Megközelítette a százat a szaúd-arábiai áradások halálos áldozatainak száma - írja a BBC. A mekkai zarándoklat idején lecsapó esőzések a legsúlyosabbak évek óta a térségben. Több tucat ember eltűnt, ezért félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább fog nőni.
A hatóságok azt állítják: ételt osztanak és átmeneti szállást biztosítanak azoknak, akik elveszítették otthonukat az áradások miatt. Sokan azonban közömbösséggel vádolják őket, és azzal, hogy nem lett volna szabad hagyniuk, hogy a katasztrófa megtörténjen. Egy ügyvéd perrel fenyegette meg Dzsidda város vezetését, több ezren pedig a Facebook közösségi portálon írták meg panaszukat a rossz infrastruktúrára egy külön erre a célra létrehozott oldalon.
Sok áldozat az autójában vesztette életét, amikor lecsapott az esőzés: megfulladtak vagy balesetet szenvedtek. A jelentések szerint többen akkor haltak meg, mikor rájuk omlott egy híd.
Az esőzés kezdete egybeesett a mekkai zarándoklat kezdetével, mely az iszlám öt fő pillérének egyike, és amelyen minden hithű muzulmánnak legalább egyszer részt kell vennie, ha anyagi lehetőségei és egészségi állapota ezt megengedi. A hatóságok szerint zarándok nincs az áldozatok között.
Az árvizek Dzsiddán kívül Mekkát és Rabigh városát is érintették.