Példátlan méretűvé fajult lázadással voltak kénytelenek szembenézni kedden a Scotland Yard, vagyis a londoni rendőrség parancsnokai. A legkeményebb bűnözők ellen bevetett különleges egység, az SO19 száznál is több tagja tagadta meg a fegyveres járőrözést, tiltakozva két kolléga szerintük jogtalan felfüggesztése és eljárás alá vonása ellen.
Az ügy bizarr előzményeként, még 1999-ben az SO19 egy járőre London keleti részén tévedésből agyonlőtt egy skót férfit, akiről előzetesen azt a hibás bejelentést kapták, hogy ír terrorista, aki lefűrészelt csövű puskát tart magánál. Később kiderült: a halálos fegyvernek vélt tárgy, amelyet a 46 éves Harry Stanley egy zacskóban vitt, egy éppen megreparált asztalláb volt.
Az évekig tartó, többször újrakezdett ügyészségi vizsgálat a minap végül jogtalan fegyverhasználatban és emberölésben találta elmarasztalhatónak a járőr két tagját, akik ezek után büntető eljárásra számíthatnak.
A két rendőrt a hét elején a Scotland Yard felfüggesztette állásából; az elit egység tagjai ezután lázadtak fel, amit úgy jeleztek, hogy megtagadták lőfegyvereik felvételét. Az akció gyakorlatilag sztrájknak felel meg, hiszen a Scotland Yardon belül működő különleges egységet kifejezetten fegyveres beavatkozást igénylő feladatokra - terrorcselekmények, fegyveres rablások, túszejtések, egyéb súlyos bűncselekmények kezelésére - tartják fenn.
A példátlan akcióhoz keddre már az SO19 120 tagja - a 400 fős bevetési állomány több mint harmada - csatlakozott. A tiltakozók szerint a két kolléga elleni büntető eljárással kérdőjelessé vált, hogy az alakulat tagjai mikor használhatnak fegyvert, anélkül, hogy börtönben kötnének ki.
A "hétköznapi" londoni rendőr, a "bobby" az évszázados hagyományoknak megfelelően továbbra sem hord lőfegyvert, de ha a helyzet bármilyen okból forróvá válik, pillanatokon belül a helyszínen teremnek az SO19 élénkvörös BMW rendőrautói, az alakulat fegyverhasználati engedéllyel felruházott kommandósaival, akiknek kivonulásához az is elég, ha valakinél engedély nélküli fegyvert sejtenek.
Nagy-Britanniában a világ legdrákóibb fegyvertartási törvénye van életben; nem vadászati célú lőfegyver tartására polgári személy gyakorlatilag semmilyen jogcímen nem kaphat engedélyt, és a bejegyzett vadászok fegyvereit is a vadásztársaságok kötelesek őrizni. Engedély nélküli fegyvertartásért tíz év fegyház is kiszabható, lőfegyverrel elkövetett bűncselekményért pedig minősített esetben életfogytiglan, akkor is, ha nem történt haláleset.