Legalább tizenhárman meghaltak és tucatnyian eltűntek Nepálban, miután megáradt egy hegyi folyó a túrázók és hegymászók által kedvelt Annapurna-hegy alatt - írta a BBC. Az eltűntek közt van három orosz állampolgár is. Az áradásra egyelőre nem találják a magyarázatot, a monszunidőszak még nem érkezett el Nepálban.
A brit hírszolgálat említette, hogy a több mint 8000 méter magas Annapurnán lavina volt, az zárhatta el a folyó útját, amely így felduzzadhatott, majd a nagy mennyiségű víz egyszerre zúdulhatott a lejjebb fekvő területekre. Bár ez csak egy a lehetséges okok közül, a Himalája-blog, amely Erőss Zsoltnak és társainak az 8091 Annapurna-csúcsra indított expedíciójáról ír, szintén említett egy óriási lavinát csütörtöki bejegyzésében.
A rendőrség igyekszik elérni azt az elzárt falut, Karapanit, ahol az áradás kezdődött. A falu két házába és más kisebb épületekbe betört a Szeti nevű folyó. Sok ember vagyonát magával vitte az áradó víz.
A március-április-május a turisták által egyik leginkább kedvelt időszak Nepálban, mivel ekkor általában a legkedvezőbbek az időjárási feltételek a túrázáshoz. Korábban a hideg és a havazás, a nyári hónapokban a monszun és a gyakori áradások tartják távol a magas hegyekben túrázni vágyókat.
"Nem volt korábban eső, ezért meglepett minket, hogy délelőtt fél tízkor elkezdődött az áradás" - mondta az Annapurna Conservation Area Project tájvédelmi hivatal egyik munkatársa a BBC-nek.