Levélben próbálkozik Bushnál az iráni elnök

Vágólapra másolva!
Közvetlenül az amerikai elnöknek írt levelet Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök a vitás kérdések megoldására. Ilyen közvetlen kapcsolatfelvételre az iszlám forradalom 1979-es győzelme óta nem volt példa a két ország között.
Vágólapra másolva!

"Új megoldásokat" javasol Irán és az USA vitáira és arra, hogy miként lehetne "kilábalni a nemzetközi problémákból" az iráni államfő abban a levélben, amelyet az amerikai elnöknek írt. A "jelenlegi nemzetközi helyzetről" szóló levelet Svájcnak, az Egyesült Államok iráni képviseletét ellátó teheráni nagykövetsége útján juttatják el George Bush-hoz. Közvetlen diplomáciai kapcsolat ugyanis nincs a két ország között.

Ez az első levél, amelyet az iszlám forradalom 1979-es győzelme óta egy iráni államfő amerikai elnöknek küld. Ahmadinezsád a levélben "elemzi a világ helyzetét, a fennálló problémák gyökereit, és azokat az új utakat, amelyek révén ki lehet lábalni a törékeny világhelyzetből".

Az nem derült ki, hogy a levél konkrétan megemlíti-e az iráni atomprogram körül kialakult ügyet, amely az egyik legfőbb vitás kérdés a két ország között. A BBC teheráni tudósítója szerint a levél merész lépés Ahmadenizsad részéről, miután Washington épp azon dolgozik, hogy meggyőzze Kínát és Oroszországot, hogy ők is keményebben lépjenek fel Iránnal szemben.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa napok óta egyezkedik egy határozattervezetről, amely kötelezné Teheránt, hogy állítsa le az urándúsítást, és további lépésekkel fenyegetné meg, ha nem tesz eleget a felszólításnak. Az iráni vezetés vasárnap azzal vágott vissza, hogy kivonul az atomsorompó-szerződésből, ha szankciókat hoznak ellene.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!