Tagadják a srebrenicai mészárlást

Vágólapra másolva!
A boszniai szerb kormány nemrég elkészült jelentésében azt állítja, hogy nem történt meg a srebrenicai mészárlás. 7000 lemészárolt muzulmán civil helyett 2000-2500 katonáról beszélnek, akik harcokban estek el.
Vágólapra másolva!

Egy nemrég elkészült jelentés szerint nem történt meg a srebrenicai mészárlás. A boszniai szerb kormány által készített dokumentum nagy megrökönyödést váltott ki, miután 1995-ben a boszniai háború alatt több mint 7000 muzulmánt öltek meg itt a szerbek.


Forrás: ORIGO


Tömegsír Srebrenicánál


Az ENSZ vizsgálata kiderítette, hogy Srebrenica környékén több mint 7000 muzulmán férfit és fiút öltek meg 1995-ben. Megállapították, hogy az áldozatokat összeterelték, majd kivégezték őket, a többieket pedig levadászták az erdőben. Az újabb beszámoló szerint katonai akció volt, amit mészárlásnak vélnek a muzulmánok.

Az áldozatok hozzátartozói közölték viszont, hogy ők nem csak elképzelték szeretteik halálát. A jelentés abszurd és sértő - mondta a BBC-nek a boszniai nemzetközi jelenlétért felelős brit politikus, Paddy Ashdown. A jelentést készítő boszniai szerb kormány irodájának vezetője annyit tett hozzá: "az igazság és a megbékélés" jegyében készült a dokumentum.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!