II. János Pál: pápa a vasfüggöny mögülről

Szombat este fél tíz után pár perccel elhunyt II. János Pál pápa. Az 1978-ban trónra lépett egyházfő volt négyszázötven év után az első nem olasz pápa. Megválasztása válasz volt a kommunista diktatúrák egyházüldözésére, de e fontos üzenet közvetítésénél sokkal többet is magára vállalt. Uralkodása alatt közvetlenebbé, karizmatikusabbá tette a római katolikus egyházat, évszázados tabukat döntött meg bocsánatkéréseivel és békéltető gesztusaival. Mindeközben ragaszkodott ahhoz, hogy ne engedjen a szexualitással kapcsolatos tabuk szigorán, így az AIDS-cel súlyosan fertőzött vidékeken sem engedte az óvszer használatát.

II. János Pál pápa 1920-ban született a Krakkó közelében lévő Wadovicében, Karol Wojtyla néven. Édesapja szabónak tanult, majd az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgált, később pedig a lengyel hadsereg tisztje lett. Édesanyját és orvos bátyját még gyerekkorában elvesztette. Fiatalon sokat sportolt, focizott és síelt, és nagy színházrajongó volt. Még az is felmerült benne, hogy a színészi pályát választja, középiskolai tanulmányai alatt amatőr színjátszó volt. Mély vallásossága is ekkor öltött először intézményes formát: a diákokból álló Mária Társasága nevű katolikus közösség elnökének választották.

1938-ban a krakkói egyetemen filozófiát kezdett tanulni és közben a Studio 38 nevű kísérleti színházi csoportnak is tagja volt. A negyvenes évek elején az avantgárd színház illegalitásba kényszerült, de a későbbi pápa továbbra is részt vett a próbákon és a földalatti előadásokon.

1942 tavaszán egy vegyi üzemben vállalt munkát, ahol fizikai munkásként dolgozott. Az őszi félévben felvette a teológia szakot, és közben egy illegális iskolába is beiratkozott: egy papi szeminárium hallgatója lett. A lengyel katolikus papképzést a nácik betiltották, ezért konspiratív körülmények között kellett elvégeznie ezt az iskolát. 1944-ben a nácik lecsaptak a titkos intézményre, és több hallgatót koncentrációs táborba hurcoltak. Wojtylát több társával együtt a krakkói érsek saját házában bújtatta el.

1945-ben visszatért az egyetem teológia szakára, és ekkorra már eldöntötte, hogy pap szeretne lenni. Egy év diakónusság után 1946-ban szentelték pappá. Még ebben az évben római ösztöndíjat kapott, és az Angelicum hallgatója lett. A nyári szünetben francia és belga területeken olyan lengyel munkásközösségeket látogatott, amelyeknek nem volt saját papjuk. Az Angelicumban 1948-ban diplomázott, disszertációját "A hit problémái Keresztelő Szent János munkásságában" címmel írta. Tanulmányait befejezve hazatért, ahol papi szolgálatot vállalt és doktori fokozatot szerzett a krakkói egyetemen is.

1954-ben a lublini Katolikus Egyetemen kapott állást, ahol etikát tanított. Kutatási területe évekig Max Scheler munkássága volt, több tudományos értekezést is írt az evangélikus apától és ortodox zsidó anyától származó, katolizált filozófusról. 1958-ban már krakkói segédpüspök volt.

A pápa 1978-as beiktatásakor

A hatvanas évek elején aktív résztvevője volt a II. Vatikáni Zsinatnak, amely rendkívül fontos reformokat hozott az egyház életében. Többek között itt engedélyezték, hogy a katolikus templomokban is lehessen nemzeti nyelven misézni, és itt mondták ki, hogy a papok nem törhetnek politikai hatalomra. Még a zsinat befejeződése előtt VI. Pál pápa Krakkó érsekévé nevezte ki.

1967-ben már bíborosságig vitte: ezzel ő is bekerült a pápákat választó és a pápává választhatók közé. Élete első bíborosi tanácskozására azonban nem utazott el Rómába, mert így fejezte ki szolidaritását egy másik lengyel bíborossal, aki nem kapott útlevelet a hatóságoktól. Két évvel később egy újabb feltűnő gesztust tett: meglátogatta Krakkó egyik zsinagógáját, és találkozott városa zsidó közösségének vezetőivel.

A hetvenes években Karol Wojtyla beutazta az egész Földet. Előadásokat tartott az NDK-tól Ausztráliáig, az USA-tól a Fülöp-szigetekig rengeteg helyen. A legtöbbet ekkoriban a II. Vatikáni Zsinat döntéseinek értelmezésével, népszerűsítésével, magyarázatával foglalkozott, miközben rendszeresen jelentetett meg tanulmányokat is. Közben egyre magasabb tisztségeket töltött be az egyház nemzetközi testületeiben, így rendszeresen járt Rómába, hogy a nemzetközi püspöki tanácskozásokon részt vegyen.

1978. augusztus 26-án ő is részt vett azon az ülésen, ahol a bíborosok pápává választották I. János Pált. Az új pápa azonban harminchárom napos uralkodás után meghalt. Az új pápaválasztó konklávé október 14-én ült össze. Október 16-án, délután negyed hatkor megszületett a döntés: Karol Wojtyla lesz a történelem 264. pápája.