A lopással gyanúsított volt szerb kultuszminisztert, Zeljko Simicet újabban csalással is gyanúsítják.
A rendőrség nemrég mintegy 8,5 millió forint értékben elkövetett lopás gyanújával vette őrizetbe a milosevici rendszer utolsó, Mirko Marjanovic vezette kormányának kultuszminiszterét.
Simic egy ismert belgrádi régiségkereskedőtől néhány baráti látogatás során értékes tárgyakat és ötszáz német márkát lopott el. A rendőrség a károsult bejelentése nyomán lépre csalta Simicet: kamerákat helyezett el a régiségkereskedő nappalijában, amelyek rögzítették a lopást.
Belgrádi sajtóértesülések szerint Simic ügyvédjei az eljárás során arra kívánnak hivatkozni, hogy védencük kleptomániás, a belgrádi körzeti ügyészség újabb vádja azonban már arra utal, hogy Simic nem csupán leküzdhetetlen lopási hajlamban szenved.
A Politika című lap szerint az ügyészség újabban azzal is vádolja Zeljko Simicet, hogy 1999 áprilisában közvetítők révén 13 000 német márkáért eladta Fiat Tempra típusú személygépkocsiját, miközben a rendőrségen bejelentette, hogy az autót ellopták.
A rendőrség csakhamar megtalálta az "ellopott" gépkocsit és visszaszolgáltatta Simicnek.
Korábban:
Letartóztatták Szerbia volt kultuszminiszterét
Ajánlat: