Útját állja az iráni szankcióknak Oroszország

Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Moszkva nem támogatja esetleges Irán elleni büntetőintézkedések bevezetését. Ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy Irán diplomáciai sikerét hozta a nyár eleje óta ismét kiéleződött atomvita.
Vágólapra másolva!

Az iráni atomprogram miatt a nemzetközi aggodalmakból nem következik, hogy szükséges lenne azonnal a Teherán elleni szankciókról tárgyalni - jelentette ki pénteken Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter. Minden eset azt igazolja a nemzetközi gyakorlatban, hogy a büntetőintézkedések hatástalanok - tette hozzá Ivanov.

"Úgy gondolom, hogy a kérdés e pillanatban nem olyan komoly az ENSZ Biztonsági Tanácsa vagy a hat nagyhatalom számára, hogy fontolóra kellene venniük szankciók bevezetését. Oroszország amellett van, hogy továbbra is politikai és diplomácia erőfeszítésekkel kell megoldani a problémát" - mondta a miniszter.

Ivanov bejelentésének jelentősége, hogy ezzel egyértelművé vált az iráni atomvita jövője. Irán a nagyhatalmaknak adott keddi válaszában - áttételesen - megtagadta atomprogramjának leállítását és további tárgyalásokat sürgetett. Kínai és orosz diplomaták már akkor jelezték, hogy nem értenek egyet a korábban kilátásba helyezett büntetőintézkedések bevezetésével.

Ivanov pénteki bejelentésével azonban egyértelművé vált, hogy Oroszország nem fogja támogatni Irán megbüntetését. Mivel az Irán elleni büntetőintézkedésekről az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönthet, amelynek határozataiban Oroszországnak vétójoga van, Ivanov bejelentése után technikailag kizárt, hogy Irán ellen nemzetközi szankciók lépjenek életbe.

Az USA és aurópai szövetségesei év eleje óta probálják rábírni Iránt veszélyesnek tartott atomprogramjának leállítására. Irán mindvégig azzal védekezett, hogy az atomenergiára - a nyugati hatalmak állításával ellentétben - nem fegyverkezési célokra, hanem az ország energiaigényének megoldására van szüksége.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!