A film egyik részletében a merényletek egyik feltételezett tettese, al-Gamdi beszél, és azt mondja, hogy "Vége a megaláztatás és a rabszolgaság korának. Megöltük az amerikaiakat, Istennek hála, földjüktől távol. Itt az idő, hogy megöljük őket otthon is, haderőik és titkosszolgálataik közelében!" Az FBI szerint azonban ketten is voltak a szeptember 11-i géprablók között, akik az al-Gamdi nevet viselték, Hamza és Ahmed.
Az amerikai szövetségi nyomozó iroda összesen 19 terroristát azonosított, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a Világkereskedelmi Központ (WTC), valamint a Pentagon elleni merénylethez használt repülőgépek eltérítésében.
Az al-Dzsazíra illetékesei bejelentették, hogy a teljes felvételt, amelyet néhány nappal ezelőtt dohai központjuk kapott meg, csütörtökön sugározzák. Arról azonban nem nyilatkoztak, hogy a felvétel milyen körülmények között jutott el a tévéhez, amely már korábban közölte Oszama bin Laden több nyilatkozatát. Az al-Dzsazíra egyik vezetője, aki már látta az egész filmet, elmondta a Reutersnek, hogy a felvételen nem nevezik meg az al-Kaidát, és nincs szó a géprablási tervekről sem.
Korábban: