A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A jugoszláv parlament felsőháza csütörtökön elfogadta az új büntető törvénykönyvet, amely eltörli a halálbüntetést, negyven év szabadságvesztésre változtatva a kiszabható legmagasabb fokú ítéletet.
Vágólapra másolva!

Az új büntetőtörvénykönyv bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a jugoszláv állampolgárok kiadatását nemzetközi bíróságoknak, illetve más országoknak. Savo Markovic jugoszláv igazságügyi miniszter kifejtette, hogy a szóban forgó cikkely nem vonatkozik az olyan "ad hoc" bíróságokra, mint a hágai Nemzetközi Törvényszék, hanem csak olyan bíróságok esetében hatályos, amelyeket Jugoszlávia által elismert nemzetközi egyezményekkel alapítottak.

Baloldali ellenzéki képviselők szerint az új büntetőtörvénykönyv eme cikkelye ellentétes a szövetségi alkotmánnyal, mert az alaptörvény nem engedélyezi jugoszláv állampolgárok kiadatását más országoknak és bíróságoknak. Bejelentették, hogy emiatt alkotmánybírósághoz fordulnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!