Az Európai Unió nem keresztény klub, hanem politikai értékközösség - jelentette ki szerdán Berlinben, németországi látogatásának utolsó napján Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.
Az ankarai kormányfő ezekkel a szavakkal vágott vissza mindazoknak, akik arra hivatkoznak, hogy Törökország már csak a kulturális különbözőségek miatt sem illik az Európai Unióba.
- Az értékek, amelyek mellett Törökország elkötelezte magát a nyugati demokráciák alapjait képező értékek - mondta a legutóbbi választásokon győztes iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) miniszterelnöke.
A Berlinben kormányon lévő szociáldemokraták és környezetvédők pártolják, hogy tárgyalások kezdődjenek az EU és Törökország között. Az egyesek szerint 10-15 évig is eltartó tárgyalások kezdésének időpontját legkorábban jövő év végén jelenthetik be.
Schröder kancellár és Fischer külügyminiszter Törökország EU-tagságában látja annak zálogát, hogy az országban szélsőségektől mentes, nyugati típusú demokrácia erősödjön meg.
Az ellenzéki kereszténypártok (CDU/CSU) elutasítják Törökország belépését az EU-ba, amint annak több politikusuk, köztük a CDU elnöke, Angela Merkel szerdán is hangot adott. Merkel szerint Törökország felvétele meghaladná az Európai Unió erejét. A CDU-elnök jelezte: a jövő évi európai parlamenti választások egyik kampánytémájává akarják megtenni Törökország EU-csatlakozását.