150 halottja is lehet annak a tűzvésznek, amely Banglades fővárosában, Dhakában tört ki. Az éjszaka felcsapott lángoknak több lakóépület is a martalékává vált. Helyi becslések 92 és 150 közé teszik a halálos áldozatok számát, de ennél akár jóval többen is meghalhattak. A tűzben több mint 200 ember sérülélt meg, sokan súlyosan.
Az áldozatok többsége azok közül került ki, akik bent rekedtek a zsúfolt bérházakban. Az áldozatok között van egy teljes násznép is, akik az egyik épület tetején tartották egy pár lakodalmát.
A Guardian szerint a leégett lakásokból kiemelt holttesteket az út mellé fektetik, mivel a halottszállítók nem győzik elhordani őket. Ez a város történetének eddigi legsúlyosabb tűzvésze.
A tűz csütörtök este kilenckor ütött ki a város Nadzsrabazar negyedében. Az egyik helyi lap, a Daily Star szerint feltehetően egy pékségben csaptak fel először a lángok, amelyek két transzformátor-állomásra is átterjedtek. A másik, a tűzoltóság által felvetett verzió szerint a transzformátor-állomásokon történt robbanás és talán ez okozta a tüzet, amely akkor kapott igazán erőre, amikor illegálisan tárolt vegyi anyagokat is elért.