2003. július 12.
Tárgy: Az iraki veteránok támogatnak
Kedves Mr. Moore!
Azzal a gondolattal mentem Irakba, hogy ott embereket öljek, akikről azt gondoltam, hogy szörnyűek. Olyanokra gondoltam, hogy "A francba Irakkal, a francba ezekkel az emberek, remélem ezrével öljük majd őket". Hittem az elnökömnek. Ő törődött az üggyel, és nem hagyta, hogy közelünkbe merészkedjen az al-Kaida.
A Georgiában, Fort Stewartban állomásozó 3. gyalogos hadosztály 7. lovasságának 3. századában szolgáltam. Az egységem az egyik első volt, amely Bagdadba érkezett. Nagyon ijedt voltam. Nem tudtam, mit gondoljak. Ez volt az első alkalom, hogy hullákat láttam. Félbe szakított embereket. Kisgyerekeket lábak nélkül. Elsöprő volt a látvány, a hangok, a félelem.
2003 januárja és augusztusa között voltam ott. Utáltam minden percet. Minden nap azon küzdöttem, hogy fenntartsam magamban a harci szellemet. Utáltam a hadsereget és a feladatomat. Úgy volt, hogy jövő februárban leszerelek, de ezt most nem tehetem meg, mert valami marha a Fehér Házban úgy döntött, most van itt a nagyszerű alkalom, hogy megállítsák a hadsereg létszámának csökkenését. Úgyhogy most mehetek egy második turnusra Irakba, újra távol szeretteimtől, mert valami fickó elég arcátlan, hogy mások életét kockáztassa saját személyes háborújáért. Azt hittem, mi vagyunk a jó fiúk.
RH