Az Irányt követi a Vladimir Meciar vezette HZDS 17,6 százalékkal. Az év első felében még magasan vezető párt több mint tíz százalékot esett vissza a nyár folyamán.
Meciar pártja népszerűségének jelentős csökkenését elsősorban saját párttársának és bizalmasának, Ivan Gasparovicnak "köszönheti". Egyesek szerint Gasparovic a párton belül igyekezett háttérbe szorítani a külföldi politikusok szemében meglehetősen népszerűtlen Meciart - sikertelenül. Ezért aztán a volt bizalmas inkább kivált a HZDS-ből, és Mozgalom a Demokráciáért (HZD) néven új pártot alapított július elején.
Mások ezzel szemben titkos megállapodást sejtenek a háttérben a két politikus között, de van, aki szerint Gasparovic azon bátorodott fel, hogy több szlovák politikus utalt rá: Meciarral szemben őt tárgyalóképesnek tekintik.
A Gasparovic által összehozott párt ugyan jól indult, ám augusztusra jelentősen veszített népszerűségéből, legutóbb alig 5,4 százalékon állt. Maga Gasparovic azonban a politikusok népszerűségi listáján a harmadik.
Meciarnak azonban nemcsak pártja szakadása jött rosszul. Nem tett jót neki egykori titokminiszterének - Ivan Lexának - dél-afrikai elfogása sem, és szívesen riogatnak Meciarral az euroatlanti csatlakozást féltők - akkor sem alaptalanul, ha ő maga többször az európai uniós és a NATO-csatlakozás mellett szólalt fel. Meciar kormányzása esetére mind a NATO, mind az EU világossá tette: elzárkóznának Szlovákia felvételétől. Ezt az illetékesek már tavasztól fogva hangoztatják.
Meciart emellett a nyár elejétől nyaggatják ellenfelei trencsénteplici - forintban számolva százmilliós értékű - villája megvásárlásának és felújításának anyagi hátterét illetően. Magyarázatát, hogy a pénzt egy németországi szlovák vállalkozó adta neki kölcsön, politikai ellenfelei és a sajtó sem fogadta el. A pártvezetőnek már meglehetősen elege lehet ebből, legutóbb odáig jutott, hogy szeptember 13-án tettlegességgel fenyegetett meg egy a villára költött összegek eredetét firtató újságírót. Meciar jó ideje nem válaszol bizonyos kérdésekre, egy vasárnapi esti vitaműsorban pedig 3 perc után felpattant, és kirohant a tévéstúdióból.
A szélsőségesen nacionalista pártok, így az Anna Malíková vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS), valamit a párt szakadása nyomán létrejött Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS), amelyet Ján Slota vezet, valószínűleg nem kerülnek be a törvényhozásba.