David Hynes, a Transperth tömegközlekedési vállalat szóvivője elmondta, hogy a férfi lába szerdán reggel 9 óra körül szorult be felszállás közben a perthi Stirling állomáson - közölte a The West Australian című helyi lap. Az utasokat először arra kérték, hogy álljanak át a szerelvény másik oldalára, hátha a kocsi súlypontjának áttevődése önmagában is elégnek bizonyul a láb kiszabadulásához.
A sikertelen kísérlet után az utasokat felszólították a szerelvény elhagyására. Ezt követően nagyjából ötven utas felsorakozott a peronon és együttes erővel megdöntötte a vasúti kocsit. Az egyik utas elmondása szerint csupán 5-10 centimétert tudtak mozdítani a szerelvényen, de ez is elég volt ahhoz, hogy a férfi kitudja húzni a beszorult bal lábát.
Az utas az eset után nem szorult kórházi ellátásra, a baleset pedig csupán 15 perc késést okozott a menetrendben. "Sok rosszat hallunk a tömegközlekedésben részt vevők magatartásáról. Igazán nagyszerű, amikor egy ilyen eset történik és az emberek összedolgoznak annak érdekében, hogy egy társukon segítsenek" - nyilatkozta a Transperth szóvivője.