A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
15:50VívásFrance-Hungary
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Robbantás Irakban - helyi és amerikai áldozatok

Vágólapra másolva!
Irak központi részén kedden nagy robbanás történt, amelyben életét vesztette több amerikai és iraki személy. A CNN három amerikai katona és egy iraki haláláról, valamint egy amerikai és három helyi megsebesüléséről tud.  
Vágólapra másolva!

Egy autóba rejtett pokolgép ölt meg három amerikai katonát és egy másikat megsebesített - idézi egy amerikai katonai szóvivőt a CNN. Rajtuk kívül egy iraki vesztette életét, valamint három civil pedig megsebesült. A robbanás Bagdadtól nyugatra, Ramádi és Fallúdzsa városok között történt, s az áldozatok sorában amerikai katonák és iraki polgári személyek vannak. Az amerikai hadsereg megkezdte robbantás körülményeinek kivizsgálását.

A keddi robbantás helyszínének környékén szombaton is volt egy súlyos merénylet: abban három amerikai katona vesztette életét és hat másik megsebesült. A térség az úgynevezett szunnita háromszöghöz tartozik, amely a szövetséges erők ellen harcoló iraki gerillák gócpontja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!