Megegyezés Jugoszlávia megszűnéséről

A Jugoszlávia új neve Szerbia és Montenegró lesz, ha minden fél jóváhagyja a Belgrádban aláírt politikai nyilatkozatot. Az egységesnek mondott állam valójában két önálló ország laza szövetsége lesz. Az európai nyomásra született megegyezés szerint Montenegróban és Szerbiában három év múlva népszavazást rendezhetnek arról, akarnak-e továbbra is egy államban élni.

Hatan aláírtak egy papírt, aminek következtében megszűnik létezni egy ország: Jugoszlávia utódjának neve Szerbia és Montenegró lesz. Erről politikai nyilatkozat születet, amelyet most a szövetségi szerveknek, illetve Montenegró (Crna Gora) és Szerbia törvényhozásának is véleményeznie kell. Megegyezés esetén írhatják alá a törvény erejű dokumentumot és elkészülhet az új alkotmány.

Névleges egység

A tárgyalások utolsó fordulója szerdán kezdődött, és csütörtökön hajnalban egyeztek meg a felek. Crna Gora részéről Milo Djukanovic elnök, Filip Vujanovic miniszterelnök tárgyalt a szövetségi adminisztárciót képviselő Vojislav Kostunica jugoszláv elnökkel, Miroljub Labus miniszterelnök-helyettessel és a Szerbiát képviselő Zoran Djindjic miniszterelnökkel. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén részt vett a tárgyalásokon. Solanának nem csupán annyi az érdeme, hogy a megállapodás létrejött, de az egész megoldás is tőle származik.

Többéves kóma után Jugoszlávia úgy szűnhet meg létezni, hogy a két tagköztársaság szétválása valószínűleg nem okoz majd újabb válságot a Balkánon.

Mert bár a Belgrádban aláírt megállapodás szerint Szerbia és Montenegró egységes állam lesz, ez az egység csupán névleges lesz. A két tagköztársaság nagyfokú önállóságot kap. A jelenlegi kétkamarás helyett kisebb és egykamarás parlamentbe választanak képviselőket, ugyanannyit mindkét tagköztársaságból. Ez az arányos képviseletet hivatott biztosítani, mert a 600 ezer lakosú Montenegró aránytalanul kisebb a (Koszovó nélküli) 8 milliós Szerbiánál.

A parlament választja az elnököt, aki kinevezi az öttagú minisztertanácsot - ez a testület lép a jelenlegi szövetségi kormány helyébe. A szövetségi miniszterek a védelmi, külügyi, kül- és belgazdasági, illetve kisebbségi és emberi-jogi kérdésekben lesznek illetékesek.

Illetékességük azonban korlátozott lesz, amint az a közös hadsereg példáján is látszik. A csütörtöki egyezmény szerint a sorkatonák saját köztársaságuk területén szolgálnak, a hadsereget pedig a háromfős Legfelsőbb Védelmi Tanács (VSO) irányítja. A VSO tagja a szerbiai, a montenegrói és a szövetségi elnök lesznek, döntéseiket konszenzussal hozzák.

Szerbia és Montenegró közös államnak nem lesz egységes gazdasága, vámrendszere, és nem lesz közös valutája sem.

Konfliktus és búcsú

Kostunica "eredeti, egyedi" megoldásnak nevezte a megállapodást, és a szövetségi adminisztráció azt sugallja, hogy sikerült megmenteni a közös államot.

Valójában azonban ez az egykori Jugoszlávia dezintegrációjának utolsó szakasza. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (SRJ) volt a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (SFRJ) utódja: a tagköztársaságok (Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia) kiválása után Szerbia és Crna Gora (Montenegró) átkeresztelték és maradékelven működtették Jugoszláviát.

Djukanovic és Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök (jelenleg hágai vádlott) konfliktusa megbénította az amúgy is nehezen működő kéttagú szövetséget. Djukanovic vezetésével Podgorica fokozatosan eltávolodott Belgrádtól: a koszovói háború és a NATO légicsapásai idején Crna Gora de facto független állam volt. A jugoszláv dinár helyett a német márka volt a hivatalos fizetőeszköz, Montenegró nem alkalmazta az alkotmányával összeférhetetlen jugoszláv törvényeket és saját vámrendszert vezetett be. Jugoszlávia még létezett, amikor Szerbia és Montenegró határán már vámellenőrzés működött.

Podgorica több alkalommal kezdeményezett tárgyalásokat, ám ezek elől Belgrád kitért, megválaszolatlanul hagyva a javaslatokat. Közben Djukanovic politikai manővereinek célja Montenegró önállósítása volt - úgy, hogy elkerülje a vérontást, és anyagilag is profitáljon belőle.

Kezdetben élvezte a Nyugat támogatását, mert a külföldi kalkulációk szerint a Podgorica-Belgrád viszály Milosevicet gyengítette.

Kényszerhelyzetek

2000. októbere - Milosevic bukása - után azonban megváltozott a politikai légkör, és a Nyugat az új belgrádi vezetés mellé állt. Szerbia két okból vált fontossá: egyrészt még mindig regionális központként számolnak vele. Másfelől nincs még megoldás Koszovó kérdésére: Szerbia déli tartománya 1999. nyara óta nemzetközi protektorátus, ahol csak most kezdi átvenni - korlátolt - hatalmát az új elnök és törvényhozás.

Az albán többségű terület azonban függetlenséget követel: most is csak névleg része az államnak, hiszen Pristinában a belgrádi kormányzat akarata nem érvényesülhet. Mivel a nemzetközi közösség még nem tud dűlőre jutni Koszovó függetlenségének kérdésében, a politikai kalkulációk szerint a status quo fenntartásához szükség van valamiféle Jugoszláviára.

A belgrádi politika nacionalista szárnya ezt használta ki, amikor a szerb-montenegrói együttélés kérdéséhez érzelmi alapon közelített. Emellett azután is kitartottak, hogy a szerbiai közvélemény is közömbössé vált a közös állam eszményéhez. Így előállt az az állapot, hogy két kisebbségi akarat - és a nemzetközi érdek - tartotta össze a gyakorlatilag már nem működő államot.

Djukanovic a nyugati intelmek ellenére erőltette a függetlenséget. Ám a parlamenti választásokon ő is patthelyzetbe került. Kiderült, hogy a polgárok több mint fele a függetlenségpárti koalícióra szavaz, ám egyértelmű lett az is, hogy a szövetségi állam híveinek száma megakadályozza az eredményes népszavazást.

Montenegró polgárai ugyan megszavazhatták volna az önállóságot, ám nem lett volna meg a kétharmados parlamenti többség az eredmény hitelesítéséhez.

Hirtelen halál, vagy lassú szakítás

Solana ezt a többszörös patthelyzetet akarta feloldani, amikor elkezdett Brüsszel, Belgrád és Podgorica között ingázni. Nem csupán a tárgyalások újrakezdését érte el, hanem elfogadtatta tervét is a vonakodó partnerekkel.

Első olvasatban Djukanovic és csapata járt jobban. A montenegrói elnök számítása bevált: a tárgyalások végén neki maradt több manőverezési lehetősége. Olyan politikai helyzetet teremtett, ahonnan még volt visszaút: lemondott ugyan az idén májusra bejelentett függetlenségi népszavazásról, cserébe viszont a teljesen önálló külpolitikán kívül mindent megkapott.

És az önállóság eszményét sem kell végérvényesen feladni: a megállapodás szerint három év múlva mindkét tagköztársaság népszavazást írhat ki a függetlenségről. (Koszovót ez a dokumentum még nem említi.)

A belgrádi megállapodásnak két következménye lehet. Nem zárható ki, hogy a tárgyalások zátonyra futnak, és a szétválás gyorsabb lesz, mint tervezték. Belgrádban túl sokan elégedetlenek a dokumentummal. Mivel jó részük tagja a szerbiai kormánykoalíciónak, elképzelhető, hogy elégedetlenségük miatt felgyorsul a dezintegráció - ez lenne a hirtelen halál forgatókönyv.

A másik lehetőség, hogy a megállapodás után átmenetileg megnyugszik a térség, és az önállóság lekerül a napirendről: a két ország névleg együtt él majd, a távolság azonban nem csökken, hiszen az a rendszerbe van kódolva.

Makai József

Korábban:

Solana a jugoszláv föderáció fennmaradását szorgalmazza

Titokban tárgyalnak Jugoszlávia jövőjéről

Nem hiányzik a könyvtárából?

Volt egyszer egy Jugoszlávia