<P class="MsoNormal">Az USA további Pakisztán elleni szankciókat oldott fel

Vágólapra másolva!
Feloldották a Pakisztánt sújtó utolsó büntetőintézkedéseket is, amelyeket Musarraf tábornok államcsínnyel történt hatalomra jutása után vezetett be Washington. Emellett az USA segítséget nyújt a pakisztáni adósság enyhítéséhez, és további pénzekre számíthatnak, hogy a menekültek ellátását segítsék.
Vágólapra másolva!

George W. Bush amerikai elnök feloldotta a Pakisztánt sújtó utolsó büntetőintézkedéseket is, utat nyitva az afganisztáni hadjárat kulcsfontosságú szövetségesének szánt újabb pénzügyi támogatások előtt.

Bush elnök szeptemberben már megszüntette azokat a szankciókat, amelyeket India és Pakisztán 1998-as atomfegyver-kísérletei miatt rendelt el a két országgal szemben, s amelyek a gazdasági és katonai segítségnyújtást szorították szigorú korlátok közé.

A még érvényben maradt szankciók feloldását - amelyeket Pervez Musarraf tábornok államcsínnyel történt hatalomra jutása után vezetett be Washington - Bush már szombaton jóváhagyta, a Fehér Ház azonban csak hétfőn éjszaka jelentette be. A szankciók ténylegesen a 2003-as pénzügyi évben szűnnek meg. (Japán pénteken tette közzé, hogy eltörli a Pakisztán elleni szankciókat.)

A Fehér Ház azt is közölte, hogy Bush november 10-én New Yorkban találkozik Musarraf pakisztáni vezetővel. (Aznap kezdődik az ENSZ-közgyűlés új ülésszakának általános vitája, s a vita első felszólalója a hagyomány szerint az amerikai elnök.)

Washington a szankciók feloldásán túl közvetlen segítséget fog nyújtani a pakisztáni adósság enyhítéséhez, és Iszlámábád építhet támogatására a nemzetközi pénzügyi szervezetekben is. A francia hírügynökség szerint Richard Boucher külügyi szóvivő közölte: az említett kapcsolódó programok összesen több mint egymilliárd dolláros amerikai támogatást tesznek ki és további több milliárd dollárra számíthat Iszlámábád a nemzetközi segélyintézményektől. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy a Fehér Ház még a hét elején 500 millió dolláros gazdasági támogatást jelent be Pakisztánnak.

Saukat Aziz pakisztáni pénzügyminiszter kedden éppen 500 millió dollárra becsülte az afgán menekültek ellátásának idei költségeit. A világgazdasági fórum Hongkongban rendezett, kelet-ázsiai csúcstalálkozóján Aziz úgy nyilatkozott, hogy Pakisztán "barátai és nagylelkű támogatói" 800 millió dolláros pénzügyi segítséget helyeztek kilátásba. (Pakisztán az afgán válság kirobbanása után létfontosságú exportmegrendeléseket veszített el, miközben az árak az égbe szöktek.) Az ENSZ attól tart, hogy akár másfél millió afgán is felkerekedhet a bombázások és az éhínség elől menekülve, miközben a környező országok - köztük Pakisztán - lezárták határaikat.

A pakisztáni pénzügyminiszter Hongkongban megismételte kormánya álláspontját, amely szerint az Afganisztán elleni hadműveletet "inkább előbb, mint utóbb" kellene befejezni, és újra elmondta: a nemzetközi közösség nem erőszakolhat rá kívülről egy kormányt az afgán népre.

Korábban:

Japán feloldotta India és Pakisztán elleni szankcióit

Az USA feloldotta a Pakisztán elleni szankciókat

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!