Hatezer gárdistát küld a mexikói határra Bush

Vágólapra másolva!
Hatezer nemzeti gárdistát vezényel az USA a mexikói határra azzal a céllal, hogy megfékezze az illegális bevándorlókat. Az intézkedés része a bevándorlási törvény reformjának, amely a szigorítások mellett lehetővé tenné, hogy az országban élő illegális bevándorlók állampolgárságot szerezzenek.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök főműsoridőben jelentette be a bevándorlással kapcsolatos intézkedéseket. A bejelentés elején kisebb baki történt, a próba egy része ugyanis bekerült egyenes adásba.

Bush közölte, hogy az illegális bevándorlás megfékezése céljából hatezer nemzeti gárdistát vezényel a mexikói határra. Az elnök közlése szerint a gárdisták egy éven át segítik a határőröket a megfigyelő rendszerek működtetésében és más logisztikai feladatok ellátásában. Hozzátette: a gárdisták közvetlenül nem vesznek részt rendészeti tevékenységben.

Bush szerint az intézkedést a vendégmunkás-program létesítésével kell összekapcsolni a bevándorlási törvény reformjának a keretében, amely azt is lehetővé tenné, hogy az országban élő illegális bevándorlók egy része rendezze jogi helyzetét, és kilátása nyíljon az állampolgárság megszerzésére is.

A bevándorlás ügye megosztja a közvéleményt és az elnök pártját, a republikánusokat is. Egy részük támogatja a határ szigorúbb őrzését, mások szerint azonban ez nem megfelelő eszköz, és rossz üzenetet küld a szomszédos országok felé. Mások, akik keményebb fellépést szorgalmaznak az illegális bevándorlókkal szemben, azt mondják, hogy nem szabad státuszt adni az országba törvénytelenül érkezőknek, ez ugyanis még inkább csábítani fogja a külföldieket.

A képviselőházban tavaly decemberben megszavazott bevándorlási reform főleg rendészeti ügynek tekinti a bevándorlás gondjait, és a határőrizet szigorítását, biztonsági kerítés építését irányozza elő. Az illegális bevándorlást pedig az eddigi szabálysértés helyett büntetőjogi vétséggé nyilvánítaná.

A szenátus előtt lévő jelenlegi tervezet azonban a szigort az elnök által is szorgalmazott reformintézkedésekkel párosítaná. Számos konzervatív honatya rosszallja, hogy az elnök ezzel amnesztiát adna a törvénysértő illegális bevándorlóknak.

Az őszi kongresszusi választások miatt a bevándorlás különösen érzékeny politikai téma. Az Egyesült Államokban csaknem 12 millió illegális bevándorló él, 75 százalékuk Latin-Amerikában született. A legtöbben közülük a 3200 kilométer hosszú déli határon át érkeztek az országba.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!