Jun Jong Kvan dél-koreai külügyminiszter szerdán találkozott John Bolton amerikai külügyi államtitkárral, akivel egyetértett abban, hogy a Biztonsági Tanácsnak foglalkoznia kell az észak-koreai atomprogrammal, de úgy találta, hogy fontos lehet az időzítés is, vagyis hogy mikor veszi ügyrendjére a kérdést a testület. Szöul azt szeretné, ha nem lennének konfliktusok, és ezzel nem kerülne veszélybe saját gazdasága, ezért az 1998 óta folytatott, úgynevezett "napfény politika" jegyében még mindig a nemzetközi diplomácia erőfeszítéseitől várja a megoldást - írta az AP.
Bolton hétfőn Pekingben kínai tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásait követően úgy nyilatkozott, hogy nem hoztak előrelépést a tárgyalások felújítását célzó diplomáciai erőfeszítések, és Észak-Korea ellenállása miatt nem is jósolható meg, mikor lesz az újabb tárgyalási forduló. Utalást tett arra, hogy esetleg az ENSZ BT szerepet játszhatna a vitában. A BT esetleges határozatai Észak-Koreáról az ENSZ gazdasági szankcióihoz is vezethetnek, amit Phenjan - ahogy már korábban kifejtette - háborús üzenetként értelmezne.
A Biztonsági Tanács egyik állandó tagja, Kína ellenszavazata miatt nem tudott eddig határozatot hozni az ügyben. Észak-Korea a múlt év végén bejelentette atomprogramjának felújítását, és felmondta az atomsorompó-szerződést.
Phenjan kétoldalú tárgyalásokat szeretne folytatni Washingtonnal, és biztonsági garanciákat, valamint gazdasági segélyt kér atomprogramja felszámolásáért cserébe. Az Egyesült Államok viszont elutasítja a kétoldalú párbeszédet, és csak többoldalú tárgyalásokra hajlandó.