Vörös Ilda kapta el a gyümölcsárus maffiavezért

Vágólapra másolva!
Háromkerekű áruszállítójával járta a környéket és árulta gyümölcseit a piacon az az öregúr, akit egy héttel ezelőtt tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy ő vezette a jelenleg leghatalmasabb olasz bűnszervezetet, az 'Ndranghetát. Az egész Olaszországot átfogó akció a szervezet elevenébe vágott. A maffiózók nyomában Olaszország leghírhedtebb maffiaellenes bírója, a Vörös Ildaként emlegetett Ilda Boccassini liheg.
Vágólapra másolva!

Domenico Oppedisanónak 40 év alatt semmi dolga nem volt az olasz igazságszolgáltatással. A nagypapa korú, nyolcvanéves öregúr első látásra semmiben nem különbözött hasonló korú kertészkedő társaitól a délolasz Calabria tartományban. Gyümölcsöskertje terményeit háromkerekű kisteherautóján szállította a rosarnói piacra, és jó keresztényhez méltón évente legalább egyszer ellátogatott a hegyek között fekvő San Lucába, a hegyi Madonna szentélyébe.

A szentélyt minden ősszel zarándokok tömege lepi el, szeptember 2-án tartják ugyanis a szent ünnepét. Tavaly szeptemberben egy csoport zömében idősebb férfi - köztük Domenico Oppedisano - is megjelent a templomnál, videofelvétel is készült róluk, amint öreges, billegő léptekkel járkálnak, arcon csókolva üdvözlik egymást, körbeállva beszélgetnek a templom kertjében. Külső szemlélőnek nem tűnhettek többnek egy átlagos nyugdíjasklubnál.

Csakhogy a mindennapinak tűnő eseményt megörökítő felvételt az olasz rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya készítette, titokban. Az esemény pedig nem néhány öregúr zarándoklata, hanem az olasz szervezett bűnözés legerősebb szervezetének, a calabriai székhelyű 'Ndrangheta vezetőinek éves találkozója volt. Ekkor választották formálisan is legfőbb vezérré Domenico Oppedisanót.

A felvételt, amelyen Oppedisano arra biztatja embereit, hogy fogjanak össze a szervezet érdekében, a múlt héten hozták nyilvánosságra - számos hasonló videóval együtt -, az után a nagyszabású rendőri akció után, amelyben az 'Ndrangheta több mint 300 tagját vették őrizetbe. (Az akcióról bővebben itt olvashat, egy bekezdéssel lejjebb pedig megnézheti az olasz rendőrség felvételét.)

A legerősebbek

Az olasz rendőrség két éven keresztül nyomozott a szervezet ellen, amelyet a szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra mellett a harmadik, de az utóbbi években a legerősebbé váló nagy olaszországi bűnszervezetként tartottak számon. A bűnszervezetek tevékenységét figyelő olasz intézet, az SOS Impresa szerint az olasz maffiák tavaly összesen 135 millió eurós forgalmat bonyolítottak le, amelyből 78 millió csak az 'Ndranghetáé volt.


A világszerte a 2007-es duisburgi leszámolással ismertté vált szervezet elleni jelenlegi nyomozás a csoport feltételezett lombardiai vezetőjének meggyilkolása után indult.

Carmelo Novellát két éve, 2008 júliusában lőtték le, amint épp felállt egy asztaltól egy bárban. A rendőrség szerint azért gyilkolták meg, mert túlságosan is megpróbálta önállósítani magát a calabriai maffiától. A fedett nyomozók esküvőkön, keresztelőkön és más családi eseményeken jelentek meg, készítettek bizonyító erejű felvételeket, telefonhívások ezreit hallgatták le.

Beszivárogtak északra

Amit találtak, őket is meglepte, bár a vizsgálatok még nem értek véget (szerdán további 67 'Ndrangheta-tagot tartóztattak le Olaszország-szerte, és lefoglaltak 250 millió eurónyi vagyont is). Kiderült, hogy a korábban családok laza szövetségének tartott 'Ndrangheta valójában egy szorosabb, a szicíliai Cosa Nostráéhoz hasonló hierarchikus szervezetet alakított ki, amelyet három területi szervezetre tagoltak Calabriában.

Fény derült arra is, hogy a délolasz tartományon kívül a bűnszervezet erős bástyákkal rendelkezik Észak-Olaszországban, ráadásul kapcsolatot tartanak fent Silvio Berlusconi olasz kormányfő pártjának több tagjával is. A rendőrség szerint a bűnözők a drogcsempészetből származó busás haszonból igyekeztek lefizetni a lombardiai állami tisztviselőket, hogy megkaparintsák a közeljövő nagy építőipari beruházásait, különös tekintettel a 2015-ös világkiállításhoz kapcsolódó előkészületekre. A letartóztatottak között voltak állítólag a szervezet által lefizetett rendőrök, illetve a paviai állami egészségügyi szolgálat vezetője is.

Forrás: EPA/Franco Cufari
Oppedisanót is letartóztatták

Kiderült, hogy a legfőbb vezetői posztot évente más és más töltötte be a klánok vezérei közül. Oppedisano tavaly azért lehetett főnök, mert "a nyomozás jelenlegi állása szerint ő volt az a személyiség, aki képes volt egyensúlyban tartani szervezet bandáit. Kétségkívül karizmatikus személyiség... Nyilvánvaló, hogy az adott helyzetben ő volt a legmegfelelőbb ember az 'Ndrangheta számára" - idézte az olasz Gazetta del Sud Giuseppe Pignatone calabriai ügyészt.

Miközben a nyomozók egyre többet tudtak meg a szervezetről, az 'Ndrangheta tagjainak is tudomására jutott néhány információ az ellenük folyó vizsgálatról. A lehallgatott beszélgetések között volt egy, amelyen az olasz belbiztonsági szolgálat egyik - a múlt heti akcióban szintén letartóztatott - munkatársa leadja a fülest az egyik maffiózónak arról, hogy ki felügyeli a nyomozást.

Vörös Ilda a nyomukban

"Az egy tigris. Láttam párszor a tévében" - reagált az egyik feltételezett 'Ndrangheta-tag arra, hogy a vizsgálatot a maffiózók körében hírhedt ügyész, Ilda Boccassini vezeti. "Ennek fényében 360 fokban nyitva kell tartanotok a szemeteket. Ez olyan valaki, akit semmi nem állíthat meg" - mondta erre az informátor.

Az 1977-ben az ügyészi pályára lépett Boccassini, akit vörös haja miatt gyakran emlegetnek Vörös Ildaként is, az egyik legnagyobb tekintélye a maffia elleni harcnak Olaszországban. Korábban együtt dolgozott az 1992-ben a szicíliaiak által felrobbantott, maffiaügyekben vizsgálódó ügyésszel, Giovanni Falconéval, akivel közeli barátok is voltak. Boccassini területe a terrorizmus és a szervezett bűnözés, a brit Telegraph szerint feltehetően ő Milánó legjobban őrzött ügyésze, aki már számos életveszélyes fenyegetést kapott.

Forrás: AFP/Giuseppe Cacase

Ismerői szerint a bírónő alapvetően vidám személyiség, de munkájában szigorú és tartózkodó. Két felnőtt gyereke van, de magánéletét féltékenyen őrzi, a médiát távol tartja magától, munkatársait szigorú titoktartásra kötelezi.

Motivációiról három éve beszélt egy milánói főiskolán, azt mondta erkölcsi kényszer vezérli, hogy megbüntesse néhai kollégája, Giovanni Falcone gyilkosait. "Még mindig dühöt és bosszúságot érzek. Nem szép, de be kell vallanom. Fel kell ismernetek a hibáitokat, hogy fel tudjatok nőni" - idézte a bírónőt a Telegraph. Azt is mondta, hogy saját gyerekei súlyos árat fizettek a munkájával járó stressz és szorongás miatt, különösen akkor, amikor Szicíliába költözött, hogy Falcone gyilkosai után nyomozzon.

Ám Vörös Ilda nevét nem csak a maffiózók félik. A milánói "Tiszta kezek" ügyészi csoport volt tagjaként számos vesztegetési és illegális pártfinanszírozási ügyben is vizsgálódott. 2004-ben nyolc év börtönt kért Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökre bírók megvesztegetésének vádja miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!