"1950-ben 86 város volt világszerte, amelynek lakossága meghaladta az egymilliót. 2015-re legalább 550 lesz" - olvasható a tavaly megjelent Nyomornegyedekbolygója (Mike Davis: PlanetofSlums) című könyvben. Az idei év is fordulópontot jelent azonban: valamikor 2007-ben következik el az a vízválasztó pillanat, amikor a világ népességének nagyobb része már nem falun, hanem városban él majd.
Csakhogy ez nem jó hír. A nagyvárosok ugyanis nem csak gazdag és élénk kulturális központok, hanem megállathítatlanul és véletlenszerűen terkeszjedő nyomornegyedek, visszataszító ember- és szeméttelepek, ahol a gyerekmunka és a gyerekprostitúció mindennapos, fegyveres bűnbandák uralkodnak, nincs tiszta víz, és egészségügyi ellátás, oktatási vagy éppen demokratikus intézmények pedig szinte nem léteznek.
A szerző szerint 200 ezer nyomornegyed található világszerte, és a jövő városai a korábbi jóslatokkal szemben nem üvegből és acélból épülnek, hanem inkább "nyerstéglából, szalmából, műanyaghulladélkból, betontömbökből és hulladékfából" - idézi Davis-t a Guardian könyvismertetője, amely szerint ha túlzó is az apokaliptikus látomás, van alapja.
Az [origo] öszeálításából megsimerhet a fejlődő világ négy városát - vagy inkább megapoliszát -, ahol úgy tűnik már valóra is vált a lefestett rémálom. A lakosok jelentős része, rendezetlen negyedekben, öszetákolt viskókban él, bűnözés és nyomor közepette. A rendre kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtó nagyvárosok céges üvegpalotái, ragyogó bevásárlóközpontjai, és decens villanegyedei körül egyre szorosabbra húzzák az ostromgyűrűt a városi csillogás és munkalehetőség vonzotta csórókkal tömött, bűzös sikátorokkal szabdalt favellák, kampungok, colonias populares vagy ásav'i-k.