A volt diktátor elfogása utáni örömünnep Irakban hétfőn gyorsan mérséklődött, miután a helyi lakosság ismét véres eseményekkel, illetve a hétköznapok gazdasági valóságával, hiányjelenségekkel és folyamatosan növekvő árakkal találta szemben magát - áll az MTI összefoglalójában.
Az irakiak még hétfőn is viszonylag lelkesen ünnepelték Szaddám Huszein vasárnap bejelentett kézre kerítését, és örömüket fejezték ki, hogy az egykori diktátor felelni fog tetteikért. Sokuk örömét azonban már beárnyékolták az aznapi újabb halálos merényletek, amelyek kapcsán ismét kifejezésre juttatták azt a vélekedésüket is, hogy április óta problémáikat az amerikai erők jelenléte okozza.
Egy bagdadi boltos például kijelentette, hogy nagyon elégedett ugyan Szaddám elfogásával, de - mint mondta - mindegy, hogy a diktátor egy lyukban bujkál, vagy börtönben van, attól neki nem lesz ennivalója, nem jelent nagyobb személyes biztonságot, és nem oldja meg gyermekeinek iskoláztatását. Egy fogorvos ugyancsak arról beszélt, hogy nagyszerű dolog Szaddám kézre kerítése, de az utóbbi hónapokban már nem ő volt, aki felsrófolta az árakat, illetve különféle termékek növekvő hiányához vezette a gazdaságot. Utóbbi hozzátette, Irak nem a szegény Afganisztán, hanem olajország, amelynek gazdagnak kellene lennie.
Egy ingatlankereskedő úgy vélekedett, Szaddám és az amerikaiak között az egyetlen különbség, hogy az előbbi titokban, az utóbbiak viszont nyilvánosan ölték az irakiakat. Kijelentette, eddig hiába vártak olyan eszmények megvalósulására, mint a biztonság, szabadság, jólét, amelyeket az amerikaiak ígértek. Hozzátette: talán most, hogy elfogták Szaddámot, ezek közül megvalósítják valamelyiket.
A volt elnök elfogásáról szóló hírt követő napon Bagdad térségében két rendőrőrsnél öngyilkos merényleteket követtek el, amelyekben civilek is megsebesültek. George Bush amerikai elnök vasárnap maga is figyelmeztetett arra, hogy Szaddám rabságba vetése nem állítja meg azokat a támadásokat, amelyeket olyan emberek követnek el, akik "nem fogadják el, hogy a Közel-Kelet szívében növekszik a szabadság".