Ficót három nap alatt sem tudták leváltani
![miniszterelnökök autói
Robert Fico szlovák miniszterelnök](https://cdn.origo.hu/2023/12/kUI253mXbV69bLk_rPLtjHDq4NwaRzJBNZwfBD5Ne8M/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5Mzc4NDg0M2QyNzQ4ODU4NzcyOTI1NjFlNWM4YmQ2.webp)
A kormányfő leváltásának céljából összehívott rendkívüli ülés miatt már szombat este óta a parlamentben üléseznek a képviselők. Hétfő reggel még 11 képviselő felszólalása van hátra, csak ezután szavaznak majd a honatyák a miniszterelnök leváltásáról.
Fico nem sok időt töltött a plénumban, szombaton egy egyórás beszédet mondott, majd távozott. Szerinte az ellenzéknek nincsenek saját ötletei, ezért csinálnak ilyen választás előtti színházi előadást.
Az ellenzék képviselői úgy osztották be maguk között a szolgálatot, hogy amíg egyesek a teremben éppen felszólaltak, addig mások kialudták a hosszú hétvégét. Miroslav Cíz, a Smer képviselöoje beismerte, hogy még a kormánypárt képviselői is beosztás szerint jártak aludni, Juraj Blanár azonban azt állította, ő ilyesmiről nem tud semmit.
Egyébként nem sok esély van arra, hogy a szociáldemokrata kormányfőt elmozdítsák, mivel a kormánypártoknak abszolút többségük van a szlovák parlamentben.
A mostani próbálkozás már a harmadik eset a jelenlegi kormányzati időszakban, amikor az ellenzék megpróbálja elmozdítani posztjáról a kormányfőt. Az első próbálkozásra tavaly ősszel volt, a Szlovák Gázipari Vállalat (SPP) 49 százalékos részvénycsomagjának állami felvásárlásával összefüggésben. A második kísérlet pedig idén februárban zajlott, s azt egy a még előző Fico kormányzat (2006-2010) idejéből származó – az ország széndioxid kibocsátási kvótáinak értékesítésével összefüggő – botránnyal indokolta az ellenzék.