Az éjjel folytatódtak a szünet nélküli bombázások, a túszok megölésével fenyegetőzik a Hamász
2023. október 10. 04:37
A Fehér Házat a szolidaritás jeleként Izrael zászlójának színeivel világították ki.
Jill Biden First Lady közzétett egy képet az épületről és azt írta: "Egységesen állunk Izrael népével a terrorizmus ellen."
Legalább 11 amerikai állampolgár volt az Izraelben meggyilkoltak között, és a Hamász által túszul ejtettek között is lehetnek amerikaiak - közölte Washington. Az elnök a hírszerzési információk Izraellel való megosztásáról rendelkezett.
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának egyik magas rangú tisztviselője azt mondta, hogy Amerika szorosan figyeli a Hezbollahot és más, Irán által támogatott csoportokat, megjegyezve, hogy az amerikai hajók térségbe helyezéséről hozott döntés azért született, hogy elrettentse bármelyik csoportot attól, hogy belépjen az Izrael elleni konfliktusba, vagy kiterjessze azt.
A tisztviselő szerint az Egyesült Államok „elárasztja a zónát" felhívásokkal és egyéb üzenetekkel, hogy a szélsőséges csoportok és más nemzetek tudják, nem szabad megkérdőjelezniük Amerika elkötelezettségét Izrael védelmének támogatása mellett.
A tisztviselő ugyanakkor nem nyilatkozott arról, hogy egyáltalán bevetnek-e amerikai katonai erőket.
Barack Obama volt amerikai elnök azt mondta, hogy "minden amerikainak el kell borzadnia az ártatlan civilek lemészárlásától" Izraelben.
A volt elnök először szólalt meg azóta, hogy a Hamász meglepetésszerű támadást indított Izrael ellen, amely több száz áldozatot követelt. Az iszlamista csoportok akcióit "pimasz terrorcselekményeknek" bélyegző Obama hozzátette, hogy az amerikaiak "egyenesen szövetségesünk, Izrael mellett állnak a Hamász felszámolásában".
Az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Németország és az Egyesült Államok vezetői közös nyilatkozatot adtak ki, hogy „állhatatos és egységes támogatást" kínáljanak Izraelnek, valamint „egyértelműen elítéljék a Hamászt és elképesztő terrorcselekményeit".
Azt írták: "Egyértelművé tesszük, hogy a Hamász terrorista akcióinak nincs igazolása, nincs legitimitásuk, és egyetemesen el kell őket ítélni. A terrorizmusnak soha nincs igazolása.
"Az elmúlt napokban a világ elborzadva nézte, ahogy a Hamász-terroristák családokat mészároltak le otthonaikban, több száz fiatalt egy zenei fesztiválon, és idős nőket, gyerekeket és egész családokat raboltak el, akiket most túszként tartanak fogva."
Míg Rishi Sunak, Emmanuel Macron, Giorgia Meloni, Olaf Scholz és Joe Biden azt mondta, hogy "elismerik a palesztin nép jogos törekvéseit", a nyilatkozat arra figyelmeztet, hogy "a Hamász nem képviseli ezeket a törekvéseket, és nem kínál mást a palesztin nép számára, mint még több terrort és vérontást".
Több mint 30 izraelit tart túszként a Hamász Gázában – közölte az Izraeli Védelmi Erők. Legalább 900 izraeli meghalt és 2616-an megsérültek a támadások kezdete óta. A Hamász összesen 4500 rakétát lőtt ki az országra, és 1290 célpontot találtak el.
A Gázai övezet egészségügyi minisztériuma legfrissebb adatai szerint legalább 687 palesztin halt meg a válaszcsapásokban.
Militáns harcosok megöltek egy izraeli parancsnokhelyettest – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF). Alim Abdallah "a Libanonból izraeli területre beszivárgó terroristákkal folytatott összecsapás során halt meg" - áll az IDF közleményében. A 40 éves férfi családját már értesítették a haláláról.
"Határozottan elítélem a tüntetéseket, amelyek országszerte zajlottak és zajlanak a Hamász Izrael elleni támadásainak támogatására" - írta Justin Trudeau kanadai kormányfő az X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésében. "Az erőszak dicsőítése soha nem fogadható el Kanadában" - tette hozzá.
Különböző csoportok tüntetéseket és felvonulásokat tartottak Kanadában, így Torontóban is, ahol mintegy 1000 tüntető gyűlt össze a Palesztin Ifjúsági Mozgalom nevű csoport által szervezett tüntetésen. Olivia Chow, Toronto polgármestere elítélte a városban zajló tüntetéseket, és azt mondta, hogy azok nem voltak jóváhagyva.
Várhatóan Moszkvába látogat Mahmúd Abbász palesztin elnök – jelentette az orosz sajtó. "Várjuk a Kreml hivatalos nyilatkozatát az orosz részről a látogatás időpontjáról" - mondta Abdel Hafiz Nofal nagykövet, aki az orosz állami televíziónak megerősítette, hogy a két fél "napi kapcsolatot" tart fenn.
Vlagyimir Putyin és Mahmúd Abbász utoljára egy éve találkozott Kazahsztánban. Abbász utoljára két éve járt Oroszországban.
Három embert tartóztattak le az izraeli támadás miatti tiltakozást követően London központjában – közölte a Met Police. Egy 15 éves fiú egy mentősre támadt a High Street Kensington metróállomás környékén, egy 29 éves férfi testi sértés elkövetésének és támadó fegyver birtoklásának gyanúja miatt került őrizetbe. A harmadik embert, egy 70 éves férfit pedig "faji indíttatású bűncselekmény" gyanújával vitték be a rendőrök.
A londoni rendőrség a következő napokban megerősíti a közterületi jelenlétet.
Izrael visszavette az irányítást a gázai határkerítés felett, amelyet a Hamász palesztin fegyveresei áttörtek, akik a hétvégén tömeges behatolást hajtottak végre, és aknákat telepítettek azokon a részeken, ahol a sorompó ledőlt - közölte az izraeli katonai szóvivő, aki szerint hétfő óta nem történt újabb beszivárgás Gázából.
A nap folyamán pletykák és bejegyzések keringtek a közösségi médiában, miszerint találat érte a gázai Szent Porfíriosz ortodox templomot. Az egyház azonban megcáfolta a pletykákat a Facebookon.
Az Úrban szeretett testvéreink, értesítünk benneteket, hogy a gázai Szent Porfíriosz templom a legjobb állapotban van. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik érdeklődtek és törődtek velünk, és kérjük, hogy imádkozzon értünk!
– írták.
A BBC-nek nyilatkozott Doron Kempel, az izraeli elit kommandós egység, a Sayeret Matkal korábbi helyettes vezetője, aki szerint most a legnagyobb nehézség a túszok kimentése.
A kihívás az, hogyan lehet kellőképpen tudni, hol vannak a túszok, és hogyan kell időzíteni a támadást úgy, hogy egyszerre be tudj törni, bárhol is tartják őket, és megmenteni a lehető legtöbbet
- mondta, hozzátéve, hogy nehezíti a helyzetet, hogy a túszok nincsenek izraeli ellenőrzés alatt.
Az UNICEF arra figyelmeztetett, hogy a humanitárius helyzet a konfliktusövezetben "gyorsan romlik", és azt mondta, hogy a segélyszervezetek dolgozóinak biztonságos átjárást kell biztosítaniuk ahhoz, hogy életmentő szolgáltatásokat és felszereléseket vigyenek a gyerekek és családok számára.
Emlékeztetem minden felet, hogy ebben a háborúban, mint minden háborúban, a gyerekek szenvednek először és ők szenvednek leginkább
- mondta Catherine Russell, az UNICEF ügyvezető igazgatója.
Mélyen aggasztanak azok az intézkedések is, amelyek megakadályozzák az áramellátást, élelmiszer, üzemanyag és víz bejutását Gázába
- tette hozzá.
Felszólított továbbá a Gázában túszul ejtett gyerekek azonnali és biztonságos szabadon bocsátására, hogy újra egyesülhessenek családjukkal vagy gondozóikkal.
Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnöktől telefonon beszélt az izraeli helyzetről Mohammed bin Szalmán szaúd-arábiai koronaherceggel. Azt mondták, az „ész hangjának" kell érvényesülnie az Izrael és a Hamász közötti konfliktusban, a folyamatban lévő eszkaláció veszélyezteti a régió stabilitását.
Az ENSZ közel-keleti palesztin ügyekre szakosodott hivatalának (UNRWA) jelentése szerint hétfő délutánig 187 518 ember hagyta el otthonát Gázában, és jelenleg 137 427-en vannak a szervezet iskoláiban.
Ezen túlmenően a becslések szerint több mint 41 000 belső menekült lehet az övezetben, akiknek megsemmisült vagy megsérült az otthona, de rokonok befogadták őket. Október 9-én éjszaka az izraeli erők evakuálási parancsot adtak ki a palesztin közösségeknek Gáza középső övezetében és Khan Yunisban, ami potenciálisan több százezer embert érinthet, akiket arra kértek, hogy a folyamatos ellenségeskedések közepette telepedjenek át Gáza városközpontjába.
Az izraeli légierő frissítésben számolt be, hogy az éjszaka folyamán 200 Hamász- és más militáns csoport célpontját találta el a Gázai övezetben.
Több tucat vadászgép mért csapást Rimal és Khan Yunis területére, megsemmisítve egy parancsnokságot, egy fegyverraktárat és egy állítólagos Hamász-parancsnok otthonát.
A gázai egészségügyi minisztérium egy biztonságos egészségügyi folyosó megnyitását kéri, hogy biztosítsák a sürgősségi orvosi segélyek bejutását az övezet kórházaiba.
A minisztérium közleményében ez áll: „A Gázai övezet egészségügyi intézményei súlyos hiányt szenvednek a gyógyszerek és gyógyászati fogyóeszközök alaplistáján, mivel a gyógyszerhiány megközelítőleg 44%.
A Hamász kész megvívni egy hosszú háborút Izraellel, és a Gázában fogva tartott több tucat túszt felhasználja az Izraelben és a tengerentúlon fogva tartott palesztinok kiszabadítására – közölte a militáns csoport egyik magas rangú tagja.
Ali Barakeh, a csoport bejrúti száműzött vezetésének tagja az Associated Press hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Hamásznak rakétakészlete sokáig kitart. Cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint iráni biztonsági tisztviselők segítettek volna a támadás megtervezésében, de szerinte az olyan szövetségesek, mint Irán és a libanoni Hezbollah
csatlakozni fognak a csatához, ha Gázát megsemmisítő háborúnak vetik alá.
Tizennyolc thaiföldi ember halt meg az Izrael és a Hamász fegyveresei közötti konfliktusban – közölte a királyság kormánya, ami azon dolgozik, hogy több ezer thaiföldi állampolgárt evakuáljon a szombaton kirobbant konfliktusból. Kilenc thai állampolgár megsebesült, 11-et pedig túszul ejtettek.
Körülbelül 30 000 thaiföldi dolgozik Izraelben, főként a mezőgazdaságban. Eddig körülbelül 3000 thaiföldi kérte, hogy vigyék vissza őket Thaiföldre.
Izrael ellenőrzése alá vonta a Gázai övezet határát, az elmúlt 24 órában már nem szivárogtak be fegyveresek Izrael területére - közölte az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari hétfő reggel a katonai rádióban.
A hadsereg közölte, hogy elaknásítja azokat a területeket, ahol a palesztin területet Izraeltől elválasztó biztonsági kerítést áttörték. Az izraeli katonaság szóvivője arra is kitért, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy a határ alatt alagutak húzódnának, melyeken keresztül szélsőségesek juthatnának be Izraelbe.
Az izraeli hadsereg azt tanácsolta a Gázai övezetet elhagyó palesztinoknak, hogy Egyiptomba menjenek.
"Tudomásom szerint a rafahi átkelő még mindig nyitva van" - mondta Richard Hecht alezredes egy eligazításon. "Bárkinek, aki ki tud jutni, azt tanácsolom, hogy menjen."
Miután egy alezredes azt tanácsolta a palesztinoknak, hogy az egyiptomi határon keresztül meneküljenek a Gázai övezetből, egy izraeli katonai szóvivő nyilatkozott és tisztázta, hogy a gázai-egyiptomi határátkelő mostantól le van zárva.
Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy mintegy 1500 Hamász-militáns holttestét találták meg izraeli területen. A nyilatkozatban az is szerepelt, hogy nagyrészt megszerezték az ellenőrzést az ország déli részén, és "helyreállították a határ feletti teljes ellenőrzést".
Richard Hecht szóvivő elmondta, hogy tegnap este óta egyetlen Hamász-harcos sem lépett át Izrael területére.
Herzi Halevi altábornagy, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke első telefonbeszélgetést folytata le amerikai kollégájával Charles Q. Brown Jr. tábornokkal.
Daniel Hagari ellentengernagy elmondta, hogy a beszélgetésben az amerikai tábornok "kijelentette, hogy Izrael mellett állnak".
A rendőrség újabb négy rendőr nevét hozta nyilvánosságra, akik a Hamász terroristáival folytatott harcokban haltak meg Dél-Izraelben.
A rendőrség eddig 41, a harcokban meghalt tiszt személyazonosságát közölte.
Az izraeli légierő az elmúlt nap folyamán több száz, külföldön tartózkodó izraeli katonát szállított haza, hogy harcolhassanak a Hamász terrorcsoport ellen a Gázai övezetben folyó háborúban.
Richard Hecht, a hadsereg szóvivője szerint a hadsereg "infrastruktúrát épít a jövőbeli műveletekhez", és 35 zászlóaljat telepített a gázai határra.
Egy zászlóalj több száz katonából áll.
Izrael várhatóan nagyszabású szárazföldi hadműveletet indít Gázában, válaszul a szombati halálos támadásokra.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök tegnap este azt mondta, hogy a gázai légicsapások "csak a kezdet".
Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége kedden közölte, hogy több, mint 187 518 palesztin civilt fogadott be, akiknek a folyamatos izraeli csapások miatt menedéket nyújtanak.
Az ügynökség helyzetjelentésében közölte, hogy mintegy 137 500 embert az általuk működtetett 83 iskolában szállásolták el a Gázai övezetben, de ezek az óvóhelyek túlzsúfoltak, és némelyikben csak korlátozottan van ivóvíz. Nehezen tudnak matracokat, tisztítószereket és üzemanyagkannákat biztosítani számukra.
A folyamatban lévő konfliktus megzavarta az ENSZ működését a területen, és a héten közel félmillió ember nem kaphatott élelmiszersegélyt, mert be kellett zárniuk az elosztóközpontokat.
Az ENSZ és más segélyszervezetek tárgyalásokat folytattak Egyiptommal arról, hogy humanitárius segélyt küldjenek az ostromlott gázai övezetbe - közölte kedden egy egyiptomi tisztviselő.
Elmondták, hogy az egyiptomi hatóságok felvették a kapcsolatot Izraellel és az Egyesült Államokkal, hogy biztosítsák a humanitárius folyosókat a Gázai övezetbe.
50 izraeli lakos családjával közölték, hogy szeretteiket elrabolták - mondta kedden Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, hozzátéve, hogy legalább 123 izraeli katona meghalt a harcokban.
Hagari figyelmeztetett, hogy Izrael négyóránként légicsapást indít Gáza ellen.
Ami az északi frontot illeti, Hagari elmondta, hogy a libanoni határon jelenleg nincsenek biztonsági incidensek.
Az izraeli légierő közölte, hogy egy északról Izraelbe történő lehetséges légi behatolás ügyében vizsgálódik. A közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt írta:
Jelentést kaptunk egy feltételezett behatolásról a Golán-fennsík és Felső-Galilea légterébe. A hadsereg erőit a légierő repülőgépei kísérik, amelyek a területet fésülik át.
Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete szerint a terroristák 100-150 túszt tartanak fogva Gázában, miután elrabolták őket Izraelből.
Korábbi becslések 50 körülire becsülték az elraboltak számát.
Miközben Észak-Izraelben is nő a feszültség, a galileai lakosok 75%-a elhagyta otthonát - jelentette a helyi 12-es csatorna.
A tévécsatorna riportere azt mondta, hogy egyes határ menti településeken ez az arány közelebb van a 90%-hoz.
Több millió ember menekült el a térségből.
Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint a Maglan elit egység erői ma reggel azonosítottak egy terrorista sejtet, amely a Gázai övezet határához közeli Zikim strandon bujkált.
Egy harci helikoptert küldtek a helyszínre, hogy csapást mérjen rájuk.
A hadsereg közzétette a csapásról készült felvételeket.
Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának vezetője kijelentette, hogy a terrorszervezet nem bocsátkozik tárgyalásokba "az ellenállás által fogva tartott foglyokról", amíg Izrael katonai hadjárata véget nem ér.
Megszólaltak a légiriadó szirénái a déli Beersheba városában.
Több robbanás is hallatszott a térségben. A Hamász vállalta a felelősséget a rakétatámadásért.
Károkról vagy sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.
Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint "széles körű" légicsapást hajtottak végre a Hamász számos objektuma ellen a Gázai övezetben és a rakétatámadásokat négy óránként megismétlik.
A délelőtti csapásokban a Hamász katonai táborát, fegyverraktárát és egy főhadiszállását is érte találat.
A Gázai övezet és Egyiptom közötti rafahi átkelőt ismét izraeli tűz alá vették, és ezzel elzárják az egyetlen szárazföldi kijáratot - írja a Washington Post.
A bombázás annak ellenére történik, hogy az izraeli hadsereg ma reggel azt tanácsolta a palesztinoknak, hogy a Hamász terrorcsoporttal folyó háború közepette hagyják el a Gázai övezetet Egyiptom felé.
A rafahi átkelő ma reggel még nyitva volt, de Egyiptom csak azokat a palesztinokat engedte át, akik már engedélyt kaptak az övezet elhagyására.
Legalább 1008 izraelit öltek meg szombat óta – közölte Izrael egyesült államokbeli nagykövetsége, írja a BBC.
A nagykövetség jelentése szerint több mint 3418 ember sérült meg a támadásokban.
A Hamász terrorszervezet Telegramon közzétett bejegyzésében bejelentette, hogy megtámadja Askelón városát, válaszul Izrael gázai támadásaira.
A Hamász közölte, hogy a Gázai övezettől északra fekvő város lakóinak helyi idő szerint 17 óráig van lehetőségük elhagyni otthonaikat.
Megdöbbentő fotót tett közzé Izrael egyesült államokbeli nagykövetsége az X-en. A bejegyzés szerint a terroristák egyetlen támadásában több mint százan vesztették életüket Be'eri-ben.
Az izraeli kormánykoalícióban részt vevő jobboldali és ultraortodox pártok vezetői
nemzeti vészhelyzeti egységkormány megalakításával bízták meg Benjámin Netanjahu miniszterelnököt keddi tárgyalásukon
– jelentette a közszolgálati rádió. A koalíció pártjainak vezetői egyhangúlag beleegyeztek a vészhelyzeti nemzeti egységkormány felállításába, és megbízták Netanjahut a nagykoalíció létrehozásával.
A közösségi oldalakra került fel egy videó, amely – állítólag – a Hamász terrositáinak föld alatti alagúthálózatait és bunkereit mutatja be.
Tudósítások szerint negyven csecsemő holttestére találtak rá egy izraeli településen, akikkel a Hamász terroristái végeztek. Egyes információk szerint több kisbabát lefejeztek.
A közösségi oldalakra került fel egy videó, amelyet állítólag a Hamász terrorszervezet tett közzé. Ezen látszik a brutális rakétatámadás, amit Izrael ellen indítottak. Másodpercenként lövik a rakétákat.
Beváltotta fenyegetését a terrorszervezet, a határidő lejárta után több robbanást is lehetett hallani Askelónban a BBC helyi tudósítója szerint.
Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, a Hamász helyi idő szerint 17 óráig hagyott időt arra, hogy a lakosok elhagyják otthonaikat.
Harminc elrejtőzött embert szabadított ki egy izraeli kommandó hétfő este az Ejn Haslosa kibucban, az illetők a Hamász fegyveresei támadásának kezdete óta, vagyis három napon át voltak a rejtekhelyen - jelentette az izraeli média.
Az eddig eltűntként nyilvántartott emberek közül tizenhatan izraeliek, tizennégyen pedig thaiföldi mezőgazdasági vendégmunkások. Ez a kibuc a Gázai övezet déli határához és az egyiptomi határhoz közel található.
A hadsereg közlése szerint az eltűntek felkutatására megalakított parancsnokságot hétfő este értesítették az elrejtőzött csoport létezéséről. Menesztettek értük egy kommandót, amely meg is találta és biztonságos helyre vitte őket. Az ad hoc parancsnokságot közösen hozta létre a Sin Bet belbiztonsági szolgálat, a rendőrség, több minisztérium és a kibervédelmi szolgálat.
Abdel Malik al-Húszi jemeni húszi vezető azt mondta, ha az Egyesült Államok közvetlenül beavatkozik Gázában, akkor ők is katonai módszerekhez nyúlnak, beleértve a drónok és rakéták kilövését, írja az Al Jazeera.
Al-Húszi azt mondta: „Vörös vonalak vannak, ha Gázáról van szó", és hozzátette, hogy készek egyeztetni más csoportokkal.
Jemenben 2014-ben tört ki polgárháború, amikor az Iránnal szövetséges húszik megbuktatták a Szaúd-Arábia támogatta szunnita kormányt.
Itamar Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter bejelentette, hogy minisztériuma 10 000 fegyvert vásárol, hogy felfegyverezze a "civil biztonsági csapatokat" Izrael-szerte és a megszállt Ciszjordániában - írja a Times of Israel.
A jelentés szerint a fegyverekből - amelyekből 4000-et már megvettek - a határhoz közeli izraeli városokba, az Izraelen belüli vegyes zsidó-arab városokba és a ciszjordániai településekre is jut majd.
Legkevesebb tizenöt rakétával támadták Izrael északi határvidékét kedden Libanonból, a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei pedig a Gázai övezetből indítottak el több sorozatot Izrael déli és középső részébe - közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
A Libanonból érkező támadássorozat után az izraeli hadsereg harckocsikból lőtte a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseinek két megfigyelőállását.
"Az izraeli hadsereg mindenütt felkészült minden forgatókönyvekre, és továbbra is megvédi Izrael állam lakosait"- hangsúlyozta a szóvivő.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb 32 halott katonát nevezett meg, akik szombat óta a palesztin terroristákkal vívott harcokban haltak meg, főként a Gázai övezet határán.
Így 156-ra emelkedett az összecsapásokban megölt izraeli katonák száma - írja a The Times of Izrael.
Az izraeli hadsereg közlése szerint megöltek két palesztin terroristát a dél-izraeli Kibbutz Re'im közelében, a Gázai övezet határához közel - írja a The Times of Izrael.
Svédország és Dánia felfüggesztette kedden a palesztinoknak szánt fejlesztési segélyeket a Hamász radikálisainak áldozatok százait követelő hétvégi véres támadása nyomán
Johan Forssell svéd fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón jelentette be a lépést, amely "további intézkedésig" marad érvényben. A segélyek mértékéről nem tett említést.
A dán külügyminisztérium közleményben tudatta a támogatások "szüneteltetését". A kormány felkérte a SIDA fejlesztési ügynökséget, hogy december elejéig készítsen jelentést a palesztinoknak nyújtott segélyek felhasználásáról, biztosítandó, hogy a dán pénzekkel nem élnek vissza, közvetve sem használják a forrásokat terrorista szervezetek támogatására.
Két héten belül kifogyhat az élelemből a külvilágtól elszigetelt, több mint kétmillió lakosú Gázai övezet - közölte kedden az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP).
"Véleményünk szerint az élelmiszerkészletek a legtöbb gázai boltban két héten belül elfogynak" - ismertette Saca Mograbi, a WFP szóvivője.
A dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az üzletek harmadában már egy hétre elegendő készlet sem maradt.
"Sürgősen szükségünk van pénzügyi eszközökre, hogy a rászorulókon segíthessünk, mert saját élelmiszerkészleteink hamarosan elfogynak" - tette hozzá Mograbi.