A republikánusok néggyel több elnököt adtak

Több mint száz éve a republikánus vagy a demokrata párt delegálja az Egyesült Államok elnökét. Az elnökválasztási rendszer a 18. század vége óta szinte változatlan, de a két meghatározó párt többször is átalakult. A republikánusok eddig néggyel több elnököt adtak, mint a demokraták, ám utóbbiak közül eggyel több elnököt választottak meg második ciklusra is.

A republikánusok - más néven Grand Old Party (GOP - nagy régi párt) - története a rabszolga-felszabadításért folyó harccal kezdődött. A párt első elnöke Lincoln volt, aki az északi államokat vezetve megnyerte az amerikai polgárháborút. Az 1930-as évekig a republikánusok delegálták az elnökök nagy részét.

1932-től húsz évre kiszorultak a hatalomból, de a 20. század második felében már kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok. 1952-től a hidegháború élharcosa, Eisenhower elnök alatt gyors gazdasági növekedés erősítette a republikánusok iránti általános szimpátiát. A '60-as években a párton belül megerősödött a protestáns konzervatív csoportok befolyása. 1992-ig Kennedy, Johnson és Carter elnöki évein kívül nem kellett kiengedniük az elnöki hatalmat a kezükből.

1980-92 között Reagan és idősebb Bush alatt az USA hatalmas fegyverkezésbe kezdett. A kifejezetten konzervatív ideológiájú vezetés alatt megkezdte a '70-es évek recessziójából való kilábalást az amerikai gazdaság. A korszak végére nyilvánvalóvá vált, az USA megnyerte a hidegháborút, és a világ egyetlen szuperhatalmává vált.

Az idősebb Bush '92-es bukása óta - akit főleg belpolitikája miatt bíráltak - több változáson is keresztülmentek a republikánusok. A '90-es évek első felében Gingrich vezetésével egy harcosan konzervatív irány kerekedett felül, ám ez képtelen volt megtörni Clinton népszerűségét. Azóta, a szintén radikális Buchanan távozásával egy óvatosabb, liberális értékeket is felvonultató politika lett a párt vezérfonala, jóllehet több más - kormányzatellenes populista, izolacionalista, moralista - irányzat is elterjedt körükben.

2000-ben a kiegyensúlyozó, középre húzó irányt képviselő Bush lett az elnökjelölt "könyörületes konzervativizmusa" miatt, ám elnökké választása után hamar kiderült róla, hogy erősen pártja jobbszéle és az ipari lobbi befolyása alatt áll. A Bush-kormány volt eddig az egyik legvallásosabb az USA történelme folyamán, és Bush volt az, aki elutasította a légkört szennyező gázok visszaszorítását célzó kiotói jegyzőkönyv aláírását.

A nemzetbiztonsági intézményekben 2001. szeptember 11-i terrortámadások után szinte korlátlan befolyásra tettek szert a Fehér Házban az újkonzervatívoknak is nevezett radikálisok, akik az önérdek-érvényesítőbb amerikai külpolitika hívei. Hatásukra a Gingrich idején még központosításellenes párt a hadikiadások - komoly gazdasági hiányt okozó - jelentős megemelése mögé állt, és támogatta a szövetségi bürokrácia II. világháború óta példátlan felduzzasztását egy új minisztérium - a nemzetbiztonsági - létrehozásával.

A 2002-es szenátusi és kongresszusi választásokon aztán Bush mögé felsorakozva hazafias és nemzetbiztonsági jelszavakkal komoly sikereket értek el. 1934 óta most először sikerült egy, az elnökséget is birtokló pártnak képviselői helyeket szereznie a kongresszusban és a szenátusban egyaránt, sőt megszerezték a szenátus irányítását is. Egy "átlagos" elnöki ciklusban a szavazók általában ilyenkor "büntetik" a hatalmon lévő pártot, de ezúttal nem így történt. A washingtoni republikánus befolyás mértéke ezzel már az eisenhoweri érát idézi.