Két jelentős erejű földmozgás rázta meg Mexikót. Az elsőt helyi idő szerint szerda este jelentették, és az amerikai figyelő szolgálatok szerint 6,5-es erejű volt a Richter-skálán. A második, csütörtök hajnali rengés erősebb volt az előzőnél: 6,9-es erejű, ráadásul, míg az első 20 kilométer mélyen történt, ez csak 10 kilométerre a föld felszínétől.
Az egyelőre nem derült ki, hogy a második földmozgásban sérült-e meg valaki, vagy okozott-e károkat. Az első különösebb következmények nélkül zajlott le. A Reuters jelentése szerint Mexikóváros polgármestere a Twitteren azt írta, hogy komoly károkról szóló bejelentéseket nem kaptak. Ezt erősítették meg a mentőszolgálat emberei is.
Mexikót márciusban egy 7,4-es erejű földrengés rázta meg, amit több utórengés követett. Akkor az ország délnyugati részén több száz ház rongálódott meg.
A mexikói földrengés alig fél nappal az után történt, hogy Indonéziában 8,6-es erejű fölmozgás volt. Károkat az sem okozott, öten viszont szívroham következtében meghaltak.