Tízmillió iraki szavazott az alkotmányról

Vágólapra másolva!
A választásra jogosultak több mint 60 százaléka vett részt szombaton Irakban az ország alkotmányáról tartott népszavazáson. A voksolás során hat ember meghalt, a választási bizottság 10 munkatársát pedig elrabolták.  Ha az irakiak rábólintanak az alkotmányra, idén hivatalba léphet az új kormány, és véget érhet az országban a Szaddám-rezsim megdöntése utáni átmeneti állapot.
Vágólapra másolva!

Az előzetes becslések szerint 10 millió iraki, vagyis a választásra jogosultak 65 százaléka adta le voksát szombaton Irakban az ország alkotmányáról tartott népszavazáson - írja a BBC.

A januári parlamenti választásoktól eltérően, amikor különböző merényletekben 36-an haltak meg és több tucatnyian megsebesültek, a mostani szavazás nagyobb támadások nélkül, nyugalomban zajlott. Országszerte hat embert, közöttük három katonát öltek meg szombaton, néhányan pedig megsebesültek. A választási bizottság közölte, hogy szunniták lakta al-Anbár tartományban tíz munkatársukat elrabolták. Bagdadban és a dél-iraki Bászrában szabotázsakciók következtében áramszünet volt. Moszulban, az északi-iraki szunnita nagyvárosban pedig fegyveresek járták az utcákat, felszólítva lakosokat, ne szavazzanak az alkotmányra.

Az alkotmány elfogadását a szunniták ellenzik, mivel az decentralizálná az államot, szövetségi államformát hozna létre Irakban. A kurdok gyakorlatilag autonóm státust kapnának az északi országrészben, a síitáknak pedig délen teremtene hasonló lehetőséget az alkotmány. A szunnitáknak így nem lenne lehetőségük arra, hogy az északon és délen még feltáratlan olajmezők bevételeiből részesülhessenek. Hevesen ellenzik Szaddám egykori pártja, a Bász párt törvényen kívül helyezését, sok szunnita attól tart, hogy ennek következtében személyesen vonják felelősségre, mert tagja volt az egykori állampártnak.

Amennyiben az alaptörvényt elfogadják, decemberben 15-én parlamenti választásokat tartanak az arab országban, az új kormány pedig december 31-én lépne hivatalba. Ezzel pedig véget érhet Irakban a jelenlegei átmeneti állapot. Ha elutasítják az alaptörvényt, a jelenlegi kormányt feloszlatják, és új ideiglenes nemzetgyűlést választanak. Ez újabb alkotmánytervezetet fogalmaz meg, amiről 2006 októberében tarthatnak új népszavazást.

Carina Perelli, az ENSZ választási segítségnyújtással foglalkozó testületének vezetője elmondta: kisebb szabálytalanságokat tapasztaltak ugyan, de a szavazás kielégítő módon folyt. A népszavazás eredményének közzététele három nap múlva várható.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombaton "fontos mérföldkőnek" nevezte az iraki népszavazást, amelyen az erőszak fenyegetése ellenére az irakiak több mint 60 százaléka vett részt. Condoleezza Rice, aki rövid látogatásra Londonba utazott, hogy brit kollégájával, Jack Straw-val és Tony Blair kormányfővel tárgyaljon, a BBC-nek elmondta: egy demokratikus Irak hozzájárulhat a közel-keleti béke megteremtéséhez.

Rice nem közölt az amerikai katonák kivonásával kapcsolatos menetrendet, csak annyit jegyzett meg, hogy az iraki biztonsági erők erősödnek és rövidesen önállóak lesznek. George Bush amerikai elnök szombati rádióbeszédében annyit közölt, hogy az Egyesült Államok "nem rohan ki" Irakból, mint ahogyan Vietnamból tette. Az elnök dicsérte a síiták és a kurdok által támogatott, de a szunniták által ellenzett alkotmánytervezetet.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!