Nagyvilág 2002

Mozgalmas év volt. Először fordult elő, hogy volt államfőt nemzetközi bíróság háborús bűnök miatt felelősségre von, ám Milosevic perére legfeljebb az ínyencek figyelnek. A háborús készülődés kiszorította a hírekből. A terrorizmus ellen hirdetett hadjárat véget sem ért, máris újabb háború készül, ezúttal Irakban.

A jelek szerint az USA elszánta magát Szaddám Huszein megdöntésére. Az, hogy ideiglenesen hagyja érvényesülni a diplomáciát, nem jelenti azt, hogy szándéka megváltozott volna.

Washington még nem érte el azt a pontot, ahonnan nincs visszaút, ám egyre magasabb sebességre kapcsol: az iraki repülési tilalmi övezetben fokozódott a harci tevékenység; a Központi Parancsnokságot Katarba telepítették; folyamatban van a katonai felvonulás; előkészítették a tartalékosok mozgósítását; összehozták a megosztott iraki emigrációt és különleges kiképzési programot indítanak el számukra (Taszáron is); megkísérlik pénzzel is motiválni Huszein elárulását, gesztusokat tettek a választásokon győzedelmes iszlámista pártnak...

A bagdadi rezsim elleni beavatkozás hol hangsúlyosabban, hol kevésbé nyilvánvalóan 2002-ben végig napirenden volt. Az elképzeléssel Washington nem aratott osztatlan sikert. Még hagyományos szövetségesei is bírálták, csupán a Tony Blair vezette londoni kormány zárkózott fel azonnal az amerikai vezetés mellé.

A bírálók vagy figyelmen kívül hagyták, vagy nem törődtek avval, hogy a beavatkozás a 2001-es szeptemberi merényletek után megváltozott amerikai világkép és prioritások következménye. Az USA új nemzetbiztonsági doktrínájában is megjelent a megelőző csapás fogalma. Az új megközelítés értelmében Washington minden potenciális veszélyforrást kezelni fog - megelőzendő a nagyobb bajt. Ha a bagdadi rendszert veszélyesnek ítéli, akkor a Bush-kormányzatot nem lehet eltántorítani a cselekvéstől.

Az iraki akcióról kiszivárogtatott részletek alapján feltűnhet, hogy az USA a közel-keleti viszonyok átrendezésére készül - ehhez Irak ugródeszka lehet. Az új, Amerika-barát iraki vezetés megjelenése új helyzetet teremtene a térségben. Jórészt megszűnne, például, az USA függősége a szaúdi olajtól, és ez esetben Rijádnak dönteni kellene arról, mi jelent nagyobb kockázatot: Washington haragja vagy az alattvalói körében népszerű és jól beágyazódott al-Kaida.

A gazdasági gondokkal küszködő Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok viszonya fokozatosan romlott meg. A lakossági elégedetlenség miatt a vallási fundamentalistáknak engedő királyi család egyre távolabb került Washingtontól.

A jó kapcsolatoknak nem használt, hogy a 2001-es merénylők többsége szaúdi alattvaló volt, mint ahogy a nyugatiak ellen elkövetett merényletek és az al-Kaida pénzelése sem szolgálták a jó viszony ápolását. Szaúd-Arábia vonakodott keményebben fellépni az al-Kaida és támogatói ellen (az iraki akciót pedig obstruálta), és evvel lépéshátrányba került.

Az USA ugyanis időközben továbblépett, és új szövetségeket kötött. A szintén al-Kaida-fertőzésben szenvedő jemeni kormány, például, készséges partnernek bizonyult: területén mutatta be a washingtoni kormányzat, hogy új, korábban nem alkalmazott - vagy éppenséggel bírált - módszereket is kész bevetni a terroristák ellen. A "célzott merénylet" eddig izraeli szabadalom volt; 2002 végére azonban már az amerikai elnök rendelete is szentesítette.