszerekből és mindennapi használati cikkekből álló segélyszállítmányát Ukrajnába, egy ötmillió jüan (265 millió forint) értékű csomag részeként.
A szóvivő elmondta: Kínát rendkívüli aggasztja, hogy az ukrán-orosz konfliktusban civileket érnek károk. Vang a nemzetközi közösség elsődleges feladatának nevezte a lehetséges kialakuló humanitárius válság kezelését. Hozzátette: a kínai fél a továbbiakban is konstruktív szerepet kíván betölteni az ukrajnai feszültségek enyhítésének előmozdításában, és készen áll lépéseket tenni a humanitárius válság leküzdésére.
Peking az ukrajnai háború kitörése óta a konfliktus diplomáciai úton történő rendezését sürgeti, ugyanakkor nyugati országokkal ellentétben nem ítélte el az orosz felet, és ellenzi az Oroszországgal szemben kivetett szankciókat.
Jelenleg az ígért ezer tonna ukrajnai segélyszállítmány ötödénél tartanak, így a jövőben is folyamatosan érkezik a segítség Magyarországról - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn.
Menczer Tamás kifejtette: az ország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtjuk végre, 600 millió forint értékben és 1000 tonna mennyiségben állítunk össze segélyszállítmányt.
Az ukrán "nacionalisták" provokációjának nevezte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt, hogy reggel a Szumi közelében lévő Szumihimprom nevű vegyi üzemből ammóniaszivárgást jelentettek.
Konasenkov kijelentette, hogy a lakosokat nem fenyegeti veszély. A vezérőrnagy emlékeztetett arra, hogy az orosz védelmi tárca még pénteken figyelmeztetett a készülő provokációra, amelynek célja szerinte az volt, hogy alapot szolgáltasson Oroszország vegyi fegyverek bevetésével történő megvádolásához.
A tábornok szerint az orosz fegyveres erők nem támadják a mérgező anyagok tárolására vagy előállítására szolgáló ukrán létesítményeket. Azt mondta, hogy az ukrán nemzeti gárda 4. dandárjától lefoglalt dokumentáció tartalmazza az összes ilyen objektum koordinátáit és a bennük tárolt mérgező anyagokra vonatkozó adatokat.
Kijárási tilalom lép életbe helyi idő szerint hétfő este nyolc órától szerda reggel hét óráig az ukrán fővárosban - írja a BBC Vitalij Klicsko polgármester Telegram-bejegyzése alapján.
Klicsko arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak otthon, vagy húzódjanak le az óvóhelyekre, ha megszólalnak a szirénák.
Büntető eljárást indítanak Alekszandr Basztrikin, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójának utasítására egy Druzenko nevű ukrán orvos ellen, aki az orosz hadifoglyok elleni erőszakra buzdított. Hasonló intézkedést hozott Natalija Moszejcsuk, az 1+1 ukrán tévécsatorna műsorvezetője ellen, aki orosz pilóták és családjuk ellen fenyegetéseket fogalmazott meg.
Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos a faji megkülönböztetés felszámolásának világnapja alkalmából megjelent Telegram-bejegyzésében nehezményezte, hogy az oroszok jogainak példátlan megsértése zajlik az egész világon. Rámutatott egyebek között világhírű előadóművészek és a paralimpiai csapat elleni bojkottra, valamint arra, hogy az orosz diákokat eltanácsolják a külföldi egyetemekről, az orosz állampolgárokat kitiltják az éttermekből, és megtagadják tőlük az orvosi ellátást.
A ruszofóbia olyan példátlan méreteket öltött, hogy már neoholokausztnak nevezhető. Amikor minden arra irányul, hogy lábbal tiporják a kultúránkat, a hagyományainkat, magát az embert - írta.
Hozzátette, hogy Ukrajnában évek óta megsértik az orosz és oroszajkú lakosság alapvető emberi jogait, szólás- és véleménynyilvánítási szabadságát és anyanyelvhasználati jogát. Méltatta azokat a politikai és közéleti szereplőket, akik felemelték szavukat az oroszgyűlölet ellen.
Levegőből indított manőverező robotrepülőgépekkel mértek csapást "zsoldosok és ukrán nacionalisták kiképzőközpontjára" a nyugat-ukrajnai Rivne térségében fekvő Nova Lubomirka gyakorlótéren - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a támadásnak 80 halottja volt. Konasenkov szerint Ka-52-es és Mi-28N típusú helikopterek az éjszaka megsemmisítették az ukrán fegyveres erők 15 páncélozott harcjárművét.
A vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy az orosz erők a Donyec-medencében az éjszaka négy kilométert nyomultak előre, és elfoglalták Szolodke falut. Mint mondta, az ukrán erők ebben a térségben mintegy félszáz fegyverest, három harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, két tüzérségi ágyút és négy terepjárót veszítettek.
A donyecki "milícia" Konasenkov szerint az ukrán 25. légideszant dandár egységei ellen harcolva fokozatosan átveszi az ellenőrzést Verhnetorecke falu felett. Hozzátette, hogy Kijev külvárosában, Mikolajivkában orosz ellenőrzés alá került az ukrán fegyveres erők harcálláspontja, ahol 61 katona, több mint felerészben magas rangú tiszt, megadta magát.
Az odesszai hatóságok szerint hétfőn az oroszok légicsapást mértek a külvárosra. - írja a Reuters.
Áldozatokról nem érkezett jelentés, de több helyen tűz keletkezett - tudatta Gennagyij Truhanov polgármester. Oroszország tagadja, hogy civilekre támadott volna.
Az Olaszországba eddig érkezett közel 56 ezer ukrajnai menekült többsége ismerősöknél vagy más családoknál talált szállásra, egy részüket pedig a korábban illegális bevándorlóknak fenntartott táborokban helyezik el - számolt be a Domani című napilap hétfőn.
A belügyminisztérium adatai szerint az érkezők majdnem kivétel nélkül Szlovénián és Ausztrián keresztül léptek be Olaszország területére. Több mint kétharmaduk nő és gyerek. A felnőtt kíséret nélküli gyerekek száma csaknem 170.
A menekültek jelentős többsége a 240 ezres olaszországi ukrán közösség segítségével rokonoknál, ismerősöknél talált szállásra.Mintegy 16 500 hely áll rendelkezésre az úgynevezett rendkívüli befogadó táborokban (CAS), valamint az önkormányzatok fenntartotta diffúz befogadási rendszerben (SAI). Utóbbiak esetében a menekülteket számukra bérelt lakásokban, szállodákban, korábbi Covid-hotelekben, önkéntes családoknál helyezik el. További, mintegy 15 ezer szálláshelyet biztosítanak egyházi intézményekben.
Az önkormányzatok lehetőségeitől függően a menekülteknek egészségügyi ellátást, pszichológiai támaszt, olasz nyelvkurzusokat, szakmai képzést biztosítanak.
Halífa Haftar líbiai hadúr zsoldosokat ígért Moszkvának. A zsoldosok a tervek szerint az orosz csapatokat segítenék az ukrajnai harcokban - közölte helyi idő szerint vasárnap a Libyaobserver című tripoli hírportál az ukrán védelmi minisztériumra hivatkozva.
A tárca szerint a Kelet-Líbia nagy részét ellenőrzése alatt tartó Haftar a napokban tett moszkvai látogatásakor ígért zsoldosokat, akiknek szállítását a védelmi tárca szerint a Wagner orosz magánbiztonsági cég intézi majd, az orosz légierő repülőgépeivel.
A 2011-ben káoszba süllyedt Líbiában évek óta tevékenykednek külföldi zsoldosok, egyebek között a Wagner orosz magánbiztonsági magáncéghez tartozó fegyveresek is.
Mindeközben Rámi Abdurrahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) a vezetője nemrég arról számolt be, hogy értesülései szerint eddig több mint negyvenezer szíriai jelentkezett, hogy Oroszország oldalán harcoljon Ukrajnában. Hozzátette, hogy Oroszország 1100 dolláros havi fizetést ígér nekik az ukrajnai harcért, és elmondta, úgy tudja, hogy további 18 ezer ember irányításáért a Wagner-csoport lesz a felelős.
Az ukrán elnök megköszönte a támogatást Mila Kunis ukrajnai születésű hollywoodi sztárnak és férjének, Ashton Kutchernek, akik csaknem
35 millió dollárt gyűjtöttek az ukrán menekültek megsegítésére
és más humanitárius célokra, és további hárommillió dollárt ajánlottak fel saját pénzükből.
Vasárnapi Twitter-üzenetében Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a színészházaspár az elsők között sietett Ukrajna segítségére a bajban, "imponáló az elszántságuk", és "inspirálják a világot".
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a mariupoli művészeti iskolát ért bombatámadást.
Az épületbe mintegy 400 ember menekült a harcok elől, ők a romok alatt rekedtek, nem tudni biztosat a sorsuk felől
- állította az ukrán elnök hétfő reggeli videoüzenetében. Hozzátette: azt viszont biztosan tudják, hogy "le fogják lőni azt a pilótát, akinek a repülőgépéről ledobták azt a bombát" az iskolára.
Zelenszkij azt is megemlítette, hogy vasárnap telefonon beszélt Boris Johnson brit miniszterelnökkel, "Ukrajna igaz barátjával", hogy megvitassák a Kijevnek nyújtandó támogatást.
Árulásnak minősítette az orosz állami tévécsatorna vezetője Marina Ovszjannyikova múlt heti akcióját, melynek során a szerkesztő egy háborúellenes táblával zavarta meg a csatorna egyik élő műsorát - írja a BBC. A nőt később letartóztatták, és több mint 30 ezer rubeles büntetést szabtak ki rá.
Kirill Kleymenov hétfőn azt mondta az akcióról, hogy
az érzelmi kirohanás az egy dolog, az árulás azonban már más.
Az állami televízió vezetője azt is hozzátette, hogy információik szerint Marina egyeztetett a brit nagykövetséggel.
Még nem sikerült komoly áttörést elérni a Moszkva és Kijev közötti tárgyalásokon - mondta hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A szóvivő arra kérte azokat az országokat, amelyek befolyással bírnak Ukrajna politikájára, vessék latba befolyásukat annak érdekében, hogy "konstruktívabb hozzáállásra" vegyék rá Kijevet. Ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen találkozzon Zelenszkijjel, nagyobb előrelépésre van szükség a delegációk közötti egyeztetésen - jelentette ki Peszkov.
Új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében, ezért mostantól még keményebben, még egyértelműbben kell fellépnünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és a biztonság magyarországi szavatolása érdekében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.
A teljes cikkünket itt tudja elolvasni.
Azt hiszem, Putyin személyes bosszút áll Mariupol lakosságán, mert 2014-ben, a Krím-félsziget annektálásakor nem tudta elfoglalni a várost. Ez egy kollektív büntetés, mert akkor megtagadták az orosz gyámságot - idézte a BBC Irina Verescsuk, ukrán kormányfő-helyettes Libérationnak adott interjúját.
Verescsuk azt is hozzátette, hogy továbbra is kudarcot vallanak azok az erőfeszítések, melyek egy, a városból kivezető humanitárius folyosó megnyitására irányulnak. Szerinte, "ha Putyin akarná, már nyitva lenne a folyosó."
Az arab országokra súlyos élelmiszerválság várhat az ukrajnai háború nyomán, miközben szíriai zsoldosok csatlakoznak a kelet-európai országban dúló harcokhoz - jelentette ki Bária Alamuddín, tekintélyes libanoni újságírónő az Arabnews című szaúdi hírportálnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Bassár el-Aszad szíriai elnök az országában állomásozó orosz csapatoknak köszönheti hatalmát; Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig most benyújtja a számlát – fogalmazott Alamuddín, idézve a szíriai polgárháborút nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) adatait, melyek szerint már csaknem 40 ezer szíriai jelentkezett zsoldosnak.
Felhívta a figyelmet az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) a jelentésére is, amely az ukrajnai háború nyomán kialakuló élelmiszerválság egyik legnagyobb áldozatainak az arab országokat nevezi.
A polgárháború sújtotta Jemen és Szíria lakosai jelentős mértékben támaszkodnak a WFP-re, amelyek a gabonaszállítmányok legnagyobb részét eddig Ukrajnából szerezték be- mondta, hozzátéve, hogy az így is súlyos gazdasági és pénzügyi válsággal küzdő Libanon a gabonája 80 százalékát ugyancsak Ukrajnából szerzi be.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve "súlyos háborús bűncselekménynek" nevezte az ukrajnai Mariupol város elleni orosz támadást.
Ami most Mariupolban történik, az súlyos háborús bűncselekmény. Az oroszok mindent lerombolnak, lebombáznak, és válogatás nélkül mindenkit megölnek – jelentette ki Borrell a jelen lévő újságíróknak.
Elmondta, hogy a külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon megvitatják az Ukrajnának nyújtandó további támogatást, valamint azt, hogy a már bevezetett gazdasági büntetőintézkedések sorát kiegészítsék-e az orosz energiaágazatot célzó újabb szankciókkal.
Annalena Baerbock német külügyminiszter is határozottan elítélte az ukrajnai civilek elleni támadásokat.
– A törvény feladata, hogy megítélje, ezek a támadások minek minősülnek, de számomra egyértelmű, hogy ezek háborús bűncselekmények – tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy "ezek a támadások is azt erősítik meg, hogy az EU-nak, mint szabályokon alapuló nemzetközi rendet követő közösségnek, egyértelműen el kell szigetelnie az orosz rezsimet".
Baerbock hangsúlyozta azt is, hogy Németországnak "fokozatosan, de feltartóztathatatlanul" meg kell szabadulnia az orosz energiahordozóktól való függőségtől.
Nem szabad belefáradni Oroszország szankcionálásába és Ukrajna támogatásába - mondta hétfőn a litván külügyminiszter. Gabrielius Landsbergis azt is kiemelte, hogy az EU-nak meg kell fontolnia, mi az a határ, amelynek átlépése után Oroszországra még keményebb szankciókat vethetnek ki, mivel számára úgy tűnik, hogy az ukrajnai városok és civilek bombázása még mindig nem elég meggyőző érv néhány tagállam számára.
– Úgy vélem, elkerülhetetlen, hogy beszélni kezdjünk az energiaágazatról, legfőként a kőolajról, mert ez az orosz költségvetés legfontosabb forrása. A kőolaj ráadásul elég könnyen pótolható – jelentette ki.
A hétfői külügyi tanács várhatóan nem állapodik meg új szankciókról Oroszország ellen, azonban a külügyminiszterek megbeszélést folytatnak az úgynevezett "stratégiai iránytűről", annak jóváhagyása céljából.
A "stratégiai iránytű" egyértelmű politikai és stratégiai iránymutatást nyújt majd a biztonságra és védelemre vonatkozó, az elkövetkező 5-10 évre szóló uniós megközelítéshez. Célja az EU védelmi cselekvőképességének növelése és egy gyors reagálású védelmi rendszer létrehozása.
A Twitteren közzétett felvételek alapján az orosz erők tüntető civilekre nyitottak tüzet és fénygránátokat dobtak közéjük Herszonban - írja a The Guardian. A jelentések szerint az eset során ketten megsérültek.
A cikkben emlékeztetnek, hogy Herszon az első városok egyike volt, amit az oroszok elfoglaltak, de
a civil lakosság azóta is hevesen tiltakozik az orosz erők jelenléte ellen.
Az ukrán-orosz konfliktus közel egy hónappal ezelőtti kezdete óta legalább 925 civil halt meg Ukrajnában, és további körülbelül 1496 megsebesült március 20-ig az ENSZ összesítése szerint - írja a The Guardian.
A szervezet szerint az ukrajnai háborúban eddig megölt civilek tényleges száma valószínűleg jóval magasabb lehet, mivel az olyan városokból, mint például a körülzárt Mariupol, nem lehet pontos és megbízható információkat kapni.
Oroszország betiltja a Facebookot és az Instagramot, az oldalakat birtokló Metát "szélsőséges szervezetnek" nyilvánította egy orosz bíróság; egyben felszólították a céget a tevékenységük leállítására az országban - írja a The Guardian.
A németországi Buchenwald Emlékközpont igazgatósága közölte, hogy egy férfi, aki a második világháború idején több koncentrációs tábort is túlélt, rokonai szerint előző hét pénteken meghalt az otthonát ért bombatámadásban az ukrajnai Harkov városában.
A 96 éves Borisz Romancsenko a Buchenwald-Dora Nemzetközi Bizottság alelnöke is volt, emellett aktívan kampányolt, hogy a nácizmus bűnei ne merüljenek feledésbe - írja a BBC.
Ukrajna legnagyobb kikötővárosának, Odesszának a hatóságai szerint a Fekete-tengeren állomásozó orosz haditengerészet erői lakóházakat lőttek a város külterületén - írja a BBC.
Ez az első alkalom, hogy lakóházakat ért közvetlen támadás a városban.
Az ukrán hatóságok szerint nincs halálos áldozat.
Az orosz haditengerészet blokád alatt tartja a várost, amely Oroszország számára fontos stratégiai célpont, elfoglalásával és Mariupol elestével teljesen elzárhatnák Ukrajnát a fekete-tengeri kereskedelemtől.
Bekérették John Sullivan moszkvai amerikai nagykövetet hétfőn az orosz külügyminisztériumba, ahol demarsban részesítették és tiltakozó jegyzéket adtak át neki Joe Biden amerikai elnök "Vlagyimir Putyin orosz elnöknek címzett elfogadhatatlan kijelentéseivel kapcsolatban".
Az orosz diplomáciai tárca részéről a hivatalos közlemény szerint hangsúlyozták, hogy az amerikai elnök ilyen magas rangú államférfiúhoz méltatlan kijelentései az amerikai-orosz kapcsolatokat a szakítás szélére sodorják.
A nagykövetet figyelmeztették, hogy Oroszország az ellene irányuló ellenséges lépésekkel szemben határozottan és keményen fel fog lépni.
Az orosz erők által megszállt dél-ukrajnai Herszonban erővel zavarták szét a helyiek Ukrajna-barát tüntetését, a jelentések szerint többen megsérültek, számuk egyelőre nem ismert. A Moszt helyi hírportál szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a több száz tüntető ellen tömegoszlató gránátokat vetettek be az orosz csapatok. Az Ukrajinszka Pravda saját forrásokra hivatkozva azt írta, hogy tüzet is nyitottak a demonstrálókra, a Moszt szerint a levegőbe lőttek. Herszonban a város elfoglalása óta szinte mindennap tüntetnek a helyiek az orosz megszállás ellen.
A nyugat-ukrajnai Rivne megyében két rakétacsapást mértek hétfőn egy katonai lőtérre. Áldozatokról egyelőre nincs információ.
Bajba került egy étterem Olaszországban az orosz-ukrán háború miatt. Az orosz ételekre specializálódott étterem tulajdonosa több fenyegetést is kapott, ezért kénytelen volt váltani. Spanyolországban sem jobb a helyzet, ott is egyre több oroszt zaklatnak a háború miatt.
A hírt bővebben itt találja.
Folytatódtak hétfőn az ukrán és az orosz küldöttségek közötti béketárgyalások - közölte David Arahamija, az ukrán elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője, a kijevi delegáció tagja.
Arahamija elmondta, hogy a hivatalos küldöttségek hétfőn délig másfél órán át tárgyaltak egymással, a nap további részében pedig munkacsoportokban folytatják az egyeztetéseket. A megbeszélések állásáról a politikus semmilyen részletet nem hozott nyilvánosságra. Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy az utóbbi időben a küldöttségek szakértői csoportok szintjén minden nap tartanak megbeszéléseket.
Az ukrán állami nukleáris vállalat, az Energoatom arra figyelmeztetett, hogy bizonytalan a csernobili erőmű körüli sugárzási szint, mivel a sugárzást figyelő rendszerek nem működnek.
A tilalmi övezet sugárszennyezettségének jelenlegi állapotáról nincs adat, ami lehetetlenné teszi a megfelelő reagálást - áll a társaság közleményében. Az 1986-ban a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófájának színhelyeként működő erőművet február 24-én vették birtokukba az orosz erők. Néhány nappal később megtámadták a Zaporizzzsja atomerőművet, amely a délkeleti Enerhodar városában fekszik, és hatalmas tüzet robbantott ki. A lépést a világ vezetői azonnal elítélték; Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete pedig arra figyelmeztetett, hogy a támadás a konfliktus eszkalációját tükrözi, és könnyen katasztrófához vezethet.
Ukrajna azt állítja, hogy visszafoglalta a Kijevbe vezető főúton fekvő kulcsfontosságú települést, Makarivot - írja a Sky News.
Makariv körülbelül 50 kilométerre fekszik a kijevi belvárostól, a város visszavételét egyelőre más forrás nem erősítette meg.
Egy amerikai szakértő szerint Oroszország elvesztette fixszárnyú és forgószárnyas képességeinek mintegy 40%-át.
A Foreign Policy nemzetbiztonsági riporterének, Jack Detschnek nyilatkozva a szakértő azt is elmondta, hogy bár a Kreml az elmúlt 24 órában több mint 300 bevetést indított Ukrajnába, nem merészkedtek túl messzire a légtérben, ami óvatosságra utal. Korábban az ukrán fegyveres erők, amelyek rendszeresen osztanak meg becsléseket az ukrajnai invázió óta vélt orosz veszteségekről, azt közölték, hogy körülbelül 14 700 orosz katona vesztette életét a hadművelet során.
További fegyverszállítmányokkal is támogatja majd Németország Ukrajnát az Oroszországgal szembeni védekezésben - jelentették be hétfőn Berlinben.
Steffen Hebestreit kormányszóvivő tájékoztatóján kifejtette, hogy a német hadseregnek (Bundeswehr) nemigen vannak nélkülözhető fegyverei vagy egyéb felszerelése, ezért a kormány német gyártóktól vásárolt új fegyverekkel támogatja Ukrajnát.
Aláhúzta: a különböző fegyverrendszerek alkalmazásáról szóló viták közben nem szabad megfeledkezni arról, hogy Ukrajnában "orosz invázió zajlik, egy támadás, amely sérti az ország területi épségét és szuverenitását, egy rettenetes háború, amely sok halottal, sok sebesülttel és sok szenvedéssel jár".
A tervezett támogatás pénzügyi vonatkozásairól Andrea Sasse, a külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a kormány tevékenysége illeszkedik az Európai Unió törekvéseihez.
A közösség eddig 500 millió eurót különített el az ukrán hadsereg védelmi képességének fejlesztésére, és a külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán megduplázzák ezt az összeget - ismertette a szóvivő.
Az Európai Bizottság felhívást tett közzé az ukrajnai menekülteket fogadó tagállamok támogatására, illetve segítséget ajánlott ahhoz, hogy az uniós országok fokozatosan megszüntethessék függésüket az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól - közölte a brüsszeli testület hétfőn.
Az uniós bizottság közleménye szerint a speciális felhívás lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy azonnali kéréseket küldjenek a testületnek, ha technikai támogatásra van szükségük egyebek mellett az ukrajnai menekültek fogadását szolgáló intézményi és operatív kapacitások kiépítéséhez. A tagállamok segítséget kérhetnek továbbá az ukrajnai menekültek társadalmi és gazdasági integrációjának előmozdításához, valamint a családok és a felnőtt kísérő nélkül érkezett gyermekek elszállásolásához, illetve javíthatják a hozzáférést az oktatáshoz, az egészségügyhöz és a munkaerőpiachoz.
Az Európai Bizottság felhívása azon cél megvalósítását is szolgálni kívánja, hogy a tagországok fokozatosan megszüntessék függőségüket az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól. A támogatás elősegíti majd az energiaellátás diverzifikálását, felgyorsítja a megújuló energiára történő átállást és javítja az energiahatékonyságot - közölték. A tagállamok támogatási kérelmüket saját illetékes hatóságukon keresztül küldhetik el az uniós bizottságnak, mely a kérelem elfogadását követően bocsátja majd rendelkezésükre a kért támogatást - tették hozzá.
Újabb cégek segítik adománygyűjtéssel, felajánlásokkal és szolgáltatásokkal az ukrajnai háború elől menekülőket.
A Magyar Vöröskereszt hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Penny Market elindította a segélyszervezettel közös jótékonysági akcióját, amelynek részeként két hétig mind a 227 üzletben 250 forintos adománykupont lehet vásárolni. Az ebből származó bevételt a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatják el az ukrajnai háború elől menekülőknek. Az üzletlánc emellett hét kamionnyi adománnyal is támogatja a rászorulókat.
A BKV Zrt. közleménye szerint a fővárosi önkormányzat felhívásához csatlakozva két nap alatt nagy mennyiségű tartós élelmiszer és tisztálkodási cikk gyűlt össze a közlekedési vállalat Akácfa utcai székházában és más telephelyein. Ezeket az adományokat és a társaság által felajánlott technikai eszközöket, valamint a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és a Fővárosi Vízművek Zrt. által felajánlott egyéb berendezéseket már eljuttatták az egyeztetett helyszínekre.
A Google sajtóirodája közölte: a cég a Google térképen és a Google keresőben bevezetett új funkciókkal segíti a menekülteket és a nekik segítséget nyújtó vállalkozásokat. A keresőben a menekültekkel és az evakuálással kapcsolatos információkra keresőknek egy figyelmeztetés jelenik meg, amely a menekülteket és menedékkérőket segítő ENSZ-oldalakra irányít. A térképen pedig hiteles forrásokból, például helyi önkormányzatoktól származó információk alapján több mint száz, menekülteket segítő központot jelöltek meg Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Romániában.
Jelentősen romlottak a világgazdaság idei növekedési kilátásai az újult erővel feltámadó infláció és az inflációs nyomást még tovább erősítő ukrajnai háború miatt - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott negyedéves globális előrejelzésében.
A nemzetközi hitelminősítő 35 oldalas felülvizsgált prognóziscsokra szerint a koronavírus-járvány utáni világgazdasági kilábalásra mindenekelőtt a potenciálisan hatalmas ellátási oldali sokk gyakorol nyomást, az Ukrajna elleni orosz invázió és az Oroszországra emiatt kirótt szankciók ugyanis globális energiaellátási kockázatot jelentenek. Oroszország a világ nyersolajkínálatának 12 százalékát, a globális földgázellátás 17 százalékát adja, és ha az orosz szállítások hirtelen leállnak, az közvetlen energiahordozó-hiányt okozhat és az energiaellátás adagolását teheti szükségessé Európában - áll a Fitch tanulmányában. A cég ebben a környezetben 0,7 százalékponttal 3,5 százalékra rontotta a világgazdaság idei növekedésére szóló előrejelzését.
Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot "szélsőségesnek" minősítette.
Az orosz főügyészség követelése nyomán meghozott ítélet azonnal hatályba lépett. Az ugyancsak a Meta által birtokolt WhatsApp messengert a verdikt nem érinti. A TASZSZ szerint az ügyben a főügyészég nyújtott be keresetet, miután a két közösségi médium több országban visszavonta az erőszakra buzdító üzenetekre vonatkozó tilalmát Vlagyimir Putyin orosz elnök és az általa február 24-én Ukrajnába vezényelt orosz csapatok esetében. A hétfői bírósági ítélet a Meta és struktúrái számára megtiltotta, hogy üzleti tevékenységet folytassanak, valamint hogy irodákat működtessenek Oroszországban. A tilalom az Instagramot és a Facebookot érinti, amelyet az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) már eddig is blokkolt az országban. Az elsőt az erőszakra történő bujtogatás, a másikat orosz médiumok letiltása címén.
A román haditengerészet parancsnoksága hétfőn járőrözésre küldte a Fekete-tenger román felségvizeire a Viceamiral Constantin Balescu aknászhajót, miután a Tengeri Vízrajzi Intézet (DHM) pénteken aknaveszélyre adott ki figyelmeztetést a Fekete-tenger északnyugati térségére - közölte hétfőn a román védelmi minisztérium.
A DHM a (Földközi-tengert és Fekete-tengert magába foglaló) NAVAREA III térség hajózásának biztonsága felett őrködő spanyol haditengerészeti vízrajzi intézettől vette át a riasztást, amely az orosz Novorosszijszk NAVTEX-üzenetére hivatkozott. A tárca közlése szerint a román haditengerészet az utóbbi években fejlesztette a víz alatti fenyegetések elleni harci képességeit, mind a műszaki felszerelés korszerűsítése, mind a tengerészek és búvárok ilyen irányú kiképzése révén. Egyelőre sem a járőröző aknászhajó, sem a - veszélyre figyelmeztetett - kereskedelmi hajók nem észleltek a konstancai kikötő térségében aknákat.
A román média beszámolói szerint az utóbbi hetekben jelentősen megnőtt a - Románia legfontosabb tengeri kapujának számító - konstancai kikötő forgalma, miután átvette az orosz hadihajók által fenyegetett odesszai kikötő áruforgalmának jelentős részét. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szombaton közölte, hogy az ukrán haditengerészet elaknásította Odessza, Ocsakiv, Csornomorszk és Pivdennyi kikötőjét. Az FSZB szerint a több mint 420 tengeri aknából néhány elszabadult a vihar miatt, és fenyegeti a fekete-tengeri hajózást. Az ukrán fél az oroszokat vádolta a tengeri aknák elhelyezésével.
Az Európai Unió kész további szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai inváziója miatt - jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a tagországok külügy- és védelmi minisztereinek közösen tartott tanácsülését követően hétfőn. Josep Borrell a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a korlátozó intézkedések továbbra is fontos részét képezik annak az uniós megközelítésnek, hogy a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja Oroszországra az ukrajnai háború megállítása érdekében, valamint hogy elszigetelje Moszkvát és kikényszerítse a nemzetközi és humanitárius kötelezettségek betartását. Kijelentette: ami Ukrajnában történik, amit az orosz hadsereg követ el az ukrán emberek ellen, az háborús bűnnek számít. Ez nem maradhat megválaszolatlanul.
A nemzetközi közösséggel együtt el kell érni az orosz agresszió megállítását Ukrajnában - húzta alá. A tanácsülésen elfogadott, a biztonságra és védelemre vonatkozó, stratégiai iránytűnek nevezett uniós cselekvési tervvel összefüggésben kiemelte, hogy a dokumentum elfogadása fordulópontot jelent az európai biztonság szempontjából. Nagyratörő lépéseket határoz meg a következő évtized biztonság- és védelmi politikájára vonatkozóan - mondta.
Egy Kreml-párti orosz bulvárlap azt írta, hogy 9861 orosz katonát öltek meg eddig Ukrajnában. A Komszomlszkaja Pravda honlapjáról gyorsan eltűnt a bejegyzés. Utóag azt állítoták, hogy feltörték az oldalukat. Az oroszok eddig 498 katonájuk megölését ismerték el, az ukránok 15 ezret mondanak.
Az Egyesült Államok évtizedekkel korábban, titokban megszerzett, szovjet gyártmányú légvédelmi felszerelést küld Ukrajnába, hogy ezzel segítsen a kelet-európai országnak védekezni az orosz légi- és rakétatámadásokkal szemben - számolt be hétfőn a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap, nevük elhallgatását kérő kormányzati illetékesekre hivatkozva. A lap szerint az Ukrajnának szánt fegyverek között található többek között az a közepes hatótávolságú, lokátoros SA-8-as légvédelmi rendszer, amelyet az 1970-es években a Szovjetunióban fejlesztettek ki és Moszkva később a világ minden tájára exportált. Mint írják: az Egyesült Államok korábban azért szerezte be ezeket a fegyvereket, hogy "a hírszerzés szakértői tanulmányozhassák az orosz hadsereg által használt technológiát, és ezzel segítsenek az amerikai haderő kiképzésében".
A háború sújtotta Ukrajnával szomszédos országok önmagukban nem tudják elhordozni azt a terhet, amelyet a befogadottak hatalmas száma jelent, ezért ezektől az államoktól az Európa Tanács tagországainak át kell venniük a menekültek közül - jelentette ki a strasbourgi szervezet Parlamenti Közgyűlésének Migrációs Bizottsága hétfőn. Oroszország múlt héten elfogadott kizárása óta 46 tagot számláló Európa Tanács illetékes bizottsága közleményében emlékeztetett: az ukrán városok, a polgári infrastruktúra orosz bombázása és a nemzetközi humanitárius jog egyéb megsértése miatt sokan menekülésre kényszerültek, és a szomszédos országokban kerestek biztonságot és menedéket. Kiemelték: az Európa Tanács és az Európai Unió tagállamainak a szolidaritás szellemében, együttműködve az Ukrajnával szomszédos országok humanitárius programjaival, lehetővé kell tenniük az oda érkezők csoportjainak befogadását.
Emlékeztetve a humanitárius védelemre szoruló menekültek önkéntes áttelepítéséről és a menekültek önkéntes letelepítéséről szóló, vonatkozó európa tanácsi határozatra, felszólítjuk a tagállamokat, hogy összehangolt humanitárius vállalás keretében vegyenek át menekülteket az Ukrajnával szomszédos országokból- fogalmaztak. A befogadásoknak bármilyen fajta, különösen etnikai és nemzeti származáson alapuló megkülönböztetés nélkül kell megtörténniük - szögezték le. Végezetül közölték: az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) szerint több, mint 3,5 millió ember menekült el Ukrajnából kevesebb mint négy hét alatt. Becslések szerint ez a szám az elkövetkező hetekben, a konfliktus folytatódása esetén, 10 millió fölé emelkedhet, amely tovább súlyosbítja a humanitárius katasztrófát - figyelmeztetett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Migrációs Bizottsága.
Április 5-én Berlinben donorkonferenciát tart Németország, hogy segítse az Ukrajnával határos Moldovát megbirkózni az ukrajnai háború miatt kialakult menekülthullámmal - közölte a német külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyi és védelmi minisztereinek tanácskozását követően hétfőn. Annalena Baerbock elmondta:
Franciaországgal és Romániával együtt Németország platformot biztosít Moldova megsegítésére egy nagyszabású adományozó konferencia keretében.
A német tárcavezető becslése szerint
a következő hetekben nyolc, akár tízmillió ember menekülhet el Ukrajnából.
Szavai szerint egyetlen ország sem tud egyedül megbirkózni ilyen mértékű menekülthullámmal, ezért - mint mondta -, közösen kell tenni annak érdekében, hogy ne csupán néhány ezer, hanem több százezer menekültet fogadjanak be az uniós tagállamok az Ukrajnával határos országokból.
Baerbock továbbá arra emlékeztetett, hogy az EU egymilliárd eurót juttat Ukrajnának fegyvervásárlásra. A német kormány gondoskodik arról, hogy a német fegyvergyártók gyorsan teljesítsék Kijev fegyvertámogatásra vonatkozó kérését - tette hozzá a tárcavezető.
Az uniós tanács brüsszeli ülésén részt vett Nicu Popescu moldovai külügyminiszter is, aki a megbeszélést követően arról beszélt, hogy az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta mintegy 360 ezer ukrajnai lépett Moldova területére. Legtöbbjük az uniós országokba távozott, de mintegy 100 ezren még mindig az országban tartózkodnak - közölte.
"Ez jelentős szám, és jelentős hatással van az ország társadalmi-gazdasági helyzetére"
- fogalmazott a moldovai külügyminiszter. Az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) hétfőn közzétett adatai szerint több, mint 3,5 millió ember menekült el Ukrajnából kevesebb mint négy hét alatt. Becslések szerint ez a szám az elkövetkező hetekben, a konfliktus folytatódása esetén, 10 millió fölé emelkedhet.
Hétfőn felváltották a csernobili nukleáris hulladéktárolókat üzemeltető, három hete folyamatosan dolgozó, egyetlen műszaknyi személyzet másik felét is, miután vasárnap már távozhatott a személyzet egyik fele - jelentette be az ENSZ nukleáris megfigyelőközpontja, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn.
A személyzet azóta folyamatosan ellátta feladatát, amióta az orosz erők elfoglalták a létesítményt. Az atomerőmű február végén került orosz csapatok kezére, azóta nem váltották le a 211 fős műszaki stábot, amely szellemi és fizikai kimerültség miatt már nem tudta ellátni biztonságosan feladatát.
"Az ukrán felügyelet tájékoztatása szerint a műszaki személyzet fele vasárnap, a másik fele pedig hétfőn hagyta el a létesítményt, tizenhárom szakember kivételével, akik a maradás mellett döntöttek" - áll a NAÜ közleményében. Az ukrán őrök többsége, akik az orosz birtokbavétel idején a helyszínen voltak, szintén a maradás mellett döntöttek.
A távozó műszaki személyzetet a közeli Szlavutics városban dolgozó ukrán kollégáik váltották fel - idézi a NAÜ az ukrán felügyelet tájékoztatását. A bécsi ügynökség hozzátette - szintén az ukrán hatóságra hivatkozva - hogy megállapodás született a személyzet rotációjának megszervezéséről.
Több mint három héten át egyetlen műszaknyi személyzet működtette az ukrajnai létesítményeket, amelyek az 1986-ban a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófájának helyszínéül szolgáló, mára már nem működő erőmű mellett helyezkedtek el.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) már hetek óta szorgalmazta a folyamatos szolgálatban lévő személyzet leváltását, mert a rendkívüli nyomás alatt dolgozók kimerültsége egyre nagyobb veszélyt jelentet a létesítmény biztonságára.
A továbbiakan EBBEN a cikkben foglalkozunk az orosz-ukrán háború eseményeivel.