A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Az ökölvívó Hámori Luca a közösségi oldalán tett közzé bejegyzést a szombati meccse előtt, amiben arról ír, nem tudják elijeszteni.

Hámori Luca meccse azért került ennyire reflektorfénybe, mert olyan ellenfelet kapott, aki biológiai teszteken már megbukott, magas tesztoszteronszintje van, a nemzetközi szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak, ami miatt 2023-ban a világbajnokságról is kizárták.

Hámori a közösségi oldalán azt írta, mindent meg fog tenni a sikerért. A kőszegi sportoló megköszönte a szurkolást, megkönnyezve nézte a videókat.

A szombati meccsel kapcsolatban elmondta, "…nem tudnak elijeszteni! Ha fiú, ha lány, én le akarom győzni. Szerény véleményem szerint én sem tartom fairnek azt, hogy ez a versenyző a nők között indulhat, de nem foglalkozhatok ezzel most, változtatni nem tudok, ezt hozta az élet, ezt kell megoldani. Tudom, miért jöttem ide, tudom, mik a céljaim."

Iman Khelif csütörtökön a nyolcaddöntőben az olasz Angela Carinit győzte le. Az egyoldalú küzdelmet alig 40 másodperc után feladó Carini nem volt hajlandó kezet fogni ellenfelével, és igazságtalannak nevezte a helyzetet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!