Vágólapra másolva!
Több mint 100, művi terhességmegszakítást rendszeresen végző amerikai klinika kapott csütörtökön gyanús port tartalmazó, a lépfenespórákkal megfertőzöttekhez hasonló leveleket.
Vágólapra másolva!

Számos boríték az Isten Hadserege nevű amerikai szélsőjobboldali szervezet aláírását viselő levelet tartalmazott. A szöveg szerint a borítékban lépfenespórák vannak. Ez már a második ilyen fenyegetés-özön: október közepén mintegy 280 hasonló küldeményt kaptak nőgyógyászati klinikák és a családtervezés jogáért fellépő szervezetek. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) laboratóriumai egyik küldeményben sem találtak fertőző anyagot.

"A terhességmegszakítást ellenző szélsőségesek meg akarják félemlíteni azokat, akik terhességmegszakítást végeznek, és azokat, akik fellépnek a nők önrendelkezési jogának védelméért" - mondta az Amerikai Egyesült Államokban terhességmegszakítást végző orvosok szövetségének vezetője.

A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben. John Ashcroft igazságügy-miniszter szigorú büntetést helyezett kilátásba azok számára, akik a biológiai terrorcselekményektől az Egyesült Államokban kialakult félelmet saját - politikai vagy egyéb - céljaikra próbálják meg kihasználni.

Korábban:

Amerikai abortuszklinikák kaptak lépfenével fertőzött leveleket

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!