A leghevesebb összecsapások a már említett Fallúdzsában folynak, amelyet az amerikaiak vasárnap óta gyakorlatilag ostromzár alatt tartanak, miután a múlt héten négy amerikai civilt lincseltek itt meg brutálisan. Amerikai hadijelentések szerint a leghevesebb harcok egy mecsetet is magába foglaló épületegyüttes körül folynak, ahova bevették magukat az ellenállók. A harcoló felek rakétavetőkkel és kézifegyverekkel lőnek egymásra, az amerikaiak ezen kívül két negyedtonnás precíziós bombát dobtak és Hellfire rakétákat lőttek a mecsetre kedden.
A Los Angeles Times tudósítója így jellemezte az ellenállók taktikáját: "Teherautó-platónyi csoportokban vannak. Buszokkal torlaszolták el az utcákat, és viszonozzák a tengerészgyalogosok lövéseit." Az ellenállók a tudósító szerint "légvédelmi fegyverekkel is rendelkeznek, amelyekkel az amerikai harci helikoptereket veszik célba".
A koalíciós csapatok szerint Fallúdzsában és az ugyancsak a szunnita háromszögben lévő Ramádiban 48 ellenálló fegyveres halt meg a harcokban. A fallúdzsai kórház igazgatója ugyanakkor összesen 280 iraki áldozatról számolt be, akik között sok a civil, köztük nők és gyermekek. Kedden 12 amerikai katona vesztette életét a térségben folyó összecsapásokban egy pedig kedd éjjel, a Bagdadtól északra fekvő Baladban. A hivatalos veszteséglista szerint összesen 637 amerikai vesztette életét az iraki háborúban, közülük 498-an 2003. május 1-e, a hadműveletek hivatalos lezárása után.
Érzékeny csapás a mehdi-harcosokra
Bagdadban csütörtök reggel az amerikai csapatok elpusztítottak egy Moktada asz-Szadr mehdi-harcosainak központjaként szolgáló épületet Szadrvárosban - jelentette a CNN. A síiták lakta városrészben található rendőrőrsöket páncélosokkal őrzik. Az iraki főváros kétmillió ember lakta szegénynegyedében a síita valláis elöljáró hívei robbantottak ki összetűzéseket.
Délebbre, a síiták egyik szent helyének számító Nedzsefben ugyancsak Szadr embereivel gyűlt meg a koalíciós erők baja, a lázadóknak sikerült is átvenni a város irányítását, jóllehet a szövetségesek megtartották a külső kerületekben lévő állásaikat. Egy másik szent városban, Kerbelában a koalíció lengyel katonái keveredtek harcokba ugyancsak a mehdi harcosokkal, akik Násziríjában az olaszoknak is odacsaptak, megölve 12 olasz katonát, akik csütörtökön átadták a város ellenőrzését az iraki rendőrségnek.
Ukrán kivonulás Kutból, kazah kivonulás Irakból
A dél-iraki Kutban az ideiglenes hatóság irodáit kellett kiüríteni, és a várost ellenőrző ukrán katonák is kivonultak a település mellett lévő bázisukra. Az ugyancsak délen fekvő Számavában, a japán egységek bázisa közelében robbanások hallatszottak szerda éjjel. Sérültekről nem érkezett jelentés. A japán Nemzetvédelmi Hivatal szerint a katonák három robbanást hallottak, ám a japán tábor területére nem csapódott be semmi. Japán 550 fős szárazföldi nem harcoló alakulatot vezényelt Irakba a tavalyi háború utáni újjáépítés elősegítésére. Az elmúlt napokban fellángolt erőszakhullám miatt Dél-Korea a biztonsági óvintézkedések fokozására utasította Irakba vezényelt 600 fős, szintén nem harcoló alakulatait, és felfüggesztette a katonák a táborokon kívüli tevékenységét.
Eközben kiderült, a kazak katonák teljesen kivonulnak Irakból, igaz a lépés nem gyengíti jelentősen a koalíciós erőket. Kazahsztán ugyanis összesen 27 katonával vesz részt az iraki küldetésben, akik nem is harcoló alakulatként szolgálnak az arab országban. A kazakok újjáépítési munkákban, főként vízvezeték-hálózatok létesítésében vesznek részt, ám május 30-ig szóló mandátumukat nem hosszabbítják meg.
MTI/[origo]