Ukrajna? Olyan szinte nem is létezik!

Ukrajnában hónapok óta tartanak az egyre véresebb politikai tüntetések, és egyre többen vetik fel, hogy Európa második legnagyobb országa a mai formájában nem fogja túlélni ezt a konfliktust. A több mint húsz évvel a független Ukrajna létrejötte utáni tüntetéshullám nemcsak a politikáról szól, hanem Ukrajna identitásáról is, arról, hogy mit is jelent ukránnak lenni.

Nyugat-Ukrajnában két megye, Ternopil és Ivano-Frankivszk viszonya annyira elmérgesedett a kormányzattal, hogy betiltották a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártját. Ennek előzményeként Kijev és több nyugat-ukrajnai város is polgárháborús színtérré vált az elnök és az ellenzék közötti, egyelőre feloldhatatlan feszültség miatt.

Egyben lehet tartani Ukrajnát? Grafika: Németh Gyula

Eközben Ukrajna keleti részein viszonylag nyugodtan teltek a napok, a tavaly december óta tartó zavargások is csak az elmúlt hétvégén terjedtek át ezekre a területekre. A tüntetők két városban, Dnyipropetrovszkban és Zaporizzsjában tettek egy kísérletet a helyi adminisztráció épületének az elfoglalására, ennél súlyosabb incidensekről azonban nem érkeztek hírek. Ennek az egyik magyarázata, hogy a közvélemény-kutatások szerint Viktor Janukovics még mindig népszerű Ukrajna keleti és déli városaiban, különösen a szülővárosában, Donyeckben, másrészt ezek a régiók politikailag hagyományosan passzívabbaknak számítanak, mint a nyugati országrész.

Ukrajna megosztottsága az ország 1991-es függetlensége óta fel-felbukkan a politikai közbeszédben, de itt nemcsak retorikai fogásnak számít, hanem szó szerint kell érteni, Ukrajna ugyanis két, nyelvileg, kulturálisan és politikailag is különálló részből áll. Az ukrán identitásnak ez a kettőssége egyrészt megmagyarázza, hogy a mostani tüntetéshullám miért korlátozódott szinte kizárólag az ország nyugati területeire, másrészt hogy miért vetődik fel egyre gyakrabban megoldásként az ország tényleges kettészakadása.

William Hague brit külügyminiszter a hétvégén arról beszélt, hogy az ukrajnai helyzet aggasztó ugyan, de nem szabad a Kelet és a Nyugat csatájaként értelmezni. A feszültség azonban már egy ideje elérte azt a szintet, amikor politikai elemzők valószínű forgatókönyvként vetették fel, hogy Ukrajna a mai formájában nem fogja túlélni ezt a konfliktust, vagyis elszakad egymástól az ország keleti és nyugati fele. Fjodor Ljukanov orosz külpolitikai elemző szerint alapvető változásokra lesz szükség, nem mehet tovább úgy, ahogy az elmúlt két évtizedben, „amit most Ukrajnában látunk, az nem politikai válság, nem is a kelet–nyugati megosztottság, hanem a Szovjetunió szétesése óta létező ukrán államiság modelljének az összeomlása”.

Egy ország, két nemzet

„Ukrajna nem is igazi ország” – Vlagyimir Putyin már 2008-ban egy NATO-értekezleten figyelmeztette akkori amerikai kollégáját, George Busht arra, hogy Ukrajnát nem lesz könnyű egyben tartani. Viktor Janukovics politikai eszköztárában kedvelt fordulatként szerepel a vád, hogy a nyugati hatalmak az ország megosztásának a céljával avatkoznak be Ukrajna belügyeibe, az ország azonban mindenféle külső beavatkozás nélkül is megosztott.

Barikádok mindenütt Forrás: AFP/Aris Messinis

Ukrajna nyelvileg eddig is kettészakadt, a mostani tüntetésekkel pedig ez a kettőség politikailag is megerősödött. A nyugati országrészben ukránul, a keletiben oroszul beszélnek. A nyugati rész Európával, a keleti Oroszországgal érez közösséget, ami a történelmi adottságokat figyelembe véve nem meglepő, hiszen Ukrajna nyugati területei korábban Lengyelországhoz, még korábban pedig az Osztrák–Magyar Monarchiához tartoztak, míg a keleti rész Moszkva fennhatósága alá tartozott politikai és kulturális értelemben is. A főként oroszul beszélő helyiek a Fiancial Timesnak mégis úgy nyilatkoztak, nem vágynak arra, hogy Oroszországgal egyesüljenek, és az sem vonzó jövőkép számukra, hogy a nyugati országrésszel háborúzzanak. Így viszont valahogy együtt kell élniük az uniós álmokat dédelgető nyugatiaknak és a gazdaságilag Oroszországtól függő keletieknek.

A független Ukrajna tehát még mindig újszerű és egyáltalán nem bebetonozott államalakulatnak számít, amelynek a működőképességét egyre többen vonják kétségbe.

Megosztottság feketén-fehéren

Ukrajna függetlensége óta szinte minden választási térképen tisztán kirajzolódik, hogy milyen vonalak mentén oszlik ketté az ország. A hétvégi kelet-ukrajnai mozgolódást leszámítva a tüntetések is ezt a leosztást követték, vagyis azokon a területeken voltak a legkitartóbbak és legelszántabbak a tüntetők, ahol a legutóbbi választásokon Viktor Janukovics ellen szavazott a többség, ezzel párhuzamosan ott volt csend és nyugalom, ahol az elnök hetven százalék körüli szavazatarányt ért el három évvel ezelőtt.

Az ukrán rohamrendőröknek nincs könnyű dolguk Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Ezek a választóvonalak szinte pontosan lefedik Ukrajna nyelvi megosztottságát is. (A Washington Post térképei személetesen bemutatják a nyelvi megosztottság és a politikai pártok támogatottságának az egybeesését.) Ukrajnában a hivatalos nyelv – és a többség nyelve is – az ukrán, a lakosság nagyjából egyharmadának azonban az orosz az anyanyelve. Ez az egyharmad pedig az ország keleti és déli régióiban alkot tömböt. Itt vannak olyan területek, ahol a lakosság több mint háromnegyedének az orosz az anyanyelve. Itt született Viktor Janukovics is, aki csak az ötvenes éveiben tanult meg rendesen ukránul.

Ezek a régiók nagyobb megértéssel és szimpátiával fogadták Viktor Janukovics közeledési kísérleteit Oroszországhoz, ellentétben az Európa után sóvárgó nyugati régiókkal, ahol nem meglepő látvány a középületeken lobogó uniós zászló, és ahol például a kijevi barikádokat őrző Oleg magabiztosan jelenthette ki a Moscow Timesnak, hogy Ukrajna lehet Európa következő Lengyelországa. Ehhez persze elengedhetetlen feltétel, hogy Ukrajna ne Oroszország, hanem az Európai Unió felé forduljon.

Pont e miatt a megosztottság miatt a Washington Post szerint több mint húsz évvel a független Ukrajna létrejötte utáni tüntetéshullám nemcsak a politikáról szól, hanem Ukrajna identitásáról is, arról, hogy mit is jelent ukránnak lenni. Viktor Janukovicsnak az elmúlt három évben sikerült ugyan egyben tartania az országot, de több, a helyzetet vizsgáló elemzés szerint ez nagyjából olyan mutatvány volt, mint amit az amerikai elnököknek kellett véghezvinniük a polgárháború előtti Amerikában, amelyet szétfeszített az Észak–Dél ellentét.

Egy helyben toporog a Nyugat

Kijevben tavaly novemberben azért kezdődtek tüntetések, mert Janukovics a tervekkel ellentétben nem írta alá a szabadkereskedelmi egyezményt az EU-val, ehelyett – nyugati elemzők szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök gazdasági zsarolására – Oroszország felé fordult.

A Janukovics által visszautasított kereskedelmi ajánlattal Brüsszel tett egy kísérletet arra, hogy egy lépéssel közelebb hozza Ukrajnát az Európai Unióhoz, de a Wall Street Journal rövid helyzetértékelése szerint ennél többet egyelőre nem nagyon tud ajánlani az EU és Oroszország közé beszorult Ukrajnának. A mostani helyzetre adott nem túl energikus nyugati reakciót a Wall Street Journal azzal magyarázza, hogy sem az Európai Unió, sem az Egyesült Államok nem tud érdemi megoldással előállni: mivel az EU nem volt képes rövid távú jövőképet felrajzolni Ukrajnának, az Egyesült Államokra maradt a feladat, hogy utat mutasson. Bill Clinton és George Bush elnöksége idején az USA ki is vette a részét Ukrajna megerősítéséből, de mostanra elvesztette az érdeklődését.

Ennek ellenére az Egyesült Államok volt az első, amely kis késéssel ugyan, de túllépett a diplomáciai nyilatkozatokon, és január 22-én vízumkorlátozást vezetett be azok ellen az ukrán tisztségviselők ellen, akik részt vettek a békés demonstrálók elleni erőszakban. Az EU viszont még most is maradt a jól bevált nyilatkozatoknál.

Walter Steinmeier német külügyminiszter például a hétvégén még arról beszélt, hogy meggyőződése szerint „még nem merítették ki a politikai megoldáshoz vezető összes lehetőséget, és még ha a helyzet nagyon bonyolult, akkor is törekedni kell e megoldás keresésére”. Ez az álláspont nincs teljesen összhangban az ukrán ellenzékével, amely elégtelennek minősítette, és nem fogadta el Viktor Janukovics kompromisszumos ajánlatait.

Az uniós reakcióban talán Stefan Füle biztos hétfői kijevi látogatása hozhat előrelépést, valamint Catherine Ashtonnak, az unió kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójának a hét második felében esedékes kijevi egyeztetése. Az eddig leghatározottabb lépést közben Mikola Azarov ukrán miniszterelnök tette, aki kedden felajánlotta a lemondását azzal az indokkal, hogy az ország gazdasági helyzetét fenyegetik a két hónapja tartó zavargások.