G8-ellenes tüntetőkkel csaptak össze a brit rendőrök

Vágólapra másolva!
Több száz törő-zúzó tüntetővel csaptak össze a rendőrök a G8-csúcs helyszíne közelében Skóciában szerda reggel. Többen megsérültek, két embert pedig őrizetbe vettek, az utakat eltorlaszolni próbáló, autóüvegeket betörő és rendőröket dobáló tiltakozók közül.
Vágólapra másolva!

Több száz tüntetővel csaptak össze a brit rendőrök a G8 csúcs helyszínének közelében, Skóciában. Egy békésnek hirdetett, nagyszabású demonstráció csak később kezdődik a Gleneagles melletti Auchterarderben. Az erőszak a közeli Stirlingben tört ki, mikor egy tüntetők által felállított tábor lakói elindultak a csúcstalálkozónak helyt adó a településtől egyórányi útra lévő Gleneagles felé szerda reggel.

A táborból több százan hirtelen, több irányból hatoltak be a történelmi városba, ahol törni-zúzni kezdtek, és teljesen megsemmisítettek egy Burger Kinget, amelynek falára antikapitalista jelszavakat mázoltak. Feldúltak több más üzletet is, és számos gépkocsit is összetörtek.

A zömmel fekete ruhába, bukósisakba, csuklyába öltözött tiltakozók a rendőrségi járműveket sem kímélték; ezeknek vasrudakkal estek neki. Az anarchisták több helyen rátámadtak a rendőrökre, akikre üvegeket, téglákat hajigáltak; az összecsapásokban többen megsérültek, de a rendőrség szerda délelőttig csak két őrizetbe vételről adott hírt.

Az egyszerre több helyszínen zajló, összehangoltnak tűnő tiltakozó akció kiterjedt Stirling környékére is; a tüntetők egy kisebb csoportja néhány percre lezárta a közelben haladó A9-es autópálya egyik felhajtóját, és a rendőrök csak erőszakkal tudták őket eltávolítani. A forgalmas autópályát mindkét irányban lezárták, ami hatalmas torlódást okozott. A tüntetők több csoportja megindult a 30 kilométerre lévő Gleneagles felé, de megállították őket.

Hasonló események hétfőn is történtek, akkor Edinburgh-ban fordult erőszakba egy tüntetés, ahol száz embert tartóztattak le.

A csúcstalálkozó miatt hatalmas készültségben lévő brit rendőrség több utat is lezárt a Gleneaglestől délre fekvő területeken, például a térséget észak-déli irányban átszelő fő autópálya egyes részeit is. Körülbelül húsz tüntető leült az A9-es autópályán Gleneaglestől 13 kilométerre délre, több percre feltartva a forgalmat, amíg a rendőrök el nem távolították őket onnan.

Háború-, globalizáció- és kapitalizmusellenes tüntetők ezrei tervezik azt, hogy ostromzár alá veszik a G8 csúcstalálkozóját. A tiltakozók szerint a világ leggazdagabb országai közé tartozó nyolcak nem tesznek eleget a szegényekért. A főleg az afrikai szegénységgel foglalkozó csúcstalálkozóval párhuzamosan több más tiltakozó megmozdulást is szerveznek. Sokakat várnak a tanácskozások helyszínének közelében fekvő Auchterarderbe, ahova ugyanakkor a hatóságok nem engednek be ötezer embernél többet. Ezrek mennek el feltehetően arra a koncertre is, amelyet szerdán tartanak Edinburgh-ban, és amelyen James Brown, Ronan Keating, Youssou N'Dour és a Travis lép fel.

A G8 hivatalos tagjai - USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kanada, Japán Olaszország és Oroszország - mellett részt vesznek a tanácskozáson az ENSZ, valamint India, Kína, Brazília, Nigéria és Dél-Afrika vezetői. Az állam- és kormányfőket szerdán maga a brit királynő látja vendégül vacsorára, a csúcstalálkozó hivatalos programja csütörtökön kezdődik. A találkozó főbb témái az afrikai szegénység elleni küzdelem és a klímaváltozás lesznek.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!