Ezer CIA-járatot talált az uniós vizsgálat

Vágólapra másolva!
Ezer titkos repülőjárat köthető a CIA-hoz az európai légtérben - az ügyben vizsgálódó európai parlamenti képviselők előzetes jelentése szerint. A vizsgálók szerint a fogolyszállító gépek nemzetközi egyezményeket megszegve közlekedtek. A képviselők több európai államot is kritikával illettek, mivel azok tudomást sem vettek ezekről a gépekről. Az EP-vizsgálat most a feltételezett titkos börtönök ügyére koncentrál.
Vágólapra másolva!

Több mint ezer titkos repülőjárat köthető a CIA-hoz az európai légtérben az elmúlt öt évben - állítják az ügyben vizsgálódó európai parlamenti képviselők. A számadatok az eddigi becsléseknél jelentősen magasabbak, és az uniós képviselők megállapították: nem számítanak elszigetelt eseteknek, hogy egyes államokban terrorgyanús személyeket adnak át amerikai ügynököknek. A gyanúsítottakat gyakran ugyanazokon a gépeken, ugyanazok az ügynökök szállították körbe-körbe Európában. Az ügynökök neve újra és újra felbukkant a vizsgálati anyagokban - derül ki az EP-vizsgálat előzetes jelentéséből, melyet egy olasz szocialista párti képviselő, Claudio Fava írt.

Az uniós vizsgálat azt követően indult, hogy jogvédő szervezetek figyelmeztettek, a CIA titkos börtönöket tartott fent többek között európai uniós államok területén, ahol a nemzetközi egyezményeket kijátszva tartottak fogva és hallgattak ki terrorizmussal gyanúsított személyeket, akiket ugyancsak a nemzetközi egyezményekre fittyet hányva szállítottak légi úton.

50 órányi hanganyag

Fava szerint a légi közlekedést felügyelő európai hatóságok - az adatokat az Eurocontroltól szerezték meg - bejegyzései alapján nehéz elhinni, hogy a szokatlan útvonalakon közeledő repülőgépek csak üzemanyag-utántöltés miatt szálltak le bizonyos reptereken. Az adatok szerint a CIA gépei számos titkos leszállást hajtottak végre, megsértve a légi közlekedésre vonatkozó nemzetközi egyezményt, amely kötelezővé teszi a hatósági célú repülések útvonaltervének bejelentését.

A képviselők három hónapon keresztül tartottak meghallgatásokat, amelyek során 50 órányi hanganyagot vettek fel jogvédőkkel, európai tisztviselőkkel és olyan személyekkel, akik azt állították magukról, hogy amerikai ügynökök elrabolták és megkínozták őket.

Afganisztán-Lengyelország-Románia-Marokkó-Kuba

Az olasz képviselő név szerint említette az egyiptomi Abu Omar imámot, akit a milánói utcákon raboltak el az ügynökök 2003-ban, illetve Khalid al-Masri esetét, akit Macedóniában fogtak el és Afganisztánba szállítottak 2004-ben - egy géppel, amely Algériából indult, és a spanyolországi Palma de Mallorcán keresztül érkezett a macedóniai Szkopjéba, ahonnan Bagdadon keresztül repült Kabulba.

Ugyanez a gép - egy Boeing - egy másik alkalommal a következő "felettébb furcsa" útvonalat járta be: Kabulból Lengyelországba, onnan Románián és Marokkón keresztül a kubai guantánamói amerikai támaszpontra repült. "Nehéz elhinni, hogy ezeket a leszállásokat csak üzemanyag-utántöltés miatt iktatták be" - mondta szerdán Fava.

A képviselők csütörtökön Szkopjéba utaznak, ahol személyesen is találkoznak a libanoni származású Masrival, aki azt állítja, 2003-ban rabolták el, és Kabulban hallgatták ki, miközben rosszul bántak vele, majd hosszú hónapok után vádemelés nélkül szabadon engedték - Albániában. Az amerikaiak később elismerték, hogy Masrit összetévesztették valaki mással. A férfi beperelte a CIA-t.

A börtönökre koncentrálnak

Az EP előzetes jelentése szerint a CIA felelős számos terrorizmussal gyanúsított személy elrablásáért, uniós felségterületen való jogtalan fogva tartásért és a "különleges fogolyátadásokért", ugyanakkor több európai (uniós és nem uniós) állam felelőssége is felmerült, Claudio Fava Svédországot, Olaszországot és Boszniát említette. A vizsgálók furcsállják, hogy miért nem vett sok európai állam tudomás sem arról, hogy ilyen gépek használják reptereiket és miért nem kérte le a rajtuk utazók adatait és a gépek útitervét.

Az EP-képviselők szerint a szeptember 11-i eseményeket követő időszakban a terrorizmus elleni háború során az emberi alapvető jogok megsértése nem elszigetelt és rövid ideig tartó jelenség, hanem elterjedt és rendszeres gyakorlat volt.

Az előzetes jelentés nem szól a titkos börtönökről, amelyekre a beszámolók szerint több példa is volt az unió területén. A vizsgálók azonban Romániába és Lengyelországba készülnek, hogy ott kutakodjanak a CIA feltételezett titkos kihallgatótáborai után. A Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint ugyanis ezekben az államokban voltak ilyen létesítmények, jóllehet az érintett kormányok határozottan tagadják ezt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!