Több körzet kiemelt figyelmet kapott a szavazás során. Bill Clinton, korábbi amerikai elnök felesége, Hillary Clinton például magabiztosan szerezte meg újra New York egyik szenátori helyét. Közel 100 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 66,7 százaléka az övé.
Bár még messze nem végeredmény, jól áll a korábban sokat támadott testépítő-színész-politikusi karriert befutó Arnold Schwarzenegger. A szavazatok negyedének összeszámolása után magabiztosan vezet, a voksok több mint 60 százalékát szerezheti meg a kormányzói székért folyó harcban. Megtartották a republikánusok Bush elnök öccse, Jeb Bush visszavonulása után Floridát is.
Észak-nyugaton a republikánusok több jelentős bástyájukat viszont elvesztették. George Pataky visszavonulása után 12 évvel először lesz demokrata kormányzója New York államnak. Eliot Spitzer lesöpörte ellenfelét, a szavazatok közel 70 százalékát szerezte meg. Szintén buknak a republikánusok Ohióban, ahol elúszott a kormányzói, a szenátori és egy képviselői szék is.
Pennsylvaniában kikapott a legkonzervatívabb szenátornak tartott Rick Santorum. Demokrata kihívója, Robert Casey a szavazatok közel 59 százalékát szerezte meg.
New Jerseyben a korrupciós vádak által gyengített, demokrata Robert Menendez végül mégis hozta a szenátusi mandátumot. A szavazatok több mint 53 százalékát szerezte meg. A vereség annál is inkább fájhat a republikánusoknak, mert a New York Times szerint jelentős energiákat fordítottak Menendez megbuktatására. Csak ebben a körzetben 5 millió dollárt (több mint 1 milliárd forintot) költöttek kampányra.
Connecticutban a demokraták emlékezetes leckét kaptak Joe Lieberman eddigi demokrata szenátortól. A demokraták ugyanis Lieberman helyett Ned Lamontot indították a szenátori helyért, de Lieberman megmakacsolta magát, függetlenként elindult a posztért és Lamontra 10 százalékot ráverve, elhozta a szenátori széket.
Muszlim igen, fekete nem
Minnesota 5. választókörzetében a demokrata Keith Ellison nyert. Ugyan hagyományosan demokrata körzetet hozott el, győzelme mégis történelmi, mert ő lesz az amerikai kongresszus első muszlim tagja. A szavazatok közel 56 százalékával nyert.
Elbukott viszont Tennessee-ben Harold Ford Jr. demokrata jelölt, akit sokáig az első olyan afro-amerikai szenátorjelöltnek tartottak, aki déli államból juthatott volna be a felsőházba. Ford végül csak 48 százalékot kapott, úgyhogy a republikánusoké maradt az állam szenátori széke.