A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Az értékes szavazatok fosztogatói

Vágólapra másolva!
Nem szokás komolyan venni azokat az amerikai jelölteket, akik a két nagy párt árnyékában indulnak az elnöki posztért, pedig többször rondítottak már bele a nagyok játékába, sőt, 2000-ben lehet, hogy egyikük segítette az elnökségig George Busht. Ismerje meg a királycsinálót, az embert, aki először ellenezte, majd megszerette a marihuanát, az atyát, aki kifüggesztené a Tízparancsolatot a közintézményekben, a nagyra nőtt reformert, az amerikai kommunistát, és az elnökjelöltet, aki karóba húzná Busht és a rappereket.
Vágólapra másolva!

Kicsik, de komolyan veszik

A Reform Pártot 1995-ben alapították a többi pártból kiábrándultak Ross Perot vezetésével, aki 1992-ben függetlenként már-már történelmi 19 százaléknyi szavazatot gereblyézett össze, és majdnem 20 millió voksot vett el Bill Clintontól és idősebb George Bushtól (utoljára 1968-ban ért el harmadik jelölt 10 százalék fölötti eredményt). Pártja kiléptetné az országot minden nemzetközi kereskedelmi egyezményből, közvetlen elnökválasztást vezetne be (azaz kiiktatná az elektorokat), szigorítaná a bevándorlást és megreformálná a kampányfinanszírozást. Idén a Ted Weill üzletembert indítják az elnöki székért.

Különböző pártok összeolvadása után született meg, és regisztrált szavazói számát tekintve az USA egyik legjelentősebb pártja az Amerikai Függetlenségi Párt (AFP). Az idén alapított tömörülés Alan Keyest jelölte elnöknek. Keyes ismert amerikai diplomata, a világ sok részén megfordult, kétszer is megpróbálta magát elnöknek jelöltetni republikánus színekben, de rendre elbukott a konvenciókon. Jelenlegi kampányának egyik fő témája az iraki csapatok mandátumának meghosszabbítása. Ezt az ENSZ égisze alatt képzeli el, holott Keyes arról híres, hogy nem nagy híve a világszervezetnek. Alelnökjelöltje Brian Rohrbough, egy coloradói kisvállalkozó, akinek fiát az 1999-es columbine-i iskolai mészárlásban lőtték agyon iskolatársai, és azóta minden fórumon az emberi élet védelmében szólal fel.

Szintén teljesen új párt a 2008 februárjában alakult Objektivista Párt. A párt alapeszméjét, az objektivizmust Ayn Rand filozófus találta ki, viszont ő maga mindig is ellenezte, hogy politikai célokra használják fel. A politikai objektivizmus közel áll a liberális eszmerendszerhez, a széleskörű egyéni szabadságjogokat és az önszabályozó kapitalizmust hirdeti. Dr. Tom Stevenst, az önálló tévés műsorral rendelkező jogászprofesszort indítják az elnöki posztért.

Az Új Amerikai Függetlenségi Párt is zsenge kezdeményezés, a 2004-es elnökválasztás idején alakult. Célcsoportjuk az amerikai középosztály, és nem vetik meg se a liberális, se a konzervatív eszméket. Egy önmagáról gondoskodó USA megvalósítása a céljuk. Elnökjelöltjük Frank McEnulty, aki ráadásul még a Reform Párt alelnökjelöltje is egyszerre.

Humorból nincs hiány

Érdekes nevű párt a Bostoni Tea Párt, amelyet 1996-ban alapítottak a Libertariánus Pártból kiábrándult tagok. A brit gyarmati uralom elleni tiltakozásból 1773-ban indiánnak öltözött amerikai telepesek egy angol hajó teljes tearakományát a bostoni kikötő vízébe szórták. A hazafias akció előtt tiszteleg a párt neve. Támogatják a marihuana legalizálását, visszavonnák az iraki amerikai csapatokat, és elvetik a személyi igazolvány bevezetését. Elnökjelöltjük Charles Jay, korábban bokszmenedzser, illetve a Libertariánus Párt és a Személyes Választás Párt korábbi elnökjelöltje volt. 2004-ben egy volt pornósztárt választott alelnökjelöltjévé, most egy bloggerrel indul.

A Szesztilalom Párt is próbálkozik. A párt nagyon hosszú múltra tekint vissza, 1869-ben alapították. Legnagyobb sikerük az amerikai szesztilalom bevezetése volt 1920-1933 között. 2003-ban a párt kettészakadt, többen kiléptek és létrehozták a Nemzeti Szesztilalom Pártot. A párt erősen konzervatív, sok vallásos, keresztény tagja van. Támadják a legális alkohol- és dohányfogyasztást, a szerencsejátékokat, a pornográfiát, a drogokat. Egyik nagy sikerüket az I. világháború idején érték el, ekkor ők adhatták Florida kormányzóját. A párt egyik nagy alakja a közelmúltból Earl Dodge, akit ötször jelöltek elnöknek, de ő is kilépett a pártból 2003-ban. Jelenlegi elnökjelöltjük Gene Amondson képzőművész, aki elmondása szerint inkább a republikánus oldalt támogatná, ha tehetné.

Munkásököl, vasököl

A Párt a Szocializmusért és Felszabadulásért 2004-ben alakult a Munkások Világa Párt utódaként. A kubai és venezuelai rendszer elkötelezett támogatója és a kínai kommunista forradalom nagy tisztelője. Háború- és rasszizmusellenesek, sok támadás éri őket amiatt, hogy muszlim szervezetekkel tartanak fenn kapcsolatot. Gloria la Riva az elnökjelöltjük, aki mélyen elkötelezett szocialista, szabadidejében Fidel Castro műveit fordítja angolra. Alelnökjelöltje Eugene Puryear, egy 22 éves egyetemista, aki voltaképp nem is lehetne alelnök, mivel az alkotmány ezt 35 éves kor alatt nem teszi lehetővé.

Az USA Szocialista Pártja tulajdonképpen a szocdem párt. Elítélik a társadalmi kirekesztést és a skandináv jóléti rendszereket tartják követendő példának. A nemek közti egyenlőség hívei és fellépnek a szexizmus ellen. 2004-ben már a tízezer szavazatot is átlépték, most Brian Moore vezetésével próbálnak meg javítani. Moore évtizedekig dolgozott segélymunkásként a fejlődő világ országaiban. Alelnökjelöltje Stewart Alexander, akit még Izraelből is kiutasították, mert gyanúsnak tűnt.

A Szocialista Munkáspártot 1938-ban alapították, és a marxizmus trockista ágát követi. James Cannon a párt nagy alakja és alapítója. A párt életét befolyásolta Magyarország is: érett már egy ideje a pártszakadás, de végül az 1956-os forradalom megítélése végleg megosztotta a tagságot, amely 1958-ban kettévált. Már 2004-ben is próbálkoztak, most Róger Calero újságírót indítják az elnöki posztért. Ez már önmagában is képtelenség, mivel Calero nicaraguai születésű, és ez kizárja, hogy amerikai elnök lehessen. Alelnöke James Harris lehetne, aki 1996-ban és 2000-ben a párt elnök-, majd 2004-ben és 2008-ban alelnökjelöltje volt. Az afroamerikai Kubában, Nicaraguában és Grenadán is besegített a szocializmus építésébe.

A náci és a sátánista

John Taylor Bowles az Amerikai Nemzetiszocialista Rend - egyébként független - jelöltjeként indul. Bowles bevezetné az ingyenes egészségügyi ellátást, egyesítené az államot és az egyházat, minden amerikai csapatot hazahozna, megszüntetné a munkanélküliséget, megerősítené a határok védelmét és minden nem fehér amerikait kitelepítene vagy táborokba gyűjtene.

Jonathon "Karóbahúzó" Sharkey is megpróbálkozik a jelöltséggel. A sátánista aktivista 2004 után másodszor száll versenybe, hogy legyőzze a republikánusokat és demokratákat. Fő támogatója az általa alapított Vámpírok, Boszorkányok és Pogányok Pártja. Egy indianai bíró szerint Sharkey "viszonya a valósághoz és magatartása nem kevesebb, mint bizarr." Kisebb díjakat is nyert a róla készült dokumentumfilm, az "Impaler". Kampányának emberi oldala, hogy támogatná a veteránokat és a farmereket; árnyoldala, hogy karóba húzná a bűnözőket és a rappereket. Jelmondata: "Húzzuk karóba George Busht!"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!