Észak-koreaiak menekültek egy pekingi japán iskolába

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hét, feltehetően észak-koreai állampolgár keresett menedéket pénteken egy pekingi japán iskolában. A két férfi, négy nő és egy lány helyi idő szerint hajnali 5 órakor ment be az épületbe azzal, hogy adjanak neki menedéket. Az NHK japán rádió- és televízióállomás szerint mindannyian koreaiul beszélnek. A tokiói külügyminisztérium képviselője csak annyit közölt, hogy több emberről van szó, és pillanatnyilag a részletek tisztázása folyik.

Szeptemberben már 29 észak-koreai menedéket kért a pekinti japán iskolában. Az elnyomó rendszer irányította, éhező országból sokan menekülnek el a barátinak tartott Kínán keresztül, amely általában tovább engedi a többségükben Dél-Koreába készülőket. Két éve még 1120, tavaly pedig már 1285 volt az így Dél-Koreába érkezők száma.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!