Újabb arab támadás Izrael ellen
2023. október 25. 04:50
Az amerikai hírszerzés szerint egy hajtóműhiba miatt széttört palesztin rakéta becsapódása okozta az Al-Ahli kórházban egy hete történt, több száz ember halálát okozó robbanást - közölték tisztviselők.
Nem sokkal a robbanás után Izrael már jelezte: a Palesztin Iszlám Dzsihád fegyveres csoport egyik rakétája csapódott az épületbe. Az Iszlám Dzsihád érintettségét nem tudták hitelesíteni az amerikaiak, de azt biztosan állították, hogy nem izraeli forrásból származott a kórházba becsapódott rakéta.
Egy drón palesztinokat vett célba, miután a megszállt Ciszjordániában a rajtaütést végrehajtó izraeli erőket tűz alá vették szerda hajnalban – közölte az izraeli hadsereg. A palesztinok "robbanószerkezeteket lőttek és dobtak" izraeli katonákra a dzseníni menekülttáborban. A katonaság közölte, hogy "találatokat azonosítottak" a dróncsapást követően.
Két ember meghalt, mások pedig megsebesültek – közölte a Palesztin Vörös Félhold.
Ciszjordániában – a Gázai övezet mellett a palesztin területek másik részén – az összecsapások a Hamász Izrael elleni támadása óta fokozódnak.
A dzseníni menekülttábort az 1950-es években hozták létre, Palesztina a fegyveres ellenállás, Izrael a terrorizmus melegágyának tekinti.
Az izraeli hadsereg szerint harci repülőgépeik csapást mértek a szíriai hadsereg infrastruktúrájára és aknavetőállásokra szerda hajnalban. Ez válasz volt a Szíriából kedden későn este érkező lövöldözésre.
A hadsereg azt mondta, hogy először tüzérségi tüzekkel válaszolt, mielőtt gépei támadást indítottak.
Szíria egyelőre nem reagált az eseményekre.
Izrael elutasította a nemzetközi közösség tűzszünetre irányuló felhívásait. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, a palesztinok és sok más ország egy magas szintű ENSZ-ülésen terjesztette elő ezt a kérést, de Izrael külügyminisztere szerint az országnak "joga van megsemmisíteni a Hamászt".
Eli Cohen szintén elutasította az "arányosságra" vonatkozó felhívásokat az ország válaszában a Hamász október 7-i, Izrael elleni meglepetésszerű támadásaira. "Mondd csak, mi az arányos válasz csecsemők megölésére, nők megerőszakolására és elégetésére, gyermekek lefejezésére?" kérdezte.
Azt mondta az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy a mészárlásra adott arányos válasz "a Hamász utolsó egységének teljes megsemmisítése". A szélsőséges csoportot "új náciknak" nevezte. "Izraelnek nemcsak joga, hanem kötelessége a Hamász megsimmisítése" - tette hozzá.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hamász egyik terrorsejtje megpróbált beszivárogni Izraelbe az ország déli részén, Zikim közelében.
"Az izraeli haditengerészet és a szárazföldi katonák lecsaptak a terroristákra, és meghiúsították a beszivárgási kísérletüket. Az izraeli légierő csapást mért a terroristák által használt alagútra és fegyverraktárra a Gázai övezetben" - írták.
A Sky News-nak nyilatkozott a Ciszjordánia mintegy 40%-át irányító Fatah Reformista Demokrata Frakció szóvivője. Dimitri Diliani kijelentette, hogy Izrael nem lesz képes a Hamászt kiirtani Gázából, és nem hiszi el, hogy az ország kész megoldást találni. Azt mondta, nincs mentség a megszállásra, vagy semmire, amit Izrael tesz, és a világnak emlékeznie kell arra, hogy a háború nem október 7-én kezdődött.
"Nem tudják kiirtani a Hamászt, mert a Hamasz ennek a társadalomnak a része. Izrael hozzájárult a Hamászt létrehozó és népszerűvé tevő körülményekhez. A Hamász nem katonai művelet, hanem politikai mozgalom is."
Hozzátette: itt az ideje "megragadni a lehetőséget, hogy olyan megoldást találjunk, amely a köztünk és Izrael között létrejött nemzetközileg elismert egyezményeken alapul", de nem hiszi, hogy Izrael készen áll erre.
Nyolc, vizet, élelmiszert és gyógyszert tartalmazó teherautó lépett be Egyiptomból a Gázai övezetbe – közölte a Palesztin Vörös Félhold. Azt mondták, ez volt a negyedik sürgősségi segélykonvoj, amely bejutott az enklávéba azóta, hogy kitört a háború Izraellel. A közlemény szerint öt teherautóban víz, kettőben élelmiszer, egyben pedig gyógyszer volt.
Izrael ENSZ-nagykövete, Gilad Erdan felszólította Antonio Guterrest, hogy mondjon le posztjáról.
Az ENSZ főtitkára tűzszünetre szólított fel Izrael és a Hamász között, mindkét oldalt azzal vádolva, hogy a nemzetközi humanitárius jogot megsértve öltek meg és sebesítettek meg civileket.
Erdan azt mondta, Guterres "elvesztette minden erkölcsiségét és pártatlanságát", és "eltűri a terrorizmust", emiatt le kell mondania!
A Gázai övezetben 2360 gyerek halt meg és több mint 5300 megsebesült az izraeli légicsapások nyomán - jelentette be az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) New Yorkban.
Adele Hodr, a szervezet közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője megdöbbentőnek nevezte az áldozatok és sebesültek magas számát, és leszögezte: "a gázai helyzet növekvő szégyenfolt az emberiség lelkiismeretén".
A térségben élők súlyos ivóvízhiánnyal is küzdenek, mely elsősorban a gyerekekre lehet veszélyes. A 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának mintegy fele kiskorú.
Amerikai közreműködéssel folytatódnak a tárgyalások a Hamász által fogva tartott túszok elengedéséről.
"Most folynak a tárgyalások egy nagyobb csoport szabadon bocsátásáról. Nem történt összeomlás. Pozitívan haladnak előre a tárgyalások, de még nem történt áttörés" - mondta egy tárgyalásokat ismerő diplomata az NBC News-nak. A Hamász eddig négy túszt engedett szabadon. Az izraeli hadsereg szerint még mindig több mint 220 vembert tartanak fogva.
Az ENSZ gázai segélyszervezete hangsúlyozta, milyen katasztrofális lenne az üzemanyag kifogyása. "Az üzemanyag-szállítmányokat be kell engedni, hogy az emberek tiszta ivóvizet kapjanak, a kórházak nyitva maradhassanak, és az életmentő segélyakciók folytatódhassanak" - mondta az ENSZ Palesztin Menekülteket Segítő és Munkaügyi Ügynöksége (UNRWA).
Üzemanyagra van szükség a kutakból vagy az óceánból származó víz szivattyúzásához és ihatóvá tételéhez. A pékségek és élelmiszer-beszállítók számára is szükség van a főzéshez. És üzemanyagra van szükség az alapvető készletek szállításához.
Más ENSZ-ügynökségek becslései szerint a gázai kórházak egyharmada és az alapellátási klinikák közel kétharmada bezárt károk vagy üzemanyaghiány miatt.
Az izraeli hadsereg azzal vádolta meg a Hamászt, hogy üzemanyagot halmozott fel, és egy tucat üzemanyagtartályról készült műholdas fotót tett közzé, ami szerintük a Gázai övezetben mintegy 500 000 liter üzemanyagot tartalmaz.
António Guterres ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanácsa ülésén kijelentette, hogy Izrael "egyértelműen megsértette" a nemzetközi jogot. "A civilek védelme nem azt jelenti, hogy több mint egymillió embert kell evakuálni Gázából délre, ahol nincs menedék, nincs élelem, nincs gyógyszer és nincs üzemanyag, majd folytatni kell magának a délnek a bombázását" - mondta.
Guterres „borzasztónak" minősítette a Hamász-támadásokat, de hozzátette, hogy „nem légüres térben történtek" az események, és nem indokolják „a palesztin nép kollektív megbüntetését".
A Daily Telegraph szerint Izrael külügyminisztere a megjegyzések miatt lemondta a főtitkárral tervezett találkozóját, és megkérdezte tőle: "Milyen világban élsz?"
Nyolc szíriai katona halt meg, hét pedig megsebesült egy állásaikra mért izraeli légicsapásban – jelentette a szíriai állami média.
Azt állítják, hogy az izraeli "légi agresszió" több pozíciót is célba vett Deraa városa közelében, anyagi károkat is okozva.
Éjszaka az izraeli hadsereg azt közölte, hogy harci gépei csapást mértek a szíriai hadsereg infrastruktúrájára és aknavetőállásokra, válaszul a tegnap késői Szíriából érkező, nyílt területet érintő lövöldözésre.
Petr Fiala cseh kormányfő és Karl Nehammer osztrák kancellár szerdán érkezik Izraelbe, hogy támogatását fejezze ki Izraelnek, többek között Franciaország, Németország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság vezetőinek nyomdokaiba lépve.
A kommentátorok azt feltételezik, hogy a nemzetközi vezetők áramlásának célja lehet a gázai övezet várható szárazföldi inváziójának késleltetése is.
A vezetők megbeszélést folytatnak Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Jichák Hercog elnökkel – közölte mindkét kormány szóvivője a Reutersnek.
Nehammer találkozni fog egy osztrák-izraeli állampolgár családjával is, akit jelenleg a Hamász tart túszként a Gázai övezetben – áll az osztrák kormány közleményében.
A Floridai Állami Egyetemi Rendszer Ron DeSantis kormányzóval együttműködve elrendelte, hogy zárjanak be egy palesztinbarát diákszervezetet, ezzel az Egyesült Államok első államaként törvényen kívül helyezték azt a csoportot, amelynek vezetése támogatta a Hamász Izrael elleni támadását.
A Students for Justice in Palestine (SJP) a jacksonville-i Észak-Floridai Egyetemen és a Tallahassee állambeli Florida Állami Egyetemen aktív. Az Országos SJP nem reagált az eseményekre.
Az Izrael-barát és a palesztin-barát diákok közötti feszültség a Hamász október 7-i támadása, valamint a Gázai övezet izraeli bombázása óta zaklatásokhoz és támadásokhoz vezetett az amerikai egyetemeken.
Az izraeli média jelentése szerint Izrael ENSZ-nagykövete, Gilad Erdan a katonai rádióban azt mondta: "António Guterres ENSZ-főtitkár megjegyzései miatt megtagadjuk a vízum kiadását az ENSZ képviselői számára. Már megtagadtuk a vízumot Martin Griffiths humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettestől. Eljött az idő, hogy megtanítsuk nekik a leckét."
Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter a háború közvetlen költségeit napi 1 milliárd sékelre (246 millió dollár) tette.
Egy negyedik, 20 segélyszállító teherautóból álló konvoj haladt át a rafahi átkelőn Egyiptomból Gázába.
Az iraeli média a Hezbollahhoz kötődő Al Mayadeen hírportálra hivatkozva arról számolt be, hogy az Izraeli Védelmi Erők nemrég csapást mért Ayta al Shaab falura Dél-Libanonban.
A rendőrség bejelentette, hogy eddig 798, a háborúban meggyilkolt civil holttestét azonosították. A rendőrség közleménye szerint ez a meggyilkolt civilek 84 százalékát teszi ki. Az IDF szóvivője arról is tájékoztatott, hogy a hadsereg eddig 308, a háborúban megölt katona családját értesítette.
Az IDF lecsapott egy libanoni sejtre, amely páncéltörő rakétát akart kilőni Izrael felé.
Az ENSZ palesztin menekültügyi szervezete (UNRWA) közleményt adott ki, mely szerint az óvóhelyeik négyszeresen meghaladják a kapacitásukat, és sokan az utcán alszanak - írja a Haaretz.
A Gázai Divízió megölt két terroristát tegnap este, akik egy alagúton keresztül próbáltak izraeli területre bejutni a Zikim térségébe.
A hadsereg szerint harci repülőgépek és haditengerészeti erők támadták meg a gödröt, amelyből a terroristák kijöttek, és az általuk használt fegyverek raktárát.
Megszólaltak a rakétaszirénák az észak-izraeli Haifa régióban.
Tayyip Erdogan török elnök szerdán azt mondta, hogy a Hamász palesztin militáns csoport nem terrorista szervezet, hanem felszabadító csoport, amely harcot folytat földjének védelméért.
Erdogan a parlamentben pártja törvényhozóihoz intézett beszédében azt mondta, hogy Izrael kihasználta Törökország jó szándékát, és nem fog Izraelbe menni, ahogy azt korábban tervezte.
Az Izraeli Védelmi Erők bejelentette, hogy az elmúlt nap folyamán a légierő több száz, a Hamászhoz tartozó katonai és kormányzati célpontot támadott meg, és megölt Hamász-ügynököket. A hadsereg szerint a támadások során a szervezet terrorista infrastruktúráit semmisítették meg, köztük alagútaknákat, katonai főhadiszállásokat, fegyverraktárakat, valamint aknagránátok és páncéltörő rakéták indítóállásait.
Megszólaltak a rakétaszirénák a gázai határ menti közösségekben.
A Reuters arról ír, hogy a szíriai állami televízió arról számolt be, hogy izraeli légitámadás érte az aleppói nemzetközi repülőteret. Ez lenne a negyedik ilyen támadás az elmúlt hetekben.
Nagy-Britannia fontolóra venné egy humanitárius szünet megvitatását Gázában, hogy megkönnyítse a segélyek bejutását a területre, de nem akar teljes tűzszünetet, mivel ez csak a Hamász fegyvereseinek kedvezne, mondta Rishi Sunak miniszterelnök szóvivője.
Megszólaltak a szirénák a dél-izraeli Askelón városában, az észak-izraeli Kfar Giladiban és az észak-izraeli Kiryat Shmona városába.
A Hamász katonai szárnya, az Iz al-Din al-Qassam Brigádok vállalták a felelősséget a Haifa elleni rakétáért, és azt mondták, hogy R-160-as rakétát indítottak válaszul a gázai civilek meggyilkolására.
Daniel Hagari, az IDF szóvivője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy amikor Irán megbízottjai Irakban, Jemenben és Libanonban akcióba lépnek, az Teherán utasítására történik - számol be minderről az izraeli sajtó.
Továbbá figyelmeztette a Gáza északi részén élőket, hogy költözzenek délre, mielőtt a szárazföldi invázió megkezdődik, hozzátéve, hogy ne hallgassanak a Hamászra, amely azt mondja nekik, hogy maradjanak a helyükön. Továbbra is azt mondta, hogy a háború befejezése után visszatérhetnek Gáza északi részére.
Az IDF és a Shin Bet megölte a Hamász északi Khan Júnisz zászlóaljának parancsnokát, aki izraeli katonák és civilek elleni támadásokat hajtott végre - közölte a hadsereg alapján a Haaretz.
A közleményben azt írták, hogy Tisir Mbasher közel állt a Hamász magas rangú tisztségviselőihez, köztük a katonai kar vezetőjéhez, Muhammad Deifhez, és több pozíciót töltött be a fegyvergyártásban, valamint a szervezet tengeri erőinek parancsnokaként szolgált.
Bezalel Smotrich izraeli pénzügyminiszter szerint a háború miatt módosítani fogják a 2023-24-es költségvetést.
Az Európai Unió egyik magas rangú diplomatája szerdán elmondta, hogy az EU az Európai Tanács e heti rendkívüli ülésén "rövid humanitárius szünet" bevezetését szorgalmazza a Gázai övezetben.
Izrael elhalasztja a szárazföldi hadműveletet, hogy az USA-nak legyen ideje további rakétavédelmi rendszereket szállítani.
Újabb kommentárok érkeznek Emmanuel Macron francia elnöktől, aki úgy tűnik, csatlakozik azokhoz a hangokhoz, akik arra kérik Izraelt, hogy gondolja át a szárazföldi hadműveletet.
Macron szerint Izrael számára "hiba" lenne Gáza bármilyen "masszív szárazföldi inváziója".
Tareq Abu Azzoum, az Al Jazeera tudósítója elmondta, hogy a Gáza központjában lévő al-Wafa kórház már nem működik, mint betegeket kezelő egészségügyi intézmény "a területet folyamatosan bombázás alatt áll".
A gázai kórházak mindegyike zsúfolt az ott menedéket kereső civilektől - mondta.
Az izraeli 12-es csatorna jelentése szerint a hatóságok figyelmeztetést küldtek a Gázai övezet határvidékén és a Gázai övezet határkerítésétől mintegy 35 kilométerre fekvő tengerparti városokjban élő lakosoknak, hogy "azonnal" menjenek óvóhelyekre.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bejelentették, hogy megsemmisítettek egy Libanonból kilőtt föld-levegő rakétát.
A Gázai övezetben fogva tartott túszokat palesztin foglyokra cserélné, a fogvatartottakat pedig vendégeknek nevezte a libanoni Al-Manar tévécsatornának Száleh al-Arouri, a Hamász Politikai Hivatal helyettes vezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólította a Hamász terroristáit, hogy haladéktalanul engedjenek szabadon minden foglyot, és biztosítsák a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) szakembereinek, hogy a túszok megkapják a szükséges orvosi ellátást.