Delegáció élén Koppenhágába utazott Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtökön, hogy részt vegyen az Európai Unió csúcsértekezletén, amely várhatóan tíz ország felvételéről határoz. A delegáció tagja Kovács László külügyminiszter, László Csaba pénzügyminiszter és Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Medgyessy Péter miniszterelnök az előzetes program szerint péntek délután, 17 órai kezdettel - a kétoldalú konzultációkat követően - találkozik az uniós tagállamok és a tagjelölt országok állam- és kormányfőivel, valamint külügyminisztereivel.
A megbeszélések forgatókönyve még nem véglegesített, csak annyi bizonyos, hogy Lengyelország képviselői tárgyalnak először az EU képviselőivel.
Este II. Margit királynő fogadja a találkozó résztvevőit, akik ezután díszvacsorán vesznek részt. Az Európai Unió csúcsértekezlete legfontosabb témájával, a 2004-re tervezett, tíz országra kiterjedő bővítés pénzügyi feltételeinek meghatározásával kapcsolatban még a legutóbbi napokban is sok volt a bizonytalanság.
Erre utalt a házigazda Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő, az EU soros elnöke, aki a résztvevőknek küldött meghívólevélben hangsúlyozta: az EU elnöksége kész arra, hogy szükség esetén akár a hét végén is folytassa az állam- és kormányfők eredetileg két napra tervezett találkozóját.