Két hét után először jelent meg a nyilvánosság előtt szombaton Hszi Csin-ping kínai alelnök, aki ezt megelőzően vezetőktől szokatlan módon szeptember elseje óta nem adott hírt magáról. A kínai állami hírügynökség jelentése szerint Kína jövendőbeli elnöke a nemzeti tudományos napon jelent meg, a BBC szerint a kínai vezetés így akart véget vetni a Hszi Csin-ping körüli találgatásoknak. A kínai hírügynökség közölt egy fotót, amelyen Hszi Csin-ping Pekingben, a kínai agráregyetemen mosolyogva sétál több hivatalnok társaságában.
Pletykák egész sora indult meg Kínában, miután Hszi Csin-ping több mint két hétig semmilyen formában nem adott hírt magáról. Eltűnésére mostanáig semmilyen hivatalos magyarázatot nem adtak, így felmerült, hogy esetleg beteg, de az is, hogy a kínai kommunista párton belüli hatalmi harc éleződött ki. A kínai alelnök eltűnése idején a Twitter kínai megfelelőjét, a Weibo mikroblogot is letiltották.
Kínában októberben lesz az a politikai generációváltás, amelyben tízévente lecserélik Kína legfelső vezetőit. Az ország legfontosabb döntéshozó testületében, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottságának 9 tagú állandó bizottságában az őszi pártkongresszuson választják újra a tagokat, és mivel 67 événél idősebb politikus nem lehet a bizottság tagja, a kiöregedő kínai vezérgeneráció távozni kényszerül. Ez után Hszi Csin-ping várhatóan Kína elnöke lesz.