Feldühödött rokonok ostromolták meg annak a társaságnak az irodáját, amelyiknek tengerjáró hajója pénteken hajnalban süllyedt el a Vörös-tengeren 1410 emberrel a fedélzetén. A tömeg behatolt az Al-Salam Maritime safagai irodájába Egyiptomban - írja a BBC. Az iroda berendezését elpusztították és elégették egy tengerjáró hajó képét, mielőtt a rohamrendőrség könnygáz bevetésével helyreállította volna a rendet.
A pénteki hajószerencsétlenség óta 800 embert még mindig nem találnak. A rokonokat épp az dühítette fel, hogy nem kapnak kielégítő információkat szeretteikről. Olaj volt a tűzre az is, hogy kiderült, a legénység elsőként hagyta el a hajót, ráadásul anélkül, hogy figyelmeztette volna az utasokat a veszélyre. A vészjelző sem működött és nem volt elég mentőcsónak, illetve mentőmellény. Eddig összesen 400 túlélőt és 195 holttestet találtak. A hajó legtöbb utasa Szaúd-Arábiában dolgozó egyiptomi, illetve Mekkából visszatérő zarándok volt.