Az ismeretlen fegyveresek helyi idő szerint este nyolc órakor rontottak rá a település védtelen lakóira. Az áldozatok többségét agyonlőtték, néhányuknak elvágták a torkát. A mészárlást ketten élték túl, egyiküket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az áldozatok között volt 12 kisgyerek is.
1992 óta több mint 100 ezren vesztették életüket az észak-afrikai országban kirobbant polgárháborúban. A harcok akkor törtek ki, mikor megsemmisítették azoknak az általános választásoknak az eredményeit, amelyekben az iszlám aktivisták képviselőinek győzelme már biztosnak látszott.
A mészárlásokat és más erőszakcselekményeket az Antar Zuabri vezette Iszlám Fegyveres Csoportnak (GIA) és a Salafista Harci és Prédikációs Csoport (GSPC) elnevezésű szervezetnek tulajdonítják, amelyek nem hajlandók elfogadni Abdelaziz Buteflika algériai államfő nemzeti megbékélést hirdető politikáját.
(MTI)