Most tényleg lebukott Putyin tigrise
![putyin tigris](https://cdn.origo.hu/2023/12/mXJ7Ta7xja4EeK-w7CPp_xbg42wVnnzJeXdSse8pHlA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg4Y2YyMTFjMDlhMjQ5Y2FiMzM5MDc2NWJhMDEzMGYz.webp)
Usztyin valószínűleg az Amur folyón kelt át a szomszédos kínai Hejlongcsiang tartományba, ahol megtámadott egy kecskenyájat. A mancslenyomat és egyéb hátrahagyott nyomok alapján egyértelműen Putyin tigrise a tettes – számolt be a CNN egy neves kínai szakértőre hivatkozva.
A hivatalos kínai hírügynökség jelentése szerint a két megölt kecske koponyája valósággal összezúzódott, és „emberi ujj nagyságú” fogak nyomát találták meg rajtuk – annak egyértelmű bizonyítékát, hogy tigrisharapás okozta a sebeket. További három kecske eltűnt.
„A nyomkövető sugározta adatok és ez a támadás is arról tanúskodik, hogy Usztyin jó fizikai állapotban van, és meglehetősen nagy területen vadászik” – mondta a szakértő, aki egyúttal figyelmeztette a környéken élőket, hogy tartsák magukat távol a tigristől, és eszükbe se jusson etetni.
Nem sokkal korábban Putyin egy másik tigrisét, Kuzját vádolták azzal, hogy csirkeólra támadt Kínában, de később kiderült, hogy nem őt volt a tettes.