Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?

Wang Lijun, kínai rendőrfőnök, Csungking város alpolgármestere beszél egy 2008-as sajtótájékoztatón
Vágólapra másolva!
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan tartományban. A követségen egy kínai rendőrfőnök keresett menedéket, aki a pletykák szerint túlságosan mélyen nézett bele a kommunista vezetők szennyesébe. A korrupcióellenes hősként ismert rendőr végül nem járt sikerrel, a kínai hatóságok őt fogták el. Ügye ennek ellenére alaposan felkavarta az állóvizet.
Vágólapra másolva!

Géppisztolyos rendőrökkel és úttorlaszokkal telt meg még kedd éjszaka a 14 milliós nyugat-kínai metropolisz, Csengtu néhány utcája, és olyan politikai játszma vette kezdetét, amilyenre még nem volt példa a kommunista Kína történetében. A Tibetet keletről határoló Szecsuan tartomány fővárosában ugyanis a kommunista párt egyik rangos tisztviselője, a szomszédos Csungking kirúgott rendőrfőnöke és alpolgármestere keresett menedéket a rivális nagyhatalom, az Egyesült Államok konzulátusán. Bár hivatalosan senki nem erősítette meg, a helyzet úgy festett, hogy az érzékeny információk birtokában lévő rendőrfőnök dezertálni akar az USA-ba, ezért Kína rendőrök százait vezényelte ki elfogására.

A belső-kínai nagyvárosban egy korrupcióval átszőtt hatalmi vetélkedés krimibe illő körvonalai bontakoztak ki. Helyi beszámolók szerint az amerikai konzulátus környékét több mint 70 rendőrautó zárta le, az épületet a kínai hatóságok közel 24 órán át tartották blokád alatt. Végül a játszma főszereplője, Vang Li-csün (Wang Lijun) rendőrfőnök kisétált a követség ajtaján, és a szövetségi rendőrök magukkal vitték. A hatalmas felfordulás pletykák és találgatások özönét indította el a kínai mikroblogokon arról, mi is történt valójában.

A főszereplő: egy legendás hős

Vang Li-csün neve egész Kínában ismert, de még az országgal foglalkozó külföldiek számára sem cseng idegenül: Csungking városának múlt héten menesztett rendőrfőnöke ugyanis korrupció elleni harcával legendás hírnévre tett szert. Kína legismertebb rendőreként, keménykezű hősként emlegette mostanáig a média, az ő nevéhez fűződik az elmúlt évtizedek talán legnagyobb szervezett bűnözés elleni akciósorozata.

A Jangce folyó partján fekvő hétmilliós Csungking és a hozzá tartozó, összesen 28 millió lakosú tartomány Kína egyik legfontosabb része, egyike annak a négy közvetlen irányítás alatt álló tartománynak, amely városként is ilyen jogokkal bír: rajta kívül csak Peking, Sanghaj és Tiencsin rendelkezik hasonlóval (térképhez görgessen a cikk végére). Csungkingban nagy múltja van a szervezett bűnözésnek is, ez az elmúlt évtizedben elképesztő méreteket öltött: bűnbandák uralták a város üzleti életét, a korrupció átitatta a rendőrséget és az igazságszolgáltatást is.

Ebbe a helyzetbe robbant be 2008-ban Vang, aki életrajza szerint egyszerű közlekedési rendőrből emelkedett a tartomány rendőrfőnökévé. A maffiózók ellen indított hadjáratában több mint kilencezer embert gyanúsított meg, százakat tartóztatott le, köztük legalább ötven köztisztviselőt. A korrupcióval vádolt személyek között tizennégy magas rangú vezető is volt, lecsukták a tartományi legfelső bíróság tagjait, a rendőrfőnök helyettesét és pártfunkcionáriusokat is. Az amerikai Time magazin az olykor halálos ítéletekkel végződő eljárásokat az évszázad pereinek nevezte, a brit Guardian szerint pedig a kínai alvilág hatmillió jüan vérdíjat tűzött ki a kemény rendőrfőnökre. A BBC szerint Vang harca még egy televíziós sorozatot is ihletett Kínában.

Forrás: Wikimedia Commons
Forrás: Wikimedia Commons

Csungking városa a Jangce partján

Vaj a fülek mögött: a tisztogatás árnyoldalai

A Csungking életét felforgató rendőrfőnökre nem csak a maffiák nem néztek jó szemmel: kemény módszerei, ellentmondást nem tűrő fellépése sok ellenséget szerzett neki, valószínűleg ez okozta vesztét is. A korrupcióval vádolt emberek rendre azt állították, hogy Vang kínzással, kegyetlenkedéssel csikarta ki belőlük a beismerést: egy elítélt azt mondta, verték, a lábánál fogva fellógatták, fájdalmas testhelyzetekbe kényszerítették napokon át. Mások azzal vádolták a rendőrt, hogy megsértette a törvényes bírósági eljárások szabályait.

A Boxun Net amerikai székhelyű kínai hírportál szerint a kínzásokról szóló hírek eljutottak a kormány fülébe is, és Vang Li-csün ellen vizsgálat indult az állítólagos visszaélések miatt. A rendőrfőnök közeli munkatársait letartóztatták, és mivel szorult a hurok, a hírportál szerint a rendőrfőnök végül lemondott tisztségéről. Ebből a nyilvánosság előtt annyi látszott, hogy egy héttel az amerikai követségen lezajlott dráma előtt Vangot áthelyezték, tartományi rendőrfőnökből az oktatási, tudományos és környezetvédelmi ügyek vezetője lett. A történet azonban ezzel nem ért véget, mert a háttérben az országos politika szálai is összekuszálódtak.

A főfőnök: ügyek, amelyekbe nem kellett volna belenyúlni

Itt lép be a történetbe a főrendőr főnöke, Po Hszi-laj (Bo Xilai), a korrupcióellenes hadjárat mögött álló politikai vezető. Vang nem egyedül vitte végig hadjáratát, ő volt a végrehajtó kéz, főnöke és szövetségese, Po pedig az agy. Kettejük kapcsolata évtizedes múltra tekint vissza, Po Hszi-laj 2003 és 2008 között már egy másik tartományban, az északkelet-kínai Liaoningban is Vang főnöke volt, és a Guardian szerint régóta közeli szövetségesek. Po vitte magával rendőrfőnöknek Vangot a csungkingi maffiaháborúkba is.

Po kínai mértékkel is igazi politikai nagyágyú, tartományi pártvezér, a Kínai Kommunista Párt (CPC) vezetésének, a mintegy 350 fős Központi Bizottságnak is tagja. A korrupcióellenes harcok babérjait learatva jelenleg az egyik legesélyesebb arra, hogy bekerüljön Kína legszűkebb politikai vezetésébe, a kommunista párt Politikai Bizottságának Állandó Bizottságába. Ez a jelenleg mindössze kilencfős társaság vezeti ténylegesen Kínát, az elitklub tagjai között az elnök, a főtitkár, a miniszterelnök és néhány legfontosabb pártvezető kap helyet. A bizottság tagjait ötévente választják újra, és idén év végén a kiöregedő vezetők miatt nagy vérfrissítés várható, amely Po felemelkedését is magával hozhatja.

Forrás: AFP/EyePress
Forrás: AFP/EyePress

Po Hszi-laj a hatalom csúcsára tör

A magas rangú politikus esélyeire azonban árnyat vet a rendőrfőnökkel való szövetségének múlt heti összeomlása. A tajvani Want China Times azt írja, a rendőrfőnök Po segítségét kérhette, hogy megússza az állítólagos kínzások miatt ellene indult központi vizsgálatot. Po viszont - a portál szerint - visszautasította beosztottja kérését, mert attól tartott, hogy az ügy miatt veszélybe kerülhet saját politikai karrierje. Csakhogy valószínűleg a rendőrfőnöknek is volt néhány aduja a politikussal szemben, és miután az nem állt ki mellette, ráadásul ki is rúgták, felvette a kesztyűt, és harcba indult.

A már idézett Boxun hírportál meg nem erősített értesülései szerint Vang tudott róla, hogy Po Hszi-laj is jól megszedte magát az elmúlt évek korrupcióellenes harcában, és megfenyegette a politikust, hogy kitálal, ha az nem segít neki. A csungkingi alvilág felszámolása során a rendőr és a politikus ugyanis hatalmas vagyonokat foglalt le, egész üzletágak cseréltek gazdát, az átrendeződéssel pedig néhányan nagyon jól járhattak. Az amerikai-kínai hírportál szerint Vang tudott Po és felesége milliárdos korrupciós ügyeiről, és erről hajlandó volt beszélni a korrupció elleni harc visszaéléseit vizsgáló központi nyomozóhatóságoknak is.

A menekülés: álruha, államtitkok és menedékkérelem

Ekkor pörögtek föl az események: a szintén amerikai székhelyű kínai televízió, az NTD TV azt jelentette, hogy Vang Li-csün álruhában szökött meg Csungkingból a hét elején. Környezetének azt mondta, egy iskolai rendezvényt látogat meg, ehelyett az autóval csupán néhány óra távolságra lévő szomszédos tartomány, Szecsuan fővárosába, Csengtuba robogott, és beállított az amerikai konzulátusra.

A kínai megfigyelők egyhangúlag arra tippeltek, hogy menedékjogot kért, az amerikai diplomaták azonban a kényes ügyre való tekintettel ezt nem erősítették meg. Victoria Nuland, az USA külügyminisztériumának szóvivője csak annyit mondott, Vang valóban elment a konzulátusra, és találkozót kért a konzulátus vezetőjétől, aztán saját akaratából távozott onnan. A kérdésre, hogy menedéket kért-e a menesztett rendőrfőnök, az amerikai szóvivő azt felelte: "a külügyminisztérium nem nyilatkozhat a menekültstátust kérvényező személyek ügyében".


Az NTD TV képes videobeszámolója a konzulátus blokádjáról

Nem tudni tehát, pontosan mi is történt a csengtui amerikai konzulátuson a kritikus 24 órában, a Boxun mindenesetre tudni véli, hogy Vang rengeteg titkos belső információt adott át az amerikaiaknak. A hírportál meg nem erősített értesülései szerint a főrendőr Po Hszi-laj kínos ügyeit teregette ki a konzulnak, és államtitkokat is elárulhatott - erre azonban semmilyen bizonyíték nincs. A hongkongi Open Magazine főszerkesztőjének kommentárja szerint Vang valószínűleg tudta, hogy nem kap menedékjogot, de mindenképp ki akarta adni az információkat, hogy ellenségei ne tudják elhallgattatni.

A titokzatos eltűnés: mentális problémák és gyógykezelés

A Vang utáni hajsza mindenesetre tényleg azt sejteti, hogy a menesztett rendőrfőnök fontos, kényes információk birtokában volt - meg nem erősített hírek szerint ugyanis Po küldte utána a tartományi rendőröket, de a kínai szövetségi hatóságok is kivonultak a helyszínre. A beszámolók szerint a két hatóság között konfliktus is támadt, mert Po az embereit arra utasította, vigyék haza Vangot, a férfi végül mégis a szövetségiek kezébe került.

Tajvani lapértesülések szerint a bukott főrendőrt Pekingbe szállították kihallgatásra, és ezzel valószínűleg jobban járt, Csungkingban ugyanis akár végleg elhallgattathatták volna. További sorsa azonban így sem ismert, ráadásul kiiktatásának magyarázata sokat sejtet: miután szerdán megszűnt csungkingi alpolgármesteri megbízatása, a városvezetés hivatalosan annyit közölt: "régóta túlterhelt volt, túl sokat dolgozott, stressz gyötörte, ezért komoly mentális problémákkal küzd". A férfi a városvezetés szerint "közös megegyezéssel nyaraláshoz hasonló orvosi ellátásra utazott".

Az ügyet a héten egy kínai külügyminiszter-helyettes is kommentálta, aki azt mondta, Vang ügye "elszigetelt eset volt", amelyet "zökkenőmentesen megoldottak". Azt ugyanakkor már nem részletezte, hogy az ügy miről szólt, és mi történt végül Vanggal. Tajvani politikai elemzők szerint könnyen lehet, hogy a volt főrendőr a legbelsőbb politikai vezetés hatalmi játszmájának apró eszköze volt csupán, a konkurens politikai vezetők szándékosan akarták lejárattatni és a hatalomból kiütni vele Po Hszi-Lajt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!