Nagyszabású vadlúdfogásba kezdenek New York repülőterein balesetmegelőzés végett. A reptereken azután kezdődött a vadludak elleni hadjárat, hogy kiderült: biztosan liba okozta annak az utasszállító repülőgépnek a balesetét, amely csak úgy tudta elkerülni a katasztrófát, hogy a Hudson folyón szállt le a pilóta bravúrjának és a szerencsének köszönhetően.
Az első elfogott lúdsereget - több ezer példányt - gázzal akarták örökre "kiiktatni", ám ez ellen hevesen kikeltek állatvédők. New York önkormányzatának környezetvédelmi osztálya most azt közölte, hogy a libákat pennsylvaniai rászorulók kapján.
Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma idén februárban azt közölte, hogy 2010 nyarán 1509 vadludat likvidáltak a Kennedy repülőtér környékén, további 167-et pedig Nassau megyében. Mindezzel a repterek szomszédságában éldegélő vadlúdállomány 89 százalékával végeztek.