Az Egyesült Államok és Oroszország tárgyalásokat folytat a tavaly decemberben lejárt, 1991-ben kötött START-1 szerződés újjal való felváltásáról, s Dmitrij Medvegyev orosz elnök pénteken, a védelmi minisztérium kollégiumának kibővített ülésén is azt mondta, hogy igen közel jutottak a szerződés kidolgozásához.
Jurij Balujevszkij, a biztonsági tanács helyettes vezetője pénteken az AP amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a legfontosabb vitás pont az amerikai rakétapajzs új elemeinek tervezett hadrendbe állítása, amelyet az orosz fél nem akar leválasztani a stratégiai támadó fegyverek kérdéséről.
Az orosz és az amerikai elnök a tavaly júliusi csúcstalálkozón megállapodott arról, hogy az új szerződés tartalmazni fog egy záradékot, amely elismeri, hogy van kölcsönviszony a két rendszer között. Szakértők szerint a két fél között vita alakult ki a klauzula megfogalmazása körül. A tárgyalások kedden folytatódnak Genfben.