Királyságra épít demokráciát a gázember

Az európai hatalmi játszmák egyik legfőbb eszköze lett a csillapíthatatlan étvágyú óriás, az orosz Gazprom. A nagyrészt állami kézben lévő cégtől az EU összetartást mutatva szeretne különleges megállapodást kicsikarni, de az orosz energiapolitika könnyen megosztja az uniós egységet. A Gazprom pedig tör előre, megállíthatatlanul kebelez be egyre több stratégiai lelőhelyet, miközben a Kreml folyosóin azt suttogják: Vlagyimir Putyin szívesen cserélné a vállalat igazgatói posztjára az elnöki széket.

"Oroszország felfedezte a finom erőszakot" - fogalmazott egy Oroszországgal foglalkozó szakértő a Guardiannek az EU-orosz gáztárgyalások kapcsán. Putyin ugyan többször igyekezett elejét venni a gázzal való zsarolás vádjának azzal, hogy jelezte, fő partnerének nem az Egyesült Államokat, hanem az Európai Uniót tekinti, sokak szerint azonban már önmagában az is abszurd helyzet, hogy ha az unió országai orosz gázt akarnak vásárolni, akkor nem cégekkel, hanem az orosz állammal kell egyezkedniük. Az orosz gázexportot lebonyolító Gazprom ugyanis hiába piaci cég - a világ harmadik legnagyobb tőzsdei értékű vállalata -, ha valójában az orosz állam egyik legerősebb támasza.

Óriási

Szaúd-Arábia és Irán után a világ harmadik legnagyobb gázkészletével rendelkező birodalom az orosz Gazprom. A világ gáztermelésének 20 százaléka a szovjet gázügyi minisztériumból kinőtt Gazpromé, de a cég birtokában van az összes orosz gáztartalék 60, illetve a Föld teljes ismert gázkészletének 16 százaléka is, illetve a világ legnagyobb vezetékhálózata.

A Gazpromnak jelentős szerepe van Európában és Oroszországban is. Az Európa háztartásaiban, gyáraiban eltüzelt gáz negyede a Gazpromtól származik, és ez az arány az előrejelzések szerint 2030-ra megduplázódik. A leginkább kiszolgáltatott Németország és Olaszország: előbbi 40, utóbbi 35 százalékban orosz gázt használ.

Becslések szerint az orosz állam adóbevételeinek negyedét a Gazprom által fizetett adók teszik ki, és a teljes orosz nemzeti jövedelem 8 százalékát is a cég termeli. A Gazprom jelenleg 38 százalékban állami tulajdonban van, azonban Moszkva már bejelentette, hogy a jövőben 50 százalék fölé kívánja tornászni az állami részesedést.

A Gazprom teljes monopóliumot élvez a volt Szovjetunió határain kívülre irányuló gázkereskedelemben. Bár több támadás érte már eddig is az orosz vezetést, amiért egyenlőtlen piaci helyzetet teremt a Gazprom monopóliumának támogatásával, Moszkva azzal védekezik, hogy a piacnyitás árversenyt eredményezne, ami csökkentené a Gazprom és ezzel az egész orosz költségvetés bevételeit, ezzel pedig kockázatossá válnának a hosszú távú szerződések. Az orosz vezetés ugyan nem mondja ki, de az utalás egyértelmű: pont ettől félnek az orosz gázt használó európai országok.

Igaz ugyanakkor az is, hogy a Gazprom is jelentősen rá van szorulva az európai fogyasztásra. Mivel a cég Oroszországban nyomott áron adja a gázt, így bevételeinek kétharmadát a külföldön értékesített gáz teszi ki, ami a cég forgalmának mindössze egyharmada. Épp ezért sokan túlzónak tartják az orosz gázfegyvertől való félelmeket, ami a Guardian szerint egyszerű oroszfóbiából fakad.

"Nem szórakozik"

"Megítélés kérdése, hogy az EU van-e jobban kiszolgáltatva az orosz energiaszállításoknak, vagy az oroszok az unióba irányuló exportnak" - mondta az [origo]-nak Csaba László közgazdász, egyetemi tanár. Csaba szerint egy olyan ország, amelynek bevételei nagyrészt energiaexportjának köszönhetőek, nemigen szórakozik azzal, hogy ki-bekapcsolja a szállítást. Az EU esetében - mivel nagyságrendekkel nagyobb megrendeléseket biztosító piac - nem áll fenn annak a veszélye, hogy úgy korlátoznák a szállításokat, mint tették azt Ukrajnával vagy Grúziával, ahova csak az orosz export töredéke megy.

Csaba szerint ráadásul az EU-orosz megállapodás mellett szól az is, hogy bár az uUniónak lehetnek alternatív beszerzési forrásai, de ezek egyike sem bizonyított. Nem tudni, ki épít új vezetéket, azt ki finanszírozza, és milyen áron szállítanak majd, tehát nincsenek konkrétumok. Ez érvényes Oroszországra is, amely csak komoly beruházások árán tudna új piacokat szerezni. "Aki pedig például Algériát megbízhatóbb szállítónak tartja Oroszországnál, erős absztrakcióval él" - mondta.

Az oroszok melletti érv az ár, az elmúlt 15-20 év (Magyarországon például csak egyszer akadozott a gázellátás 1990 és 2006 között, az is vis maior volt: elhúzódott a nagy hideg), valamint a kiépített infrastruktúra - mondta Csaba. Ráadásul figyelembe kell venni azt is, hogy az unió legalább annyira ki lenne szolgáltatva egy alternatív szállítónak, mint az oroszoknak.